
Már gyerekkoromban éreztem magamban a kreativitást, a szépre való törekvést, az alkotni vágyást. Sok mindent kipróbáltam, a zenéléstől kezdve a varráson át a táncig, míg el nem jutottam ehhez a csodálatos technikához, a decoupage-hoz. Igazán nagyszerű érzés, amikor az ember valami szépet ad ki a kezei közül. Elsősorban a magam örömére készítem - díszítem - a tárgyakat, de persze büszkeséggel tölt el, amikor az másoknak is tetszik. Én is - mint valószínűleg mindenki más - szalvétatechnikaként ismertem meg ezt a hobbitevékenységet. Aztán amikor az érdeklődésem komolyabbá vált, akkor jöttem rá, hogy jóval többről van itt szó. Kezdetben, a szalvétatechnika alkalmazásával is nagyon egyedi és ízléses tárgyakat tudtam készíteni, de később - miután már elkezdtem Kardos Zsófia Decoupage Művészeti Műhelyébe járni - egyre több technikai tudás állt a rendelkezésemre, a fantáziámat is egyre jobban elengedhettem, hiszen ha megálmodtam valamit, azt is tudtam, hogyan készítsem el. Azóta is folyamatosan képezem magam, és ez olyan örömet okoz az életemben, hogy ennek a jelenléte is kell, hogy azt teljesnek mondhassam. Mindenkinek kívánom, hogy a saját életében megtalálja azt a tevékenységet, amit igazán, szívből szeret csinálni.
Frissítés:
Immár közel 4 éve tanulom a decoupage művészetét, és szinte napi szinten gyakorolom is. Annakidején, mikor még lelkes amatőr voltam, és az internetet bújtam, hogy felfedezzem a technikálat, és valahol rábukkanjak valami érdekességre, rátévedtem Zsófi oldalára. Sosem felejtem el, hogy egy szép üvegtárgy tetszett meg nagyon, és el sem tudtam képzelni, hogyan készülhetett. Emlékszem, hogy hosszú hetekig, talán hónapokig látogattam vissza az oldalára és nézegettem a gyönyörű üveget. Egyszercsak kipattant a szikra a fejemből, megragadtam a telefont és felhívtam. Onnantól megállíthatatlanul folytak az események, a decoupage szépsége magával ragadott.
Most már elérkezettnek látom az időt, hogy a decoupage területén szerzett tudásomat tovább adjam. Az induló decoupage tanfolyamon szeretném megosztani eddigi tapasztalataimat. A célom, hogy lépésről lépésre, technikáról technikára vezessem végig a tanulni vágyókat, a általuk elérni kívánt szintig. Remélem, hogy leendő tanítványaim ugyanazt az örömöt fogják megtapasztalni, amit én azóta is folyamatosan.
Örömmel várom az érdeklődőket.
Békési Mónika
Példaként egyik első munkám:

Majd egy későbbi munkám:

Egy "friss" 2009 előtt készült alkotás:

Példa 2011-ből: 