Bejelentés


Muzslai Zsitva Ágnes honlapja Gondolatok: akinek Isten vesztét akarja, előbb eszét vesz







Üzenőfal


Név:

Üzenet:





Gyerekeim a tanulás mellett sportoltak és szinjátszókörbe is jártak.
Heer Lajos az esztergomi Strandfürdő igazgatója nagyon sok hangsúlyt fektetett a gyerekek úszás tanítására. Nyaranta több turnusban indult úszótanfolyam a hat éves korosztálytól kezdve. Akik szerettek úszni rendszeresen járhattak sport edzésekre és a megyei bajnokságokon és jól szerepeltek az esztergomi gyerekek. Jancsikám megyei úszóbajok volt évekig, háromszor került ki legjobbként az országos diákolimpiára, ahol legjobb eredménye a tizedik helyezés volt. Még megyei sport küldött is volt, Németországba egy barátságos sportversenyre küldték ki az eredményei alapján. Orsikám is járt úszó edzésekre, ami a szép nyúlánk alakján ma is meglátszik.
A Bakai Ferenc vezette Esztergomi Klubszínpadhoz csatlakozva ismerkedtek meg a világot jelentő deszkákkal. Az irodalom népszerűsítését felvállalva ugynevezett "kocsma-tárlat" produkcióban is részt vettek. Egy-egy vendéglőben vándor kiállítást rendeztek esztergomi képzőművészek és fotóművészek a Klubszínpad tagjai pedig vendégeket szórakoztatták versekkel, vidám jelenetekkel.
Ilyen volt például a Sárga Csikó -beli fellépésük:
A képen: Graczár Mihály, Jacsikám és mellette Orsi Elölt Sipeki Gyula (Csiő) fotóművész(elhunyt 2013.dec.)

Később Graczár Misi néhány színjátszóval - köztük Orsival -külön váltak az Esztergomi Klubszínpadtól és megalakították a
Féja Géza Zsebszínpadot. Orsikám 18 éves korában modell tanfolyamot végzett 2004-ben Budapesten a B.D. Stúdióban, Batki Dániel és Orczi Virág tanította. A vizsga bemutatón készítette a fotókat Benedek Attila, aki fotós kollégám volt a Komárom-Esztergom megyei Hírlapnál és a Hídlapnál is.

Szüleim, nagynénéim, nagyszüleim:
Régi fotó az esztergom-tábori ház kertjében, én akkor 4 éves lehettem.
Anyukám és apukám közrefogja apai nagyanyámat Gál Máriát, Zsitva István hitvesét, előttük guggol anyukám két nővére : Kicsindy Mária , középen én, Kicsindy Ilona

Őrzöm anyai nagyszüleim esküvői fotóját is. Anyai nagyanyám Gróser Mária volt, nagyapám Kicsindy Lajos

Elhunyt szeretteim házi oltára


A családtagok közé tartozik az esztergomi Tölgyessy család egy része, nem vérszerinti rokonságként.
Anyukám testvére Mária,néhai Tölgyessy Miklós felesége volt és anyai szeretettel nevelte fel férje korábbi házasságából született két fiát Miklóst és Lászlót.(szülőanya Boros Zsuzsa volt). Miklós felesége Judit, két gyermekük ifj. Miklós és Eszter.


Tölgyessy Miklósné,Judit, lánya Eszter és Eszter párja Tamás.

László ,lánya Tölgyessy Veronika, festőművész,tanár.


Tölgyessy Veronika


Tölgyessy László portréja, lánya Veronika festménye

A családi fotók közé tartozik a Kicsindy ágon unokatestvérem Kókai Erika , fia Csepei Olivér és anyukája Csiri néni. Csiri néni testvére a nemrég elhunyt Margó néninek, akinek a férje Kicsindy István volt,kinek az édesapja az én nagyapám testvére volt.Családi házuk Esztergomban a Belvárosi templom téren volt a Duna-partra és a térre nyíló kapuval.Margó és István lánya Ildikó sok nyarat töltött itt apai nagymamájánál. Kókai Erika is egyedül nevelte fiát Olivért, a szülei segítették őt ebben.



Erika

Hugom Muzslai Zsitva Annamária a ferences harmadrend tagja .Ő a gyerekeim keresztanyja. A fényképen a fiamat tartja ölében 1985-ben
. Horváth Jánosné, Kicsindi Ildikó Orsikámmal 2014 március


A családtagok közé tartozik a Knapp család.Lányom Orsi párja Knapp László, akinek az öccse Knapp Péter az ő párja Henn Gabriella és gyermekük a 2016.május 11.én született ifjabb Knapp Péter.





Üzenetküldés
Üzenet

E-mail címed:
Szöveg:











Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!