A Tapolcai-medence az ország egyik legszebb tája. Vulcanus fiainak játszótere volt ez a táj egykoron. Csodálatos vulkánroncsok övezik a medencét.
Ez a program autóval vagy autóbusszal bonyolítható le. Tapolcáról indulva a Szent György-hegy geológiai csodáit tekintjük meg. Majd a Balaton-felvidéki NP egy védett élőhelyét nézzük meg. A Szépkilátóról káprázatos kilátás tárul elénk Balatongyöröknél. Majd Szigliget varázslatos világába érkezünk, melynek során megtekintjük a várat, az Ófalut és az arborétumot. A kikötő érintésével megállunk egy kis időre az Avasi-templomromnál elmélkedni a régmúlt időkről. Badacsonytördemic, Badacsonylábdihegy érintésével Badacsonyba érkezünk, ahol megtekintjük a Szegedy Róza-és a Kisfaludy-házat. Közben feltárul előttünk a régi badacsonyi szüretek hangulata, a badacsonyi mondák világa s minden ismeret, amit erről a csodás hegyről tudni kell.
A kirándulás során megismerjük a medence kialakulását, természeti értékeit, történetét, néprajzát, minden napos életét a múltban és a jelenben.
A körút végén megnézzük a medence egyetlen kőtengerét, a Papsapka köveket és a Csobánc hegy tetején álló romokat.
|