Majdnem minden kisbaba fejjel lefelé (a méhszáj, a szülőcsatorna felé) helyezkedik el a várandósság végére. Ha lábbal vagy popsival lefelé helyezkedik el, akkor a vajúdás valamelyest kockázatosabb lesz az anya és a baba számára is. Mivel a császármetszésnek is megvannak a maga kockázatai, talán szeretne majd egy olyan gondozót, akinek megvan a képessége, hogy az Ön hasára gyakorolt fogásokkal megfordítsa a baba fekvését (külső magzatfordítás). Néha azonban nem lehetséges a baba megfordítása ezzel a módszerrel, és előfordul, hogy a megfordított baba visszapenderül farfekvéses helyzetbe. A legtöbb asszony, akinél alkalmazták ezt a módszert, úgy megy bele a vajúdásba, hogy a baba már fejjel lefelé fekszik, s ezzel a császármetszés veszélye a felére csökken.
Ha farfekvéses magzattal megy bele a vajúdásba, a legtöbb gondozó császármetszést fog javasolni. Ebben a helyzetben a császármetszésnek fontos előnyei vannak, elsősorban a súlyos magzati bántalmak és a magzati halálozás csökkenése miatt. Másrészt viszont a hüvelyi szüléssel elkerülhető az anya műtéti kockázata ebben a várandósságban, és a későbbiekre nézve is előnyösebb. Ha ebbe a helyzetbe kerül, feltétlenül beszélje meg gondozójával a kérdést, és tudjon meg minél többet a döntéssel járó specifikus kompromisszumokról, lehetőségekről. Előre győződjön meg róla, hogy Ön és gondozója egyetértenek az Ön szülési tervét illetően. Ha hüvelyi úton szeretne megszülni egy farfekvéses babát, nagyon fontos, hogy a gondozója és mindenki más, aki segédkezik a szülésnél, legyen tapasztalt és rátermett a szülésnek ebben a módjában.
A magzati szívritmus megváltozása
A magzati szívfrekvencia megváltozása jelezheti, hogy a baba rosszul van. Néhány esetben ezt a nemkívánatos változást könnyű helyre tenni. A gondozó pl. megkérheti a hátán fekvő kismamát, hogy változtasson testhelyzetén; oxigént vagy folyadékot adhat neki, esetleg csökkentheti a kismamának adott szintetikus oxytocin (egy hormon, amely a méhösszehúzódásokat segíti elő) mennyiségét. Ezek az óvintézkedések használhatók egyébként a fenti problémák megelőzésére is. Ha a magzati szívverés túl gyors, nagyon lassú vagy szabálytalan ütemű, gondozója aggódhat a baba oxigénellátása miatt. Ha ezen nem tudnak segíteni, és a baba megszületése nem várható azonnal, császármetszést javasolhat. Az elektromos magzat-monitorok néha akkor is veszélyt jeleznek, ha valójában nincs baj a babával. Ezért további vizsgálatok segíthetnek eldönteni, melyik babának van valóban szüksége segítségre.