Bejelentés


Muzslai Zsitva Ágnes honlapja Gondolatok: akinek Isten vesztét akarja, előbb eszét vesz







Üzenőfal


Név:

Üzenet:





Édesapám Muzslai Zsitva János 1945 nyarától 1949 júniusig alapító szerkesztője volt a Szabad Esztergom című hetilapnak. A Nemzeti Parasztpárt tagjaként természetes, hogy először a Nemzeti Parasztpárt lapjaként jelent meg az újság, amely ma már történelem. Szabad Esztergom,1945-49 alapitó - szerkesztője Muzslai Zsitva János (szül.1922 Muzsla - 1970 Esztergom)
Eredeti családneve Zsitva János, -édesapja Zsitva István édesanyja Gál Mária -újságiróként vette fel nevébe szülőhelyét.Nagyon szegény családban élt tizenévesen dolgozott és a nehéz zsákok hordásában megszakadt a tüdeje. Volt egy huga is Ilonka ,aki kisgyermekként meghalt. A falu körorvosa volt akkor dr.Buga László és megmentette az életét.Közben felfigyelt a jó eszű gyerekre és segitette a tanulásban, majd asszisztensként maga mellé vette. Már 18 évesen jelentek meg írásai az akkori Csehszlovákia Ifjuságunk c.országos lapban 1940- ben Szabad Szó, 1941,Esztergom Vármegye 1942, elbeszéléseket, verseket újságcikket írt. A háborúban részt vett a baloldali ellenállásban Esztergomba telepedett át a háború után, belépett a Nemzeti Parasztpártba és Jócsik Lajos ösztönzésére megalapitja Szabad Esztergom cimmel a Nemzeti Parasztpárt lapját, amelynek szerkesztője volt a megszűnéséig. Kiemelten foglakozott a Csehszlovákiában élő magyarok 1946 - tól folyó kitelepítésével.
Saját szüleit is át kellett menekitenie Muzsláról. A Szabad Esztergomban sok cikket írt a kitelepitésekről. Külső tudósitoként működik, elöbb Dorogon majd a nyergesujfalui Viscosa gyárban dolgozott. Agyvérzésben fiatalon hunyt el.
Fiatal íróként Hámory Várnagy Dalma zeneszerzővel születtek közös alkotásaik. /Hámori Várnagy Dalma (Borsa, 1908. márc. 30. – Mari, NSZK, 1981. márc. 30.) író, zeneszerző, zenetanár. 1957 óta Nyugaton élt./

Muzsla honlapja



Muzslai Zsiva János és neje Kicsindi Irén, Ujpesten eskette őket rokonuk Csík József plébános


Csík József plébános

DR. CSIK JÓZSEF Született Muzslán 1891. I. 13. A Bp-i Központi Szeminárium növendéke volt. Áldozópappá Vácon szentelték, 1916. VI. 11-én. Újpesti plébános lett 1925 szeptemberében. Hanauer Á. István váci püspök 1929 decemberében monostorsápi c. apáttá nevezte ki, majd 1947-től kezdve a Pesti Felső Kerület esperese. Plébánossága alatt 2 új templomot épített Újpesten és a Főplébánia területéből önállósítással 5 plébánia létesült az egyre népesedő Újpesten. 1964. IV. 22-én hunyt el. Koporsója az Újpest-Kertvárosi templom kriptájában pihen.

Anyukám a Balassa Bálint Kórus egyik alapítótagja volt itt egy cikk a kórus történetéről
ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 1993. 11. / 46.szám

Gálaműsor a Balassa Vegyeskar születésnapján
A Művészeti díjas Balassa Bálint Vegyeskar ezekben a napokban ünnepli megalakulásának 45. évfordulóját 1948 őszén, az AERO-EVER Kft. államosítása után a Sportárutermelő Nemzeti Vállalat kultúrcsoportja felhívást kapott, hogy a következő év tavaszán lépjen fel a városi dalosünnepen. Erre a színjátszó körből ötvennégy női és harminc férfi énekes vállalkozott, akik november elején a Fürdő szállóban sikerrel mutatták be Farkas Ferenc Csinom Palkó című daljátékát. Az alapító tagok közül többen ma is a közös éneklés megszállottjai: Lázár Józsefné, Lemerné Tatár Jolán, Grosszmann Rezsőné, Menich Károlyné, Miletics Józsefné, Muzslai Zsitva Jánosné, Tölgyessy Miklósné, Zoltai Lajosné, Dobrai Sándor, Hula Antal, Körmöczi Miklós, Mátétalki Dezső, Tóth László...
Első karvezetőjüknek Bálint Ferencet, a tanítóképző tanárát kérték fel. Lehner Károly, az ötvenes-hatvanas évek legendás hírű vezérigazgatója az énekkar „atyja" lett. Az ő közbenjárására került 1953-ban a kórus élére Makiári József, miután Bálint Ferencet azonnali hatállyal Nagykőrösre helyezték. Makiári József irányításával jelentős hangversenyre és fellépésekre került sor Esztergomban - és szerte az országban, ő 1959-ig vezette a kórust, majd három évig Hunyadi Zoltán, aki fiatal tanárként került a vegyeskar élére. Szabó Tibor karnagyi karrierje úgyszintén Esztergomban indult, 1962ben, miután a Labor Műszeripari Művek ipari nagyvállalattá alakult Lehner vezérigazgató úr a vállalati nyereségből tetemes összeget különített el kulturális és sportcélokra. így az énekkari kultúra is felvirágzásnak indulhatott. Szabó Tibor mellé másodkarnagyként csatlakozott Reményi Károly, aki aztán 1984-ben a vegyeskar első számú karnagya lett majd 1991től a Balassa Bálint Vegyeskar Alapítványelnöke is. Siker sikert követett. A díjak, sorrendben: Komárom Megyei Nívódíj (1974), Kiváló Együttes (1980), Művészeti díj (1992).
Nemzetközi eredmények és győzelmek: Gorizia (1971), Spittal a.d. Drau (1973), Pescara (1977), Arezzo (1980), Gorizia (1984), Llangollen (1986).
A nemzetközi szereplések lemez- és rádiós felvételekkel párosultak. Európa szinte minden országában ismertté váltak. Számos barátot érdeklődőt szereztek maguknak Finnországtól Görögországig, Szlovákiától Wales-ig. Esztergomban rendszeresen szerepelnek az ünnepi rendezvényeken. Évente több közös hangversenyt adnak a Városi Szimfonikus Zenekarral. Jó ideje rendszeresek a karácsonyi és a húsvéti koncertjeik. Esztergom környékére is el-ellátogatnak. Nem kell a fővárosba utazni, a közönség itt is találkozhat a szép zenével, nagyszerű szólistákkal.
Fennállásuk alatt számos kiváló együttessel és nagyszerű szólistával szerepeltek közös műsorban: Budapesti MÁV Szimfonikusok, Postás Szimfonikusok, Pécsi MÁV Vegyeskar, Váci Vox Humána Vegyeskar, Andor Éva, Breitner Tamás, Keönch Boldizsár, László Margit, Réti József, Supola Kolos, Simándy József, Szabó Miklós, Vaszy Viktor... A45.évfordulóra hónapok óta készülnek. Műsoruk is igényes, nehéz művekből áll: Scarlatti, Schütz, Monteverdi, Bárdos és Kodály művekből. A műsorban fellép Nádor Magdolna (szoprán) a berlini opera kiválósága. Súlyos betegség után gyermekkora városában, Esztergomban lép fel először nyilvánosság elé. Tőle Gounod: Gallia című művét hallhatjuk. Továbbá fellép az Esztergomi Városi Szimfonikus Zenekar, Reményi László (trombita), Reményi József (csembaló). Vezényel: Reményi Károly zeneigazgató.
A gálakoncert a Belvárosi templomban lesz november 22-én, hétfőn este 19 órakor. Esztergom újabb, sokat ígérő kulturális programjára minél többen menjünk el. Az előkészületekből, a műsorból ítélve szép élményben lesz részünk(Pálos)




Üzenetküldés
üzenet

E-mail címed:
Szöveg:

Képgaléria










Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!