Baráti körünk kezdetben két fővel indult 1995. február 21-én. 1997. november 12-én átszerveződött és 10 alapító taggal egyesületté alakult. Ugyanebben az évben az egyesület tiszteletből felvette a Kandó Kálmán nevet. 1999. április 30-án újabb átalakulás történt, mert a Kandó Egyesületet megszüntettük, ennek utódja a jelenlegi Verebélÿ László Vasúttörténeti Egyesület.
Céljaink között szerepel a szervezetünk által Kapostüskeváron létrehozott vasúti gyűjtemény bővítése, állandó kiállítóhelyünk működtetése a kapostüskevári vasúti megállóhely további parkosítása, szebbé tétele, szabadidő -és kisvasúti park létrehozása, az ország és a megye vasúttörténetének megismerése, megismertetése, a vasútnak, mint lehetséges közlekedési eszköznek a népszerűsítése, a környezetvédelem fontosságának hangsúlyozása, a korszerű gyors megbízható vasúti közlekedés megvalósulásának elvi támogatása, a vasútmodellezés népszerűsítése. Szervezetünk Magyarországon ma is az egyetlen egy hivatalosan bejegyzett vasúttörténeti egyesület. Az egyesületünk feladatai között szerepel a Somogy megyei meglévő és a már megszűnt vasútvonalak feltérképezése, valamint az ezzel kapcsolatos megmaradt anyagok összegyűjtése, bemutatása.
Társaságunk eddig a vasút népszerűsítésének keretein belül több kiállítást is tartott megyénkben és megyénken kívül. Egyesületünk együttműködik a Városi Balesetmegelőzési Bizottsággal, valamint tagja a kaposvári Civil Háznak, a Vasutas Települések Szövetségének és a Vasúti Polgárőr Egyesületnek is. Egyesületünk főbb tevékenységei: A MÁV-nál üzemelő gőz-, dízel-, villamos mozdonyok, motorvonatok, valamint az egyéb más vasúti járművek bemutatása. Vasúttörténeti előadások, modell-, makett- és vasúttörténeti kiállítások szervezése, lebonyolítása. Vasúti régiségek, relikviák gyűjtése, rendszerezése, vasúttörténeti kirándulások szervezése. Kapcsolatok felvétele a hasonló tevékenységet folytató szervezetekkel, egyesületekkel, baráti körökkel és klubokkal. Amennyíben felkeltettük érdeklődését, úgy szívesen állunk rendelkezésükre elérhetőségeinken. Üdvözlettel: Kemenczei Róbert elnök