> 2. válasz
Tisztelt Uram!
A Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatalnál közérdekű bejelentéssel élt a Szent Györgyi Albert Agóra igazgatójának kinevezésével kapcsolatban. Válaszul arról tájékoztattam, hogy egyrészt nincs olyan hatásköröm, amelynek keretében akár az ön kormányzati intézményvezetők, akár a közművelődési intézményvezetők kinevezését vizsgálhatnám, másrészt pedig áttettem a bejelentését az Emberi Erőforrások Minisztériumához mint (szakfelügyelet keretében) eljárásra jogosult szervhez.
1. Válaszában Ön vitatja, hogy ne lenne hatásköre az ügyben a Kormányhivatalnak, hivatkozva az önkormányzati törvényességi felügyeleti feladatkörre, leszögezve, hogy a jelen ügy nem kivétel, mivel nem munkaügyi/közszolgálati vitára tartozó döntésről van szó.
Észrevételei nyomán a következőkkel egészítem ki a korábbi tájékoztatásomat.
Az önkormányzatok törvényességi felügyeletének határait egyértelműen jelöli ki az Önkormányzati törvény 132. § (4)-(5) bekezdése: 132. § (4) Nem terjed ki a kormányhivatal törvényességi felügyeleti eljárása - az (5) bekezdésben foglalt kivétellel - az érintett által hozott azon döntésekre,
a) amelyek alapján munkaügyi vitának vagy közszolgálati jogviszonyból származó vitának,
b) jogszabályban meghatározott bírósági vagy közigazgatási hatósági eljárásnak van helye, vagy
c) amelyeket a képviselő-testület mérlegelési jogkörében hozott.(5)
A (4) bekezdés c) pontjától eltérően a kormányhivatal törvényességi felügyeleti eljárása kiterjed a mérlegelési jogkörben hozott döntésekre is a döntéshozatali eljárás jogszerűségének vizsgálata körében.
Ha feltételezése szerint a kinevezés jogszabályba ütközően (pl. a képesítési követelmények hiányában vagy valamely eljárási szabály megsértésével) történt, akkor ez a munkaszerződés semmisségét vetné fel. A semmisség kimondását bármely érdekelt (pl. a másik pályázó) határidő nélkül kezdeményezheti a Szegedi Törvényszéknél a Munka törvénykönyve 27. § (1) és (3) bekezdése alapján.
A fentiek szerint az intézményvezető kinevezéséről szóló közgyűlési döntéssel szemben munkaügyi vitának van helye, ami kizárja a törvényességi felügyeleti hatáskört az Önkormányzati törvény 132. § (4) bek. a) pontja alapján.
Észrevételeit a fentiek szerint megfontolva tájékoztatom, hogy a Kormányhivatal továbbra is csak az Önkormányzati törvény által megszabott hatásköri keretek között láthatja el a törvényességi felügyeletet, azaz a munkaügyi vitára tartozó döntések vizsgálatára nincs jogszabályi lehetőségem.
2. A hatáskörrel kapcsolatos kérdés megnyugtató tisztázása érdekében a Miniszterelnökséghez fordultam, állásfoglalását kérve a fenti jogértelmezésem helyességéről. A válaszról Önt is tájékoztatni fogom.
Menü
Hirdetés