Az algériai dinár Algéria jelenlegi hivatalos pénzneme, váltópénze a centime (1 dinár = 100 centime). 1964-ben vezették be a korábbi frank helyett. A dinár neve a római denariusból származik, több arab államban is használatos.
Érmék
A dinár 1964-es bevezetésekor kibocsátott érmesor a következő címleteket tartalmnazta: 1, 2, 5, 10, 20, 50 centime és 1 dinár. Előlapjukon egységesen Algéria címere, hátlapjukon az értékjelzés szerepelt.
Ezután az érméket változó időközönként verték (a különböző emlékérmeket is ideértve), mígnem 1992-ben ismét egy teljes sor került forgalomba ½, ¼, 1, 2, 5, 10, 20, 50 és 100 dinár címletekkel. Az 5 dinár feletti címletek bicolor kivitelűek.
Jelenleg az 5 dinár feletti címletek találhatók meg a hétköznapi forgalomban. Az 1990-es évek inflációja – mely a nyitottabb piacgazdaságra való áttérés következményeképp alakult ki – lerontotta a dinár vásárlóerejét, így az egy dinár alatti értékű érmék eltűntek a forgalomból, továbbá az egy- és kétdinárosok is ritkává váltak. Ennek ellenére a köznapi beszédben gyakran centime-ben adják meg az árakat, például 100 dinár esetén عشر الاف, azaz tízezer centime a használt forma.
Bankjegyek
Az 1964-ben kiadott első bankjegysorozat 5, 10, 50 és 100 dinár címletű bankjegyekből állt. Az 1970-es második széria 5, 10, 100 és 500 dinár névértékű bankjegyeket tartalmazott. A bankjegyek előoldala arab-, hátoldala francianyelvű. Jelenleg a százdináros bankjegy kivonás alatt áll, azonos címletű érme váltja fel. Az 1998-as kiadású 500 és 1000-dináros bankjegyeken új biztonsági elem, a hologramhatású csík jelent meg.