Az elmúlt 10 év statisztikái alapján nagyjából felére csökkent (kb. 200 fő)
Magyarországon az egyházmegyei kispapok száma. Nyilvánvaló, hogy ez az adat
senkit nem tölt el ünnepi örömmel, és talán Te magad is furcsállod, hogy ez a
téma kerül egy hivatást ébresztő elmélkedés elejére.
Mégis úgy gondolom, és ez a tapasztalatom is, hogy életünk nagy kihívásaitól
nem megrettennünk kell, hanem átgondolni, feldolgozni és nekifeszülni a
feladatnak. A hűség és a felelősségteljes bátor hozzáállás, amibe odateszed
egészen magadat, mindig meghozza gyümölcsét.
A kérdés, hogy amikor azt látod magad körül, hogy az emberi lelkekben mennyi
sérülés és megsebzettség van, mennyire hiányzik az őszinte szó és a hiteles
emberi példa, akkor meghallod-e, és magadénak érzed-e Jézus szavait „Az
aratnivaló sok, de a munkás kevés"?
Természetesen nem elég egy pillanattól ihletet romantikus igen kimondása.
Bensődben elemi erővel kell átérezned a Jézus iránti szeretet
elkötelezettségét. Ajánlatos plébánosoddal, lelkivezetőddel is konzultálni, ő,
hogy lát Téged? Nagy segítség lehet a felkészülésben, illetve a hivatás
tisztázásában a folyamatos kapcsolattartás, és az őszinte beszélgetések.
Sokakban felmerült a kérdés: egyházmegyei papként mi lesz a feladatom, milyen
munkára szentelnek fel? Nem munkára, hanem Jézus Krisztust szolgáló szeretet
elkötelezettségére, az ő papi jelenlétét közvetítő, közösségépítő, megszólító
evangélizációs életre. Egy szerzetes rendben a feladatok, és a lelkiség talán
markánsabban megfogalmazható és átlátható, mint egy egyházmegyei papi
közösségben. Nálunk is vannak állapotbeli kötelességek, gondolok például
meglévő templomaink, plébániáink állandó karbantartására, állagmegóvására, ami
tagadhatatlanul sok energiánkat veszi el, de mégis ott élünk az emberek között,
az emberekért, minden korosztályt „lefedve". A lelkiségünkben ez egy
nagyon fontos tényező: „rendelkezésre állni". Ott lenni kovászként az élet
sűrűjében papként -családtagként.
Sokan kárognak manapság, régen más volt, jobb volt, erkölcsösebbek,
vallásosabbak voltak az emberek. Mindez azonban nosztalgiázás, amiből nem lehet
jövőt építeni. Irtó nagy átalakuláson megy keresztül a világ, de ezzel együtt
az Egyház is, azonban ezekben a változásokban nagyon sok érték is születik.
A felnőttkori megtérőknél követhető nyomon, hogy mennyire szükségük van a
személyes, bensőséges Istenkapcsolatra, emberi példákra, és élő közösségekre.
Őszintén szólva, itt érzem a jövő papi generáció lelkiségének a súlypontját,
képessé kell válni arra a küldetésre, amit II. János Pál pápa többször is
hangsúlyozott, a világnak elsősorban nem tanítókra, hanem tanúságtevőkre van
szüksége.
A papi hivatások alacsony számánál még kevesebb az ifjúságot értő, fiatalok
nyelvét beszélő és feléjük elkötelezett lelkipásztor. Sokszor tölt el
szomorúsággal, hogy frissen felszentelt fiatal papok nem tudnak mit kezdeni az
ifjúsággal. Nyilván nem egyszerű a feladat az ezer felkínált lehetőség mellett,
még Jézust is a nyakukba akasztjuk. Persze , jól tudjuk messze nem erről van
szó, de ők sokszor érzik így.
Kedves Barátom!
Remélem, ezekkel a sorokkal nem kedvetlenítettelek el, talán felkeltette benned
a feladat kihívása azt a szándékot, hogy tisztázd magadban azt a kérdést, hogy
hol van a te helyed, küldetésed az életben. Fontos, hogy átgondold, hogy mire
születtél és mire van meghívásod: Krisztus papi szolgálatára, vagy a keresztény
családi életre?
