Barátság - Szeretet - Szerelem

Idézetek a szeretetről: További idézetek... Szeretet - avagy, amit mi annak hiszünk Mi a szeretet? Mitől olyan erőteljes? Miért van rá minden embernek oly nagy szüksége? Mit is lehetne írni a szeretetről? Ha a tudomány felől közelítjük meg, akkor semmit. A tudomány egész egyszerűen nem tud magyarázatot találni arra, hogy mi az a szeretet, mi az eredete, mitől van ilyen hihetetlen ereje, és miért van ekkora szükségünk rá. Egy emocionális reagálásnak tartják, de pontos magyarázatot nem tudnak rá adni. Amit mi annak hiszünk... Pedig minden embernek alapvető szüksége van szeretetre, él bennünk egy vágy, hogy megismerjük ezt a csodálatos érzést. Lám, én is beleestem abba a hibába, hogy egyszerűen érzésnek tituláltam a szeretet. A szeretet, akár adjuk, akár kapjuk, sokkalta több annál, minthogy csak úgy, rásüssük az érzés bélyegét. A huszonegyedik század elejére a szeretet, mint fogalom, elveszítette az értékét. A szó jelentése és tartalma is degradálódott. Annyi mindenre ráfogjuk "szeretem", hogy aztán teljesen megszokott, hétköznapi fogalomként él a köztudatban. "Szeretem a fagyit, szeretem a kutyám, szeretem a feleségem, stb." A kérdés csupán az, hogy ugyanúgy szeretem-e a kutyámat, mint a feleségemet? A szó tartalma megegyezik-e minden esetben - függetlenül, hogy mire használom - vagy különbséget kell tenni? Van-e különbség aközött a szeretet között, amivel a fagyit szeretem, és aközött, amivel a feleségemet, gyerekemet, barátomat szeretem? Tovább megyek! Van-e különbség aközött a szeretet között, amivel a barátomat szeretem, és amivel a feleségemet? Úgy gondolom, hogy a kedves olvasók nagytöbbsége azt válaszolná: "naná, hogy van!" A lelkünk mélyén tudjuk, hogy a szeretet a legfontosabb és legnagyobb szükségünk. Tudjuk, hogy az az érzet, ami egy fagyi elnyalásával jár, nem hasonlítható ahhoz, amire emberként mindnyájan vágyunk. Persze megesik, hogy a szeretet utáni vágyunk megelégítésének érdekében elfogyasztunk néhány fagyit - ami átmeneti megoldásérzetet eredményez - de tudjuk, hogy valójában nem ez az, amire igazán vágyunk. Mi hát akkor a szeretet? Mi az, ami képes megelégíteni azt a szükségünket, aminek betöltése nélkül üresek vagyunk a lelkünkben? Egy alig több mint kétezer éves feljegyzés, ily módon szól a szeretetről: Az igazi szeretet Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok. És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból. A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik." Ez azt a feltételnélküli szeretetet írja le, amire minden embernek szüksége van. Ez a fajta szeretet képes betölteni az ember belső ürességét, ez tud biztonságot adni. Ennek a pár sornak a szerzője nem kevesebbet állít, mint azt, hogy az emberségünk, pontosabban az emberi mivoltunk lényege kérdőjelezhető meg, ha nincs bennünk szeretet. Azt mondja, ha nincs bennünk szeretet, akkor nem azok vagyunk, aminek eredetileg teremtve lettünk, hanem senkik. Üres, céltalan, két lábon járó élő organizmusok vagyunk, de semmiképp sem érző, értékkel bíró emberek. Lehet bármekkora vagyonunk, lehetünk nagyon műveltek és okosak, gyakorolhatjuk magunkat a jócselekedetekben, de szeretet nélkül lényegében semmi értelme az egésznek, egyszerűen semmik vagyunk, az életünknek nincs értelme. (Forrás: http://www.megoldasok.hu/cikkek/cikk_szeretet.htm) A szeretet súlya - tanmese >> Az emberi élet legfőbb nehézsége - a sündísznós sztori Schopenhauer, a filozófus, az emberi élet legfőbb nehézségét ahhoz a két sündisznóéhoz hasonlította, akik megpróbálnak egy hideg telet átvészelni. Nehogy megfagyjanak, a sündisznók behúzódnak egy barlangba. Ám mivel még ott is igen hideg van, szállásukat úgy próbálják melegebbé és kényelmesebbé tenni, hogy közel húzódnak egymáshoz. Minél közelebb húzódnak azonban a másikhoz, annál jobban összeszurkálják egymást a tüskéikkel... Összesebezve és bosszúsan, messzire húzódnak egymástól, nehogy újra összeszurkálják egymást. Sajnos ezzel azonban elveszítik mindazt a melegséget és kellemes érzést, amelyet addig egymásnak nyújtottak, és ismét a fagyhalál fenyegeti őket. Tehát újra összébb húzódnak. Végül sok közeledés és eltávolodás után megtanulnak úgy együtt élni egymás mellett, hogy ne szurkálják össze túlságosan a másikat, de még elég közel legyenek ahhoz, hogy elegendő meleget nyújtsanak egymás számára. A példázat arra utal, hogy meg kell tanulnunk egymás közelében élni anélkül, hogy ez a közelség fojtogatóvá válna. Ha ezt nem tanuljuk meg, akkor vagy kényelmetlenül közel kerülünk egymáshoz, vagy megdermedünk az érzelmi elszigeteltségben. Vegyünk csak szemügyre egy tipikus példát! Nálatok ez hogy van? Mi történik olyankor, amikor egy középosztálybeli gyermeknek nagy szüksége van arra az érzelmi biztonságra, amelyet csak családban találhat meg? "A rossz jegyet kapott gyermek" Tegyük fel, a gyermeked elkeseredetten tér haza az iskolából, mert ott igen rossz jegyet kapott; úgy érzi, hogy ő maga nem ér semmit, hogy az élet sem tartogat számára semmit, hogy a tanár vagy talán az egész világ rosszul bánik vele. Vajon figyelembe veszed-e a lelkiállapotát vagy még jobban elkeseríted a gyereket - aki már amúgy is porig van sújtva - azzal, hogy őt hibáztatod a kudarcért? Ebben a pillanatban a gyermeknek mindennél nagyobb szüksége lenne családja támogatására, arra a tudatra, hogy szülei mellette állnak, amikor fiatal életének ezeket a megpróbáltatásait elszenvedi. Álljunk meg egy pillanatra! Vajon hány szülő akad, aki együttérez a gyermeke nyomorúságával, és bíztatja, hogy ne tekintse a történteket súlyos vereségnek? És hány olyan, aki szidalmaival tovább súlyosbítja önmegvetését? A jó jegyet kapott gyermek Ha viszont boldogan tér haza a gyermeked, mert jó jegyeket kapott, akkor Te - igen helyesen - érezteted vele örömötöket. Ám ha a gyerek csak olyankor részesül helyeslésben és támogatásban, amikor amúgy is jól érezni magát, és amikor el van keseredve csak helytelenítéssel találkozik, nem fogja-e óhatatlanul úgy érezni, hogy a szülei csak addig állnak mellette, amíg minden jól megy, és amikor a legnagyobb szükség lenne a segítségükre, nem számíthat rájuk? (Alkér Orsolya) Gondolatok A barátságról A te barátod válasz szükségedre. Ő a te földed, melyen szeretetet vetsz, és háládatosságot aratsz. Ő a te asztalod és a te tűzhelyed. Mert éhesen mégy hozzá, és békéért keresed fel őt. Amikor barátod szól hozzád, saját elmédben nem félsz az „igen”-től, s nem fojtod vissza a „nem”-et. És amikor barátod hallgat, szíved akkor sem szűnik meg figyelni rá. Mert a barátságban minden gondolat, minden vágy, minden remény szavak nélkül születik, közös és kimondatlan örömmel. Mikor barátodtól elválsz, nem bánkódol. Mert, amit benne legjobban szeretsz, távollétében világosabbá válhat, miként a hegymászó is, jobban látja a hegyet a síkságról. És ne légyen a barátságnak célja más, mint a lélek elmélyülése. Mert a szeretet, ha egyébre is törekszik, mint önnön rejtelmének felfedésére, nem szeretet immár, hanem kivetett háló, melyen csak a silány akad fenn. És ami benned a legjobb, légyen az a te barátodé, ha ismeri tengered apályait, hadd ismerje meg a dagályt is. Mert mi a te barátod, ha csupán az unalom óráján keresed fel őt? Keresd fel őt az élet óráján is! Mert segíthet ő a szükségben, de ürességedet ki nem töltheti. És a barátság édességében légyen nevetés, és az örömök megosztása. Mert az apró örömök harmatában a szív megtalálja hajnalát és felfrissül. (Kahlil Gibran)