Bejelentés


Monzydecoupage Decoupage Art Studio

WEBSHOP:








Régi álmom vált valóra azzal, hogy költözésünk alkalmával magam alakíthatom ki a konyhámat. Régen elképzeltem már, hogy nem egy hétköznapi, modern konyhában, hanem vidékies, kicsit rusztikus konyhabútorok között készítem otthon a finomságokat. Nagy fába vágtam így a fejszémet, hiszen a bútorok átalakítása, kidekorálása nem kis feladat, nem pár órás munka, mint például egy doboz vagy egy tányér elkészítése. Sok kitartást igényel, mely néha fáradságos, kimerítő, kicsit monoton is lehet, nem kíméli a derekat sem(!), de mindenképpen megéri, hiszen olyan egyedi berendezésre tehetünk így szert, ami nem csak minket gyönyörködtet, hanem az összes vendég, kedves barát és családtag csodájára járhat.

A bútorok beszerzése nem ördöngös feladat, ismerőseink, barátaink megunt bútorait is elkérhetjük, de akármelyik internetes aukciós oldalról választhatunk magunknak - kis szerencsével olcsón – nekünk tetsző darabokat. A kiválasztásnál arra kell figyelni, hogy minimálisan egyezzen a bútorok stílusa, hiszen nem biztos, hogy jól mutatna egy barokk tálaló egy teljesen modern szekrény mellett. Azért írtam, hogy minimálisan egyezniük kell, hiszen ha azonos technikával készítjük, díszítjük a bútorokat, akkor összhangba tudjuk hozni és ezáltal tudjuk megteremteni az elképzelt miliőt. Csak a fantáziánkat kell szabadjára engedni és szebb lesz, mint ahogy elsőre gondoltuk.

Ha a bútorokkal végeztünk – és elég bátrak vagyunk – kidekorálhatjuk akár a hűtőszekrényt is. És persze a kiegészítőkről se feledkezzünk meg, ott vannak a fűszertartók, a kosarak, esetleg a tejeskanna.

Én az úgynevezett shabby chic -et választottam, melynek érdekessége egyebek mellett a festett fafelület öregbítése és antikolása, jellemzője a kopottasság.

Szép lassan bemutatom, hogyan készül el a konyhám ebben a stílusban.

 

Így nézett ki a szekrény eredetileg:

És ilyen félkész állapotban:

 

 

 

 

 

 

és még mindig nincs teljesen kész...

 

A nagy karácsonyi hajtás után, végre megint volt egy kis időm a konyhára, így most a kredenc kapta meg új külsejét.

Itt már csak a fogantyúk hiányoznak: Folyt. köv. kreatív kreativitás fantázia hobbi hobby decoupage tanfolyam oktatás kurzus tréning foglalkozás díszítés díszítő dekoráció dekorálás tevékenység konstruktív alaptechnika szalvétatechnika szalvéta felső rétege ragasztólakk speciális eljárások ötlet ötletek egyszerű ecset dísztárgy papír kivágott műhelykivágható minták papírok decoupage-papír sokszínű szalvi alkothat készítés kelléktár










Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!