Szent Tarzíciusz, az Oltáriszentség vértanúja
A magyar Tarzíciusz a ministránsok nevelője
Szentségkitétel a liturgikus szabályok szerint.
Ének: Énekelj az Úrnak 357.
1. Atyám, tied vagyok
és szüntelen imádlak!
Dicsőség szent nevednek!
Dicsőség nevednek,
dicsőség nevednek,
dicsőség szent nevednek!
2. Jézus, tied vagyok
és szüntelen imádlak!
Dicsőség szent nevednek!
Dicsőség nevednek,
dicsőség nevednek,
dicsőség szent nevednek!
3. Lélek, tied vagyok
és szüntelen imádlak!
Dicsőség szent nevednek!
Dicsőség nevednek,
dicsőség nevednek,
dicsőség szent nevednek!
Bevezetés
Pap: Urunk Jézus Krisztus, a Te ministránsaid, akik sokszor találkoznak veled a szentmisében és a szentségek ünneplésében, most itt vannak előtted, hogy imádkozzanak hozzád. Te különös módon megmutatod nekünk szeretetedet: közel lehetünk hozzád, a te közelséged megajándékozza mindennapi életünket. Szent Tarzíciusz, a kis római fiú, a mi égi közbenjárónk. Az Oltáriszentségben téged vitt el a börtönben szenvedő keresztényeknek. A ministránsok védőszentje azért védelmezte az Oltáriszentséget, mert nagyon szeretett téged.
Brenner János atya, amikor még iskolás gyermek volt, osztálytársaival együtt előadta Szent Tarzíciusz történetét. A szereposztáskor a kis János ragaszkodott hozzá, hogy ő lehessen Tarzíciusz, és nagy átéléssel játszotta el a kis vértanú szerepét.
I.
Pap: Kedves ministránsok, kedves gyerekek! Védőszentetek, Szent Tarzíciusz életéből olvasok fel most részleteket. Hallgassátok figyelemmel!
Az első és a második században a római császárok a keresztényeket üldözték. Nehéz kényszermunkára ítélték őket. Az építkezéseknél akkor még nem használtak gépeket, hanem a keresztények kezükben cipelték a nehéz köveket. A római katonák ostorral hajtották őket a gyorsabb munkára. Ezeket a kényszermunkára ítélt keresztényeket látogatta meg a gyermek Tarzíciusz. Az őrnek mindig finom bort vitt, hogy bemehessen a keresztények közé, és elbeszélgethessen velük a Jóistenről. Úgy érezte ilyenkor a kis Tarzíciusz, hogy közös imádságuk erősíti bennük szenvedéseik között a keresztény hitet. Az őr sokszor csodálkozva kérdezte tőle: Mit tudsz ezekkel a keresztényekkel beszélgetni annyit? De a kis Tarzíciusz megnyugtatta, hogy nem számít, mit beszél velük, csak igya meg az általa hozott jó bort.
Egyszer odaérkezett a börtönhöz egy római százados. Azt mondta az őrnek, a császár ünnepi játékokat rendeztet, és szüksége volna keresztényekre, akiket a cirkusz vadállatai elé dobnának. Az őr ijedten felelte: Nagyon sürgős építkezési munkák várnak befejezésre...
De a százados még szólni sem engedte tovább, sürgette, mutassa meg neki a keresztényeket. Főleg fiatalokra van szüksége, mert azok jól tudnak védekezni a vadállatok ellen, és ez csak fokozza a nép jókedvét.
A százados és az őr lementek a pincébe, ahol a fiatal keresztények voltak bebörtönözve. A százados kemény hangon válogatta ki a fiatalokat: Ezt add, meg aki ott ül, a mellette lévőt, azt a fiatalt ne feledd el!
Egy idős keresztény - Fábiusz - halkan mondja a fiatal Cecíliusz nevű diakónusnak: Ez a tiszt keresztényeket válogat a közeledő cirkuszi előadásokra a vadállatok közé. Cecíliusz így válaszolt: Ó, bárcsak engem választana! Boldog lennék, hogy életemet adhatnám Jézusért, a hitemért, hiszen már egy éve hordom ezeket a láncokat. Holnap, ha Tarzíciusznak sikerül bejönnie hozzánk, elmondjuk neki, mi készül.
Másnap Tarzíciusznak sikerült ismét bejutnia a keresztények közé. Az idős keresztény ezt mondta neki: Figyelj jól, Tarzíciusz! A közeli napokban sokan közülünk meg fognak halni. Erre Tarzíciusz megkérdezte: Mit tehetek értetek? A keresztény ezt válaszolta: Értesítsd erről a pápát, és ha lehet, hozd el nekünk még egyszer az Oltáriszentséget! Mire Tarzíciusz: Nyugtasd meg társaidat, sikerülni fog, meglátod! Miután a kisfiúnak sikerült a megkettőzött őrség között elhagynia a börtönt, ezt mondta magában: Azonnal el kell futnom a pápához, hogy elvigyem hozzá a keresztények üzenetét.
Rövid csend.
Ima: (A pap szavait soronként mindannyian megismétlik.)
Uram, add, kérlek, hogy Tarzíciuszhoz hasonlóan
én is nagyon szeresselek téged.
Add, hogy szorgalmas tanulásom,
szófogadásom és segítőkészségem
arról tanúskodjék,
hogy én a te barátod akarok lenni mindig!
Ének: Énekelj az Úrnak 16.
Áldalak jó Uram,
teljes szívemből.
Hirdetem majd csodás tetteid,
és énekelek Rólad.
Áldalak jó Uram, teljes szívemből.
Boldoggá tesz, hogy hozzád tartozom, alleluja!
II.
Miután Tarzíciusz eltávozott még több őrt állítottak a keresztények mellé. Ezek figyelmeztették a fiatal keresztényeket: Induljatok a Kolosszeum pincéibe, és ne próbáljatok szökni, mert parancsot kaptunk a szökevények megölésére.
Ugyanebben az időben a pápa a keresztény papokkal a föld alatt épített katakombákban tanácskozott. Ott tartották az istentiszteleteket is. Fájdalommal mondja az egyik keresztény pap: Szentatya, nincs semmi remény, hogy megmentsük testvéreinket a haláltól, akik a börtönben vannak. El kell juttatnunk hozzájuk az Úr Testét, az Oltáriszentséget, hogy erősek maradjanak a küzdelemben. De állandó felügyelet alatt vannak, szinte lehetetlen még a közelükbe is jutni.
Ekkor egy fiatal pap a pápához fordult: Elmegyek én, Szentatyám, bemutatom ott a szentmisét a börtön pincéjében, és ha nem tudok onnét kikerülni, hát ott maradok. De a pápa ezt válaszolta neki: Isten nem azt parancsolja, hogy keressük a vértanúságot, hanem csupán azt, hogy elviseljük. Ez nem bátorság kérdése, hanem az okosságé. Szükség van még rád itt, a szabadon élő keresztények között, hisz olyan kevés pap van már.
Ebben a pillanatban Tarzíciusz futva érkezik a pápához: Egy szakasz katona közeledik a Via Appián, el kell rejtőznünk. Szentatyám, gondolkozott azon, hogyan lehetne eljuttatni az Oltáriszentséget halálraítélt testvéreinkhez? El kellene küldeni hozzájuk egy felnőtt keresztény embert – mondja a pápa. Tarzíciusz azonban figyelmezteti: Igen, de túlságosan erős az őrség a börtönnél. De ahova nem tud bejutni egy felnőtt, oda még beférkőzhet egy gyermek. Engedd meg, hogy én mehessek! A pápa elgondolkozott a kisfiú lelkes kérésén, majd ezt mondat: Légy jó, Tarzíciusz, holnap a szentmise után határozunk.
Másnap korán reggel a pápa a katakombákban szentmisét mondott. Így imádkozott: A mi Urunk, Jézus Krisztus Testének és Vérének vétele ne váljon ítéletünkre és kárhozatunkra, hanem szolgáljon testünk és lelkünk javára, és biztosítsa az örök jutalmat, a mennyországot.
A mise után a pápa odaadta az Oltáriszentséget a kis Tarzíciusznak: Fogd, Tarzíciusz! Ebben a kis zacskóban van az Eucharisztia. Az Úr, akit viszel, oltalmazzon téged, fiam! Indulj Isten nevében!
Tarzíciusz azonnal útnak indult. Kijött a katakombából, és így imádkozott magában: Uram, boldogan viszlek halálraítélt testvéreim közé. Olyan boldog vagyok, hogy így a szívemhez szoríthatlak Téged! Nagyon szeretlek Téged, és ha elfognának, boldogan adnám én is fiatal életemet Érted!
Rövid csend.
Ima: (A pap szavait soronként mindannyian megismétlik.)
Uram, add, hogy nagy kitüntetésnek vegyem a ministrálást.
Add, hogy jó viselkedésemmel,
ministráns-feladataim pontos ellátásával,
ministráns-társaim megbecsülésével
másokat is elvezessek Hozzád. Ámen.
Ének: Énekelj az Úrnak 247.
Irgalmas Istenünk jóságát
Mindörökké éneklem.
III.
Azon a napon sokan haladtak a Via Appián, mint minden reggel. Senki sem figyelt fel arra a gyermekre, aki az út szélén bandukolt, keze keresztben a mellén.
Az út egyik részén fiatal fiúk játszadoztak. Így beszélgettek: ostobaság lenne iskolába menni ma, a cirkuszi játékok előtti napon. Fogadni mernék, Tarzíciusz lesz az egyetlen, aki menni fog. Tudjátok, Tarzíciusz be akar vágódni a tanárnál. Irigyled, hogy jobban tanul, mint te? – szólt egy a másik fiú. Csak nem gondolod, hogy az a keresztény jobban tanulna, okosabb lenne nálam? Azt már nem!
Honnét veszed, hogy keresztény? - kérdezték tőle. Csak úgy! Kitaláltam! Nézzétek, ott jön Tarzíciusz! Hívjuk ide! Tarzíciusz! Tarzíciusz! Jöjj közénk! Nézzétek, megy az iskolába! Hé, Tarzíciusz, gyere közénk, ne menj iskolába! Tarzíciusz odaért hozzájuk. Rögtön megállítják: Hagyj fel már azzal a mintadiák szereppel! Maradj itt, és játssz velünk!
De én nem iskolába megyek, egy megbízásnak kell eleget tennem – válaszolta Tarzíciusz. Ugyan, hagyd már ezt a megbízatást! Nekünk pontosan egy személy hiányzik, hogy a kedvenc játékunkat elkezdhessük. Itt kell maradnod velünk! De a kis Tarzíciusz tiltakozott és tovább akar indulni, amire a fiúk körbefogták és nem engedték. Dögönyözzük meg jól! – mondták egymásnak.
Ekkor a gyerekek észrevették a kis vászonzacskót Tarzíciusznál, amit a ruhája alatt tartott.
Rövid csend.
Ima: (A pap szavait soronként mindannyian megismétlik.)
Uram, tudom a ministrálás néha áldozatot követel!
Néha kicsúfolnak érte,
néha kötelességeim miatt nem játszhatok barátaimmal.
Add, hogy ezekkel,
ami nehézséget jelent
ahogyan Szent Tarzíciusz is tette –
megmutassam: én nagyon szeretlek Téged.
Ének: Énekelj az Úrnak 211.
Tied a dicsőség és imádás,
felemeljük kezeinket,
így dicsérjük szent neved.
Ó hatalmas, kezed nagy csodákat tesz,
Veled senki nem ér fel, Veled senki nem ér fel.
IV.
Mi ez a kis tarisznya, ami a tunikád alól kilibbent? Kérdezték Tarzíciusztól a fiúk. Hagyjátok, semmi olyan, ami rátok tartozna – felelte nekik. Ekkor egy nagyobb fiú ezt mondta: Ide figyeljetek! Ha Tarzíciusz keresztény, akkor ebben a kis vászontarisznyában van az a titok, amiről annyit hallottunk beszélni. Tarzíciusz, felelj nekünk, keresztény vagy? Hagyjatok békén elmennem – kérte őket. De ők nem engedték. Előbb azonban meg kell mutatnod, mi van abban a kis vászonzacskóban, amit rejtegetsz!
Tarzíciusz ott akarja hagyni őket, és közben ezt mondja: Nem hagyom, hogy hozzányúljatok! Erre a fiúk nagy haragra kelnek. Essünk neki valamennyien, rajta! Erővel vegyük el tőle! És megragadják a kis Tarzíciuszt. Tartsátok erősen! – kiabálják.
Ő így imádkozik: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod... Mit morog ez? – kérdezi valaki. És közben elkezdik ütni a kis Tarzíciuszt. Te, te keresztény kutya, tedd, amit mondunk! A keresztények titkát akarjuk látni! – kiabálnak vele egyre dühösebben és erőszakosabban. Ehhez a zacskóhoz nem nyúlhattok, még akkor sem, ha meghalok! – mondta Tarzíciusz.
Erre a földre lökik a őt, rugdossák, bottal verik, közben mondják: Leckéztessük meg alaposan! Nincs kegyelem a keresztényeknek! Verjük a fejét kővel! Lássunk neki! Rajta, nesze, nesze, te keresztény! Üssétek ezzel a kővel a fejét! Addig verjük a fejedet, amíg kikészülsz! Nem baj, nem számít, megvédem Istenemet, Jézusomat, életem árán is! – mondja egyre halkabban Tarzíciusz.
Akkor hát keresztény vagy? A keresztények titkát rejtegeted? Ide kell adnod! – mondják neki. Közben Tarzíciusz az ütésektől kimerülten, de mégis erősen tartja kis kezével az Oltáriszentséget rejtő kis zacskót. Látod ezt a követ a kezünkben? Ha nem adod oda a kis zacskót, ezzel ütjük a fejedet! - és arcába vágják a követ.
A kis Tarzíciusz a földre esve halkan imádkozik: Jézusom, segíts, hogy erős legyek! Bocsáss meg nekik, adj erőt nekem! Közben tovább ütik a fejét és az arcát a nehéz kővel. Ő mindkét kezével elszántan, erősen védelmezi az Úr Jézus Testét.
Rövid csend.
Ima: (A pap szavait soronként mindannyian megismétlik.)
Uram, add, hogy bátor legyek akkor is,
ha a gonosz lélek el akar távolítani tőled!
Add, hogy amikor az oltárnál veled találkozok,
mindig tiszta és bűntelen lehessen a lelkem!
Ének: Énekelj az Úrnak 210.
Te vagy az Út, az Igazság, Te vagy az élet.
Hozzád megyek, áldom neved, általad élek.
Megszabadítottál, kenyeret, bort adtál,
tested és véred táplál, hűséged éltet. Alleluja!
V.
Egy római százados észrevette a kiabálást, és gyorsan odafutott. Mi történik itt? Megőrültetek? Százados, ez keresztény, aki a keresztények titkát tartja magánál! – mondják neki. A százados azonnal felismeri a gyermeket, aki a földön fekszik. De hiszen ez Tarzíciusz, akit sokszor láttam a foglyok között, akik kényszermunkát végeznek. Igen, ő az. Megöltétek, zsiványok!
Fussunk el gyorsan! – kiáltják a gyerekek, és elmenekülnek. A százados Tarzíciusz fölé hajolva kérdezi: Kisfiam, hallasz engem? A gyermek Tarzíciusz elhaló hangon felel: Te vagy az, százados? Nincsenek itt már a többiek? Nincsenek, elmenekültek – mondja neki.
Nézz ide... nálam az Úr... el kellett volna vinnem testvéreimhez, akiket holnap a vadállatok elé visznek halálra. Meghatódva felel a százados: Elviszem én, majd én elviszem, kis Tarzíciusz! De ha észrevesznek, azt hiszik majd, hogy te is keresztény vagy, és megölnek téged is – figyelmeztette a kisfiú- Nem számít, kis Tarzíciusz, mert ettől a perctől kezdve én is kereszténynek érzem magam.
Köszönöm, suttogja Tarzíciusz, az Úr legyen veled - imádkozni fogok, imádkozni fogok érted. A százados karjaiba vette a kis Tarzíciuszt, aki már nem lélegzett. Így imádkozott, karjaiban a kisfiúval: Uram, fogadd el kis testvéremnek, Tarzíciusznak áldozatát! Tégy engem is képessé arra, hogy megvédjem a mennyei titkot, ilyen erővel, ilyen tűzzel. Segíts, hogy méltók legyünk ehhez a kis vértanúhoz életünkben.
Brenner János atya, amikor gyermekként eljátszotta Szent Tarzíciusz szerepét, még nem gondolta, hogy egyszer őrá is ugyanez a sors vár. Fiatal pap volt, amikor egy éjszaka egy állítólagos beteghez hívták. Ő azonnal indult és vitte az Oltáriszentséget. De útközben megtámadták és megölték.
Urunk, Jézus! János atya, a magyar Tarzíciusz is a szíve fölött vitt téged, amikor beteghez hívták, és védett utolsó erejével is, amikor bántalmazták a gonosz emberek. Ő nagyon szerette a ministránsokat, sokat fáradozott azért, hogy Neked jó barátaid legyenek. Most mi is azt kérjük tőled, hogy jó barátaid lehessünk, és nagyon szeretnénk, ha rövidesen úgy tekinthetnénk János atyára, aki vértanú szentként előtted imádkozik a magyar ministránsokért.
Rövid csend.
Ima: (A pap szavait soronként mindannyian megismétlik.)
Uram, add, hogy Szent Tarzíciusznak,
a ministránsok mennyei barátjának példája
akkor is előttem legyen,
ha felnőtt leszek.
Ha azt akarod, hogy pap legyek,
add, hogy méltón felkészüljek titkaid ünneplésére,
tanításod hirdetésére!
Ha arra hívsz, hogy jó édesapa legyek,
engedd majd,
hogy gyermekeim is te barátaid legyenek. Ámen.
Ének: Énekelj az Úrnak 247.
Áldott légy, Uram, szent neved áldja lelkem,
áldott légy Uram, mert megváltottál már.
Szentségi áldás.
Ima Brenner János boldoggá avatásáért
Mindenható örök Isten, aki János szolgádnak megadtad a papi hivatás kegyelmét és méltónak találtad őt a vértanúság nagy ajándékára, kérünk: dicsőítsd meg őt egyházadban!
Hűséges és példás élete, valamint papi hivatásának szolgálatában érted vállalt vértanú halála eszközölje ki számunkra a kegyelmet, hogy megerősödjünk szent hitünkben és mi is vállaljuk érted a küzdelmet és szenvedést a Te Országodnak eljöveteléért. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.
Ének: Énekelj az Úrnak 18.
1. Áldásoddal megyünk, megyünk innen el,
néked énekelünk boldog éneket,
Te vagy mindig velünk, ha útra kelünk
őrizd életünk minden nap.
2. Minden nap dicsérünk téged, jó Uram,
néked énekelünk, vígan boldogan,
maradj mindig velünk, ha útra kelünk
őrizd életünk minden nap.
