A vendégek érkezése előtt és távozása után ózongenerátoros fertőtlenítést végzünk a takarításon felül.. Apartmanházunkban nincs közvetlen érintkezés az apartmanjainkban megszálló vendégeink között, mivel mindkét apartmanunk külön elkerített kertrésszel rendelkezik és nem átjárhatóak. Az adott apartmanokban általában egy háztartásban élők szállnak meg, akik az otthonukban is egy légtérben tartózkodnak. Amennyiben adott napra esik a vendégek távozása és érkezése, abban az esetben az érkező vendégeinket a megjelölt érkezési időn túl tudjuk csak fogadni. Ez minden esetben előzetes egyeztetést igényel!
Vendégekre vonatkozó szabályok
Amennyiben a vendégeknek bárminemű tünete van, ami a vírus jelenlétére utal, kérem, hogy jelezzék a szállásadó felé. Ebben az esetben egy másik, előre egyeztetett időpontban tudjuk fogadni Őket.
HÁZIREND
1. Érkezés napján a szálláshely 16 órától foglalható el. 2. Érkezéskor a szállás díja előre fizetendő. 3. Az apartmanban csak a bejelentőlapon, nyilvántartásban szereplő fizető vendégek tartózkodhatnak, idegenek még látogatás céljából sem! 4. Elutazás napján az apartmant 10 óráig kell elhagyni. Amennyiben 10.30-ig nem hagyják el a házat, úgy egy teljes napot számolunk fel. 5. A megegyezett időpont előtti elutazás esetén szállásdíjat nem térítünk vissza. 6. Érkezéskor és elutazáskor az apartmant kollégánk adja és veszi át, a felszerelési tárgyakról leltár készül és a műszaki cikkek működését ellenőrizzük. 7. Az Apartman ház a pihenést szolgálja! A házban és a kertben való bulizás, zajongás sem nappal sem éjjel nem megengedett! A további kellemetlenségek elkerülése érdekében kérjük ennek szigorú betartását! Továbbá kérjük Önöket, hogy az éjszakai ill. hajnali hazaérkezéskor, az udvaron való kiabálást mellőzzék. 8. AZ APARTMANBAN TILOS A DOHÁNYZÁS! A teraszon és az udvaron való dohányzáskor a csikkeket kérjük összegyűjteni és nem le- ill. eldobálni. 9. Az utcai kaput kérjük a saját érdekükben is éjjel nappal zárni! Az udvarra kihelyezett, kint hagyott személyes tárgyakért felelősséget nem vállalunk. 10. Az apartman elhagyásakor kérjük az ablakokat bezárni, mert a viharok kiszámíthatatlanok. 11. A házban a konyhában és a fürdőszobában található szemetes. Ha ezek megtelnének a vendégek itt tartózkodása alatt kérjük, ürítsék ki azokat az udvaron található gyűjtőedénybe. 12. A ház területén a futballozás tilos! 13. Parkolásra az apartman területén kijelölt, zárható kocsi beállót szíveskedjenek használni. 14. Kérjük a berendezési tárgyak rendeltetésszerű használatát! A benti berendezési és használati tárgyakat, kérjük ne vigyék ki a kertbe. 15. Az apartman nem rendeltetésszerű használatából illetve a házirend megszegéséből származó károkért a vendégek anyagi felelősséggel tartoznak. A vendégek vagyontárgyaiért a szállásadó felelősséget nem vállal! 16. A kulcsok elhagyása esetén zárcsere fizetendő! 17. Kérjük kedves vendégeinket, hogy a lakást elutazáskor olyan állapotban hagyják, mint amilyen az érkezéskor volt. Ellenkező esetben külön díjat számolunk fel.
Mint minden háztartásban, az apartmanban is előfordulhat, hogy valami a vendégek hibáján kívül tönkremegy, vagy meghibásodik. Ha valamilyen rendellenességet észlelnek az esetleges komoly károk megelőzése érdekében, szíveskedjenek azt a szállásadónak haladéktalanul jelezni. Köszönjük!