Bejelentés


Muzslai Zsitva Ágnes honlapja Gondolatok: akinek Isten vesztét akarja, előbb eszét vesz







Üzenőfal


Név:

Üzenet:





Rádiós Buga doktor

Dr. Bukovszky Buga László családunk jó barátja volt.
Édesapám Muzslán született és ott élt 1945-ig. Dr.Buga László Ebeden született és Muzslán volt körovos.
Apukám segített mellette asszisztensként, sőt amikor háború idején elvitték őt a családját feleségét Ilona asszonyt és kisgyermeket is segítette. Ézsauként emlegette őt Buga doktor, és mint fogadott fiát szerette. Amikor megbetegedtem a járványos gyermekbénulásban Ő segített nekünk orvosokat javasolt és náluk is laktunk anyukámmal időnként, amikor a Villányi uti mozgásterápiára kellett rendszeresen járni velem. Négy gyermeke született Buga doktornak: László, István, Mária és Detti. István újságíró lett, Mária pedig gyógypedagógus és egy óbudai speciális iskola igazgatója lett. Amikor édesanyámat műtötték méhen belüli daganattal, szegény Ilonka néni sírva jött ki tőle a látogatás után és otthon elkezdte átrendezni a lakást, hogyha anyu meghal akkor minket magukhoz vesznek. Laci bácsi megkérdezte Bartsch doktort aki műtötte anyut, hogy ennyire rossz-e a helyzet, de a doktor úr megnyugtatta, hogy nincs gond, csak hát műtét után nem legjobban néz ki a beteg. Hála Istennek anyukám gond nélkül meggyógyult és még az unokáit is nevelgethette.

Nemrég kezembe került Laci bácsi "Dalol az orvos, mesél a kórház című verseskötete, amelyből közreadok néhány versét:

Élet és halál találkozott

Előttem feküdt egy öregember
a bádogtetejű boncasztalon
Késem az izmok közt fürgén szántott...
...talán fáradt is volt már a karom...
meg-megremegett s egyszer bambán
a kisujjamba belevágot

Késem pengéje találkozott
Két tes egy élő s egy halott
Az ő testéből sárga híg savó
Enyémből vér.Piros.Akkor alvadó

Bocsáss meg te sárga boncoltkarú
üvegesszemű öreg halott!
Bocsáss meg, hogy éles késem
örök álmodban megbolygatott.
Bocsáss mg!Én tisztelettel
hajtom meg előtted fejem.
Azrt hogy veled ezt teszem,
ne haragudj!...Ez nagy parancs!...

A savó és vér találkozott.
Láttad a vér megalvadást?
Hogy haldokolt.De semmi mást
nem láthatott megtört szemed,
mert a savó az már halott.
Élet és halál találkozott.
Bocsáss meg te sárga öreg halott! Érző szívemnek a nagy Élet
egy szent, szigorú parancsot adott.
Míg izmaid között a kést
vezeti remekő karom,
az élő vért az alvadástól
megóvni tanulgatom.
Karom vezette tovább bátran
az izmok közt a fürge kést,
- kibékült a savó a vérrel -
és én nem kaptam vérmérgezést.

A nővér

Arca, ruhája, lelke fehér
Nesztelen léptekkel suhogva jár,
szive mindenhova elér.
A kórterem a birodalma,
hová Őt az Úr hatalma
egy irgalmas percében tette.
Dolgozni sem kell másnak helyette...
hisz ez a célja. Tiszta lelke
ezért fakadt,ezért nevelte
őt a hit, hogy bekötözze másoknak vérző sebét...
Régen ő sem járt fehér ruhában
Nem uralkodtak ennyin felette!
Tán szeretett is...de rég volt!
és ezt ő mind-mind elfeledte.
És most jár csendben,némán, fehéren,
engedelmesen alázkodón.
Egy szón sem siklik át figyelme,
minden tettében bent és a lelke
s keze nyomában hála fakad.
...és hogyha leszáll a klinikai est
lázbanégő szemel megy---siet...!
...kis kápolnájuk félhomályán
őreá vár az örök Isten
aki mindenért megfizet...!

Dr. Buga László fotója, amelyet az esztergomi fotóművész -könyvtárigazgató Martsa Alajos készített. Legutóbb a Duna Múzeumban volt kiállítva a fotó Martsa István szobrász születésének 100.évfordulóján rendezett kiállításon.


Buga László életrajza :
(1906-ban született - 1988.jan.9. Bp.)Szülei pedagógusok voltak, mindketten az ebedi elemi iskolában tanítottak. Elemi tanulmányainak elvégzését és az érettségi megszerzését követően az egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. Az orvosi oklevél „birtokában”, körzeti orvosként 1938-ban szülőfaluja tőszomszédságába, Muzslára került. Muzsla után Tokod, Körmend, Szombathely következett, majd 1951től 1957-ig az Egészségügyi Minisztériumban volt főelőadó. Ezután végleg Budapesten telepedett le, a VII. kerületben praktizált körzeti orvosként, majd nyugdíjba vonulásáig, 1969-ig higiénikus főorvosként.
Pályája elején verseskönyvekkel jelentkezett – Tétova tarka álmok; Fekete akkordok; Dalol az orvos, mesél a kórház –, majd novelláskötete jelent meg Riadalom címmel. Később sem lett hűtlen a tollhoz illetve az írógéphez: orvosi tanácsait újságok oldalain, majd könyvekben jelentette meg.
Három és fél évtizeden át adott egészségügyi tanácsot, válaszolt a Magyar Rádió hallgatóinak heti rendszerességgel. Rovatot nyitott a Szabad Föld olvasóinak, amelyben két és fél évtizeden át végezte maga vállalta felvilágosító feladatát – küldetésként. Sose feledte el, hogy honnan indult, milyen közösségből erednek gyökerei. Egész életén át kötelességének érezte az egyszerű nép, leginkább a falusi, vidéki nép szolgálat-teljesítését. 1962-től három éven át az Élővilág című lapnál is elvállata a rovatvezetői feladatot. Stílusa, nyelvezete egyszerű, világos és közérthető, ugyanakkor nem nélkülözi a tudományosságot sem. Figyelme szinte mindenre kiterjedt: a betegségek és gyógymódok egész skáláját átölelik írásai, könyvekbe összegyűjtött tanácsai.

Czeglédy Gyula honlapján így írt Buga László egyik falujáró útjáról:!
Buga László fogadtatása Söptén

Patonay László tanár, a facebookon közreadott Buga Lászlóról megemlékezést és néhány fotót amit lementettem és most közreadom



Üzenetküldés
üzenet

E-mail címed:
Szöveg:











Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!