Epidurális érzéstelenítés Az epidurális szülési fájdalomcsillapítást az az anatómiai, illetve élettani tény teszi lehetségessé, hogy a méhnyakból, illetve a méhszájból jövõ fájdalmat, továbbá a méhizomzat összehúzódását közvetítõ idegrostok belépése a gerincvelõbe helyileg jól meghatározhatóan lekülönül egymástól. Így válik lehetségessé a fájdalom csökkentése a mozgató idegrostok mûködésének, vagyis a a szülés folyamatátnak leállítása nélkül.
Természetesen nem kell, és nem is érdemes minden esetben szülési fájdalomcsillapítást alkalmazni, hiszen a folyamat viselése, lezajlása nem teszi ezt minden esetben szükségessé; de bizonyos esetekben kifejezetten ajánlott: például ha az anya terhelhetõsége csökkent, ha bizonyos fokú szembetegségekben, szívvagy tüdõbetegségben, magas vérnyomásban, továbbá terhességi toxaemiában szenved.
Az epidurális fájdalomcsillapítás nem csak az anya, hanem a magzat szempontjából is javasolt lehet, például ha koraszülésrõl van szó, illetve ha a magzat valami miatt fokozottan érzékeny, vagy veszélyeztetett.
Az érzéstelenítés elvégzéséhez alapvetõen fontos a személyi és tárgyi feltételek jelenléte. Az eljárást az aneszteziológus szoros együttmûködésben végzi a szülést vezetõ bábával, a szülészorvossal és az anyával. A módszer a magzatra, illetve a magzati keringésre általában pozitív hatással van. Az érzéstelenítés feltételeit, a megkezdés idejét pontos szakmai szabályok írják elõ.
Az esetek egy részében ez a módszer a vajúdási idõt lerövidíti, de sok esetben a kitolási szakot megnyújtja. A kitolási szakasz megnyújtása a szülés, illetve a magzat folyamatos monitorizálása mellett nem jelent veszélyt, egyrészt, mert a lepénykeringést ez az eljárás javítja, másrészt pedig a folyamatos monitorizálás mellett a legkisebb probléma is azonnal észrevehetõ, és a szülés rövid idõ alatt befejezhetõ. Az epidurális érzéstelenítés alkalmas az esetleges szülést befejezõ mûtétek fájdalomcsillapítására is.
Az eljárás természetesen nem mindenkinél egyformán hatékony. Mint minden beavatkozásnál, itt is elõfordulhatnak mellékhatások. Jelentkezhet zsibbadásérzés az alsó végtagokon, remegés, foltosan jelentkezõ átmeneti érzéskiesés, ritkán bõrviszketés is. A kanül felvezetése alatt ritkán pillanatokig tartó villámcsapásszerû érzés is elõfordulhat.
Jelentkezhet a szülés alatt egyébként is elõforduló hányinger, szédülés, hányás. Idegsérülés, vagy bénulás abban az esetben fordulhat csak elõ, ha a szülõ nõnek az élettanitól erõsen eltérõ anatómiai rendellenessége van. Ennek gyakoriságát még ezrelékes nagyságrendben sem lehet kifejezni, és a rendellenesség elõzetesen, gyanú esetén diagnosztizálható.
Az eljárás gyakorlati kivitelezése a szülõszobán történik, orvosi konzílium, a szülõ nõ felvilágosítása és beleegyezése, valamint elõkészítése után. A beavatkozás infúzió adása (az érpálya feltöltése) után történik, ülõ vagy bal oldali fekvõ helyzetben. A megfelelõ hely kimérése, majd érzéstelenítése után bevezetünk a gerinccsatornába, a kemény agyhártya fölé, egy vékony mûanyag csövecskét, mely a szülés alatt végig bent marad. Ezen a kanülön keresztül adagoljuk a fájdalomcsillapítót, amíg szükséges, illetve amíg a baba megszületik, akár többször ismételve.
Az érzéstelenítõ mennyisége és töménysége lehetõség és igény szerint változtatható. Az esetleges gátmetszés varrásának érzéstelenítéséhez ismét adható töményebb oldat. Problémamentes esetben a kanült a szülõszoba elhagyásakor távolítják el.
