A fehérvári Vox Mirabilis Kamarakórus arany minősítéssel lett harmadik helyezett egy nemzetközi kórusversenyen.
Május második hétvégéjén rendezték meg az V. Budapesti Vándor – Révész Fesztivált és III. Nemzetközi Kórusversenyt. Az európai hírű, több évre visszatekintő megmérettetés magas színvonalát jelzi, hogy a kötelező mű egy kortárs magyar zeneszerző darabja volt, a résztvevők között pedig több országból (orosz, lengyel, német) érkezett nagynevű együttesek voltak. A fehérvári kamarakórus alapos felkészülés után egy igazán színvonalas, több korszakot is átívelő programmal indult a versenyen. A háromtagú nemzetközi zsűri hat kritériumot figyelt (intonáció, kottahűség, darabválasztás, kórushangzás, stílusismeret-művészi megvalósítás, a kórus és a karnagy közötti interakció), ezek alapján szigorúan pontozta a versenyzőket. A zsűri tagjai egyenként is kiemelték a Vox Mirabilis zenei érzékenységét, a művek kiváló tolmácsolását, a szólamok egységét és a kórus igen nehéz műsorát.
A zsűri egyik tagja Prof. Matthias Beckert nagy örömét fejezte ki, hogy a Vox Mirabilis Kamarakórus minden zenei korszakban otthonosan mozog, hangzása pedig már-már a profi kórusokéval vetekszik.
Arany minősítés, kategória győzelem, 1. és 2. helyezés – ismét kórusversenyen járt a Vox Mirabilis
2016. június 3-5. között rendezték meg a Mária Rádió II. Kórusversenyét Budapesten, a Szent Gellért Templomban. Ez a verseny remek lehetőség a magyar kórusoknak, hogy a szakértő zsűri elé tárják, miben is rejlik tehetségük. 47 kórus 1200 énekese gyűlt össze a verseny 3 napja alatt. A Vox Mirabilis Kamarakórus 2 kategóriában is versenyzett: a szabadon választott versenyprogramban és a kötelező kórusműhöz kötött versenyprogramban. „Rendületlen lelkesedéssel vetettük bele magunkat a művek részleteibe, nagy alapossággal, kitartó gyakorlással igyekeztünk, hogy a lehető legjobb formánkat hozzuk.” A zsűri nemzetközileg is elismert szakemberekből állt (Sapszon Ferenc, Szebellédi Valéria, Prof. Czifra János – Salzburg, Dr. Kutnyánszky Csaba, Ménesi Gergely) Igen szoros verseny alakult ki, komoly kihívás volt a zsűrinek, hogy az 54 versenyprogram alapján az ország számtalan pontjáról érkező kórusok között sorrendet állítson. A Vox Mirabilis Kamarakórus mindkét kategóriában arany minősítést szerzett, kategória győztes lett, a szabadon választott programban 1. helyezett lett, a kötelező mű programban a 2. helyezést ért el. „Leírhatatlan öröm számunkra, hogy a zsűri ilyen előkelő helyezésben részesítette a kórusunkat mindkét kategóriában, hiszen elismert karnagyok által vezetett, nagy múltú, méltán híres kórusok előtt végeztünk. Ez egyben kötelez is minket, hogy továbbra is magas színvonalon, érdekes és jól megválogatott kórusművekkel álljunk a közönség elé”.
2012 november 24-én került sor Székesfehérváron a Szent Imre templomban az I. Egyházzenei Kórustalálkozóra, mely hagyományteremtő céllal jött létre. Az októberben meghirdetett programra 15 kórus jelentkezett az egyházmegye területéről, Csákvár, Perkáta, Szigetszentmiklós, Solymár, Iszkaszentgyörgy, Tököl, Cece, Bicske, Alcsútdoboz, Budaörs, Sárbogárd és Székesfehérvár kórusai érkeztek erre a programra. Több, mint 250 énekes volt jelen a kórustalálkozón.
A program szervezője Zemlényi Katica volt, a házigazda kórus pedig a Vox Mirabilis Kamarakórus.
Délelőtt bemutatkoztak az énekkarok 10-12 perces műsorral, ami nagyon változatos program volt, hiszen az egyszólamú gregoriántól a többszólamú kórusművekig minden megszólalt. Komoly barátságok születtek a kórusok között, és a délelőtti program befejezéseként megszólaló közös kánon könnyeket csalt a szemekbe.
Délután a KÓTA minősülésével folytatódott a program. A zsűri elnöke Varga László az OMCE igazgatója, Nagy Ernő KÓTA díjas karnagy és Dr Kerekesné Pytel Anna minősítették a fellépő kórusokat. A program magas színvonalát mutatja, hogy a zsűri a bronz oklevelet ki sem adta, ezüst és arany minősítések voltak.
A legnagyobb meglepetés, hogy a Vox Mirabilis Kamarakórus ARS MAGNA minősülésben részesült, kiemelkedő kritikát kapott a zsűritől. Nagy elismerés ez, hiszen Székesfehérvárnak nem volt még ARS MAGNA kórusa.
„Nagyon szép hangzású, komoly műsorral rendelkező, összeszokott kórusokat hallottunk, mind délelőtt, mind délután, nagy öröm, hogy 15 kórus mutatkozott be és énekelt együtt” – mondta Varga László a zsűri elnöke.
A nap befejezéseként Spányi Antal megyéspüspök úr celebrált szentmisét, amin együtt énekeltek a kórusok. A püspök úr osztotta ki a minősítő okleveleket, nagy megelégedettséggel és örömmel adta áldását a jelenlevőkre.
„Rendkívüli megtiszteltetés, hogy Székesfehérváron megrendezhettük ezt a kórustalálkozót, és az egyházi kórusok is bemutatkozhattak, akik meglepően magas színvonalú műsorokat hoztak magukkal” – mondta Zemlényi Katica a program szervezője.
A KÓTA (Magyar Kórusok Szövetsége) minősülések eredményei: Szent Erzsébet kórus – Szigetszentmiklós – Ezüst diploma Werner Alajos kórus – Budaörs – Arany diploma Pákozdi Kamarakórus – arany diploma Schola Catholica kórus – Sárbogárd – dicséretes arany diploma Vox Mirabilis Kamarakórus – Székesfehérvár – ARS MAGNA diploma
KÓRUSÜNNEP A VODAFONE SPORTCSARNOKBAN - ZEMLÉNYI KATICA KAPTA A FRICSAY DÍJAT
Régi szép hagyomány, hogy a fehérvári kórusok együtt ünneplik az október 1-jei Zenei Világnapot. Az idei, Kodály Zoltán születésének 130. évfordulója alkalmából összeállított zenei programban négyszázan működtek közre, gyermek és felnőtt kórusok tagjai adtak műsort. A fehérvári kórusmuzsika virágzását jelző ünnepen átadták a Fricsay Richárd Zenei Díjat: idén Zemlényi Katica a Vox Mirabilis Kamarakórus karnagya kapta az elismerést, melyet Róth Péter alpolgármester adott át a kórusvezetőnek.
A díjat azok az együttesek, előadóművészek, karnagyok, zenetanárok kaphatják, akik maradandót alkottak Székesfehérvár zenei életében.
Zemlényi Katica zenei tanulmányait Balassagyarmaton kezdte, majd Miskolcon folytatta zeneelmélet –karvezetés szakon. A karvezetés alapjait Sereg János karnagytól tanulta, később Reményi János tanár úrnál folytatta, aki a Magyar Rádió Gyermekkórusát is vezényelte. A miskolci zenei évek után 1986-ban kántor-karnagyi diplomát szerzett és került Székesfehérvárra a Krisztus Király Egyházközség kántoraként, ahol átvette elődjétől az 1957-ben megalakult és működő énekkart, és bekapcsolódott az egyházi és a világi kórusmuzsikába egyaránt.
A gyermekek zenei nevelését mindig szem előtt tartva, több gyermekkoncertet is szervezett, zenés színdarabokat rendezett, a 27 éve nála tanuló gyermekekből zeneszerető közönséget nevelt. 15 éve játszik a Vörösmarty Színház zenés produkcióiban, ahol magas zenei tudásával gyakran segítette a színészeket, szereplőket, emelve a produkció zenei színvonalát. Számos jótékonysági koncertet szervezett rászorulók és fogyatékkal élők javára. Tavaly hagyományteremtő céllal létrehozta és megrendezte az I. Székesfehérvári Kamarakórus Fesztivált. Szintén tavaly a kórussal elérték a kategóriában legmagasabb: dicséretes arany diploma minősítést. Idén Badenben egy kimagaslósan rangos kórusversenyen bejutottak a döntőbe, a nemzetközi zsűri bronz diplomával jutalmazta munkájukat. Zemlényi Katicát 2008-ban XVI. Benedek Pápa magas szintű egyházzenei munkájáért pápai áldásban részesítette. 2010-ben pedig a 25 éves jubileum alkalmával Spányi Antal megyéspüspök kiemelkedő zenei tevékenységéért püspöki elismerésben és dicséretben részesítette.
Vox Mirabilis – Nemzetközi siker (2012.május)
A napokban tért haza a Vox Mirabilis Kamarakórus az ausztriai Badenből az AVEVERUM Nemzetközi Kórusversenyről. Baden méltán híres nagy zenei múltjáról, hiszen – többek között - itt született Mozart: Ave verum c. műve, Beethoven itt komponálta a IX. szimfóniát, és a városban nagyon sok zenei program, verseny és fesztivál zajlik. Ezekhez a komoly zenei hagyományhoz méltóan rendezték meg ezt a magas színvonalú kórusversenyt is. A 3 fordulós versenyen nagy nevű, rutinosan versenyző kórusok vettek részt, akik a világ minden tájáról érkeztek: Argentína, USA, Norvégia, Svédország,Spanyolország, Németország, Ausztria, Észtország és Belorusszia. Magyarországról két kórus kapott meghívást: a fehérvári Vox Mirabilis, és a debreceni Vox Antiqua, Kiss Csaba vezetésével. A Vox Mirabilis Kamarakórus, akinek ez volt az 1. nemzetközi megmérettetése, kiválóan teljesített ezen a világversenyen, a szigorú nemzetközi zsűri elismerő bíztatás mellett bronzzal jutalmazta a munkájukat. Az 1. forduló után, amikor megtudtuk, hogy a 10 versenyző kórus közé jutottunk, hatalmas boldogság töltötte el minket– mondta Zemlényi Katica karnagy – Nagyon nagy megtiszteltetés volt együtt versenyezni a győztes argentin kórussal, a világhírű észt lánykarral, és az ugyancsak neves svéd énekesekkel. Fontos volt számunkra ez a különösen magas színvonalú verseny a szakmai fejlődés miatt, hiszen nagyon sok jó tanácsot kaptunk a zsűri tagjaitól, akik kiemelték a kórus egységes hangzását, érzékeny zeneiségét. Nemzetközi kapcsolatok is alakultak a verseny ideje alatt, pl: a Belorusz Nőikar hosszú távú kapcsolatot szeretne kialakítani a Vox Mirabilis Kamarakórussal. A program befejezéseként a fehérvári énekesek Bécsben adtak koncertet, amelynek olyan nagy sikere volt, hogy a vendéglátók már a karácsonyi koncertre is meghívták a magyar kórust az osztrák fővárosba. A kórus az elmúlt 3 évben nagyon komolyan készült a fellépésekre, fesztiválokra, s ez a szorgalom meghozta gyümölcsét ezen a nemzetközi versenyen, ahol méltón képviselték Magyarországot, és városunkat, Székesfehérvárt.