HORVÁT ADOLF OLIVÉR EMLÉKTÚRA
(2009. MÁRCIUS 7.)
"Városunkban Horvát Olivér Adolf jelentette azt az állandóságot, szellemi erőt, humanista kisugárzást, ami egyéniségére annyira jellemző volt. Kedves, közlékeny, érdeklődő természete, segítőkészsége szeretetre méltóvá tették, ennek köszönhette rendkívüli népszerűségét. Nehéz lesz nélküle, de útmutatásait, keresztényi hitéből, szerzetesei szemléletéből fakadó példáját meg kell őriznünk, mert erre gyorsan változó és egyre önzőbb világunkban nagyon nagy szükségünk lesz."
(Kevey Balázs egyetemi docens és Szabó László Gy. egyetemi tanár)
A fenti gondolatok is motivációul szolgáltak, amikor második alkalommal szervezett túrát a Mecsek Egyesület és a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség Horvát Adolf Olivér tiszteletére. A március 7-ére szervezett túrán az első megállót a róla elnevezett emlékkőnél tartottuk a Vörös-hegyen. Itt a tanítvány, kolléga, s az emlékeket mentő- és kutató Temesi Endre Miklós mondta el gondolatait a szeretett, tisztelt tanárról, kollégáról, ill. a ciszterci értékrendről.
Így emlékezett:
Emlékezzünk Dr. Horvát Adolf Olivér (1907-2006)-emlékkőnél.
(Girált, Sáros megye, 1907. március 6. Zirc, 2006. augusztus 17.)
Akik most itt állunk, a Mecsek Egyesület 2009. január 8-án megjelent tájékoztatójából tudtuk meg, vagy hallottuk, hogy Horvát Adolf Olivér emléktúra lesz 2009. március 7-én. Az emlékkő annak állít emléket, aki a Mecsek évkönyveiben írásával már 1933-ban szerepelt. Az 1934-es évkönyvben Képek a Mecsek és a Mecsekalja növényvilágából írt a vadvirágos különlegességekről. 1935-ben ciszterci gimnáziumi tanárként a Munka-és természetvédelmi osztály titkára, majd egy év múlva elnöke lett. A Mecsek Egyesület évkönyveiből tudhatsz róla! A Mecsek flórájának kutatója, a biológia tudományok doktora, a Mecsek Egyesület Örökös Tiszteletbeli elnöke olvashatod itt a márványtáblán. Virágot helyezünk az emléktáblánál, meggyújtjuk a mécsest, a születésnapját követő napon. Az emléktábla avatására 2007. október 17-én is sokan eljöttünk. Emlékezzünk a ciszterci paptanárra, a tudósra. Az emléktábla tizedik sorában ez áll: ciszteri rendi szerzetes.
Ők, kik az oltárok s Haza mellett szüntelen égtek
A fáradtak után mentek. Felváltva nyugodtak,
Sem heve a nyárnak, sem rázó téli szeleknek
Mérge az éneklőt nem volt meggátlani képes.
Írta 1814-ben megjelent hexameteres sorokban epikus versét, a 170 éve elhunyt Pázmándi Horvát Endre, (1778-1839) Zirc emlékezete címmel. -1797-ben a ciszterci rendbe lépett.
A ciszterci lelkiség nem zárkózott el a maga monostorainak szigorúan aszketikus keretei közé. Nem oltotta ki, nem bénította meg a lélek kibontakozásának egyéni lehetőségét. Nem vesztette el belső erejét, telve volt lélekkel és korszerűséggel. Ezzel élte át a XIX. századot, melynek keretében termékenyen osztotta szét munkáját a föld, a katedra, és oltár szolgálata között. Fenntartotta és intenzívvé tette a mezőgazdasági élet művelési gondolatát, éppen úgy, mint ahogy kialakította a század vezető eszményét a tanárt. Önmunkájukkal magasra emelték a tanári eszményt. Azzal a hűséggel és szeretettel, mely gondozta a szántások rögét, nevelte az ifjúságban, a falvak lakóiban, a hazafias érzés rendületlenségét, s az egyházias lelkület mindennél drágább szilárdságát.
Önmagából termelt ki értékeket. Kitűnő gazdákat, tudományt fejlesztő tudósokat, nagyszabású tanárokat, finom lelki mélységű szerzeteseket, szociális ihletettségű lelkipásztorokat adott. Ők akik rajongással szerették, verejtékkel öntözték, imádsággal művelték a magyar rögöt.
A Ciszterci Rend egy nagy család. Nem a világtól menekülő ember, nem egy meghasonlott ember, nem is a közösségben egy kényelmes biztonságot kereső ember, hanem türelemmel, megértéssel, szeretettel, ha kell titkon szerető szívvel segítő ember. Ő a tanár, a ciszterci.
A tanár akiben az igazságvágy, az "igazság szeretete, a gonoszság gyűlölete," a mindig irgalmas szívből való cselekedete, jóakaró és segítőkész. Az igazságnak, tudásnak, önzetlen és fáradhatatlan közlője. Az ifjúi értelem nehéz útjainak igaz, és megértő gyámolítója. Közlőkészségű, feltáró és odaadó szándékú. Nála az értelem az erkölcsösséggel párosul. Tudása nem az értelem hideg ismerete, hanem az egész lélek élete. A szeretet párosul a tudással. Azért akarnak tudni, hogy jót tegyenek. A tudomány önzetlen szolgálata, a szellem méltóságának legszebb kifejezése, az élet dicsősége. Tudását is csak eszköznek tartja az erkölcsi értékek megvalósítására. Szent Bernáttal mondja: "Tudás jóság nélkül veszedelem. Értékes a tudás, sokat ér a fegyelem, de legnagyobb dolog mégis csak a jóság."
Példakép a lélek nagyságában és a művelt magatartásban. Tanítása közben minden alkalommal utal az erkölcsi értékekre. Egyénisége emelkedett, nemes, színes, gazdag lélek, aki másokat is lelkileg gazdaggá tesz. Tanítása nevelése átgondolt, felelősségérzettel, kötelességérzettel teljesített. Egyéniségét, lelkét, tudását, minden irányban harmonikusan fejleszti. Önkifejező, nem utánzó lélek.
A tanár világító és melegítő ember. Tanít és nevel. Vonz és alakít. A lélek és a világosság küldöttje. Ihlet és hat. Sugárzása nyomán egy új világ nyílik ki és készül. Egy világ, mely olyan mint Ő. Mindig ugyanaz, de mindig több, frissebb, gazdagabb. Az örök megtartó tegnap, és teremtő holnap. Ők, akik a tanár-tanítvány viszonyának nemes felfogásával, a fiatal lelkeket nagy értékű tudományos kincsekkel gazdagítják, az iskola és a tudomány szeretetére nevelnek, miként szeretett tanárunk Horvát Olivér Adolf Úr a rendi nevén tette.
A ciszterci tanár hirdette, hogy a tanulás, a fegyelemnek, munkának elsőrangú iskolája, becsületes életfeladat életszükséglet. Komoly tanulás lelkiismeretességre, felelősségérzetre, lemondásra, kitartásra nevel. (Kiemelések ciszterci szerzőktől)
E néhány sorral emlékeztem itt szeretett tanáromra, tanártársamra ki volt a pécsi Széchenyi gimnáziumban. Végezetül hadd álljon itt Adolf atya ciszterci paptanár, a tudós, 1937-ben írt sora: "de magának az erdőknek és cserjéknek a kímélete és szeretete egyik jele a finom és igazán művelt léleknek, mely minden fűszálban és virágban "a Teremtőhöz visznek közelebb.
Temesi Endre Miklós
A megemlékezés után folytattuk túránkat, amelynek során az ébredő természet számtalan gyönyörűségével találkoztunk. A már elnyílóban lévő illatos hunyorok, az éppen bimbót bontó májvirágok, kankalinok, hóvirágok, később a zsenge medvehagyma tövek bizonyították, hogy nemcsak a naptár jelzi a tavaszt. Utunk során több "forrásépítőink által rendezett, és a természet által is díszített forrás (Fenyves-forrás, Jancsi-forrás, Egészség-forrás, Pipás-forrás, később a Büdöskúti-forrás, Évi - Jenci-forrás, Feri-forrás) mellett haladtunk el. Pihenőt tartottunk a (volt) Magyarok kunyhójánál, ahol láttuk az emlékoszlop felállításának előkészületeit, s megemlékeztünk a XX. századi történelem "zivataros" eseményeiről. Már újra dél felé tartva a büdöskúti oldalon is a tavasz hírnökei között haladtunk, majd pihenőt tartottunk a kulcsosháznál. Itt csatlakozott hozzánk Strasser Péter a tanítványaival. A komlói iskolások a Természet Oszlopcsarnokai program (Magyar természetbarát Szövetség) keretében töltötték az időt túrázással és játékkal az erdőben.
A várost a Lapison át, a Mandulást érintve értük el, de útközben még a tubesi oldalon újra Horvát Adolf Olivér emlékét idéztük- hisz tudjuk jól, hogy a biológus számára ez a hegyoldal kínálta a legtöbb és legértékesebb kutatnivalót. Úgy gondolom, Horvát Adolf Olivér, a Mecsek Egyesület Örökös Tiszteletbeli Elnöke, Pécs város díszpolgára, a mecseki flóra Európa-hírű kutatója, a biológiai tudományok doktora, a természetet oly érdeklődéssel, szakértelemmel szerető tudós ember emlékét nem ápolhattuk volna méltóbban, mint ezzel az emléktúrával. Sikere a jövőre nézve is biztatásként szolgál.
Tóth Klára, túravezető
CSAPODY VERA HATÁSA
HORVÁT ADOLF OLIVÉRRE
Szabó László Gyula
PTE TTK Növényélettani Tanszék
Horvát tanár úr, Olivér bácsi, Dolfi bácsi, a Mecsek nagy botanikusa - alkotásai és tanítványai által – tovább él, noha földi maradványai a zirci ciszterci apátság temetőjében vannak. Munkáira továbbra is hivatkozunk, gyakran idézzük egyéniségét, különösen mi, akik a Mecsek Egyesület tagjaiként itt élünk a hegység lábánál és környékén.
A szerzetes tanár mindig büszkén mesélte, hogy édesanyja Berzeviczy Margit a hajdani kakaslomnici Berzeviczy nemesi családból származott. Édesanyja is magas kort ért meg, szellemi frissességét bizonyította, hogy idő korában is kiválóan tarokkozott a debreceni otthonában. Életében meghatározó volt nővére is, Horvát Irén, aki laboratóriumi orvosi képesítésén kívül fogorvosként is praktizált Debrecenben. Időnként eljött Pécsre meglátogatni öccsét. Nem volt könnyű a találkozás, mert a jóakarat nővéri szigorrá változott, rendszerint komoly dorgálásban részesült Olivér, mert a takarítás és mosogatás némi kívánni valót hagyott maga után. Bizony fellélegzett a tanár úr, amikor a nővére hazautazott.
Csapody Vera
Volt azonban életében egy olyan csodálatos hölgy, akinek tiszteletét élete végéig megtartotta. Csapody Vera, akiről szó van. Érzésével nem volt egyedül, mert az általam is személyesen ismert Vera néni (minden botanikus így szólította) tiszta embersége, a magyar növényvilág megörökítője egészen különös teremtés volt. 39. évfolyam 7. füzet
A Természet Világa (Természettudományi Közlöny 139. évfolyam 7. füzet) 2008. évi júliusi számában Andrássy Péter, soproni Kitaibel-kutató, botanikatörténész és kiváló gimnáziumi biológiatanár emlékezést írt Csapody Veráról és Csapody Istvánról „A tehetség utat tör” címmel. A Mecseket szerető tagtársak, különösen az erdőmérnökök, erdészek és természetvédők jól ismerik Csapody István (1930-2002) nevét. Csapody Vera unokaöccse Sopron neves erdőmérnök-botanikusa volt, akit az Erdészeti és Faipari Egyetem címzetes egyetemi tanárnak választotta kiemelkedő természetvédelmi eredményei elismeréseként. Csapody Istvánra is nagy hatással volt Vera néni egyénisége.
Horvát tanár úr rendszeresen váltott levelet Csapody Istvánnal, gyakran nekem diktálta le leveleit és én olvastam fel a különösen érdekes, soproni és ausztriai botanikai híreket. Sajnos már 72 évesen elhunyt. Szomorúan emlékeztünk rá, amíg a tanár úr megtehette. (Hadd említsem meg azt az elképzelést, ami személyemmel kapcsolatos. Csapody István értékes és őszinte véleményének köszönhetően dr. Szabó Lajos igazgatói állását nem pályáztam meg, így került nálam sokkal alkalmasabb kutató, dr. Lehmann Antal a tettyei „Természetvédelmi Hivatal” élére.)
Már gyerekkoromban kedvenc könyvem volt Jávorka-Csapody „Erdő, mező virágai” c. kiskönyve. A színes ábrákról könnyen felismertem a növényeket, s bevallom, csak utána azonosítottam a határozókulcs alapján. E könyvecske döntötte el sorsomat, pályaválasztásomat. Csak később tudtam meg, hogy Jávorka Sándor (1883-1961) akadémikus – aki a fiatal mecseki botanikust is pártfogásba vette – beírta nevét a magyar botanika történetébe, mivel a történelmi Magyarország minden növényfaját jellemezte a Magyar Flóra (Flora Hungarica) c. nagy művében (1925, Studium).
Csapody Vera botanikusi pályájának kezdetéről a tanár úr így ír „A Mecsek ritka virágai” (PAB, Pécs, 1989, szerk. Szabó L.) c. könyvecskéjében, melyhez 5 táblát, a ritka növényeket ábrázoló színes akvarelleket (az elsőt mellékeljük!) személyesen készítette Horvát A. Olivérnek: „A tulajdonképpeni nagy közös alkotómunka Jávorka Sándor és Csapody Vera között akkor indult meg, amikor Csapody Vera elkezdte rajzolni és festeni a történelmi Magyarország harasztjainak és virágainak illusztrációit. E sorok írója tudja az alkotókról, hogy lehetőleg az összes illusztráció mindig élő növények alapján készült, és minden rajzot és festményt Jávorka szakmailag ellenőrzött. Én magam láttam többször is közös terepmunkánkon, hogy kint a természetben Csapody Vera leült, elővette festékeit, és általában egy óra alatt elkészült az illusztrációval. 4000 növényfaj illusztrálását kellett elkészíteni. Ennek a nagy közös alkotómunkának lett az eredménye „A magyar flóra képekben (Iconographia Florae Hungaricae). A nagy mű 19 füzetben jelent meg, az első füzet 1929 októberében látott napvilágot, az utolsó 1934 márciusában. A munkában 40 színes tábla található, táblánként általában 4-5 növényfaj színes festményével. A teljes mű fehér-feketén 4238 magyarföldi növény képét tartalmazza. A megjelent munka világsikert aratott. 1975-ben újra megjelent.”
Horvát tanár úr ugyanitt említi, hogy a képes Iconographia megjelenése előtt nyomtatták ki 1926-ban, éppen városunkban a Dunántúli Rt. Egyetemi Nyomdájában „A magyar flóra kis határozója” c. „Jávorka és Csapody”- könyvet rajzokkal illusztrálva. Hozzáfűzi: „Ez a munka nagyon a szívemhez nőtt, mert zirci főiskolai hallgató koromban kaptam ajándékul dr. Werner Adolftól” (az általa sokat emlegetett zirci főapáttól). Később megtudjuk, hogy „az említett mű 2. kiadását is Pécsett nyomtatták, ahol Wessely volt a nyomdaigazgató, akinek fiát e sorok írója tanította”. (Közismert, hogy szinte minden pécsi polgárról kiderült, hogy valamelyik családtagja tanítványa volt!)
A korábban idézett Andrássy-féle cikkben olvassuk: „Csapody Vera 1890-ben született Budapesten Csapody István szemész, egyetemi tanár és Allaga Vilma házasságából, elsőként nyolc gyermekük közül. A gimnáziumi érettségit (1908) követően, abban az időben a nők számára szokatlan pályát választott, ugyanis a budapesti Pázmány Pétert Tudományegyetem matematika-fizika szakára jelentkezett.…Tanári oklevelét 1913 áprilisában vehette át. Egyetemi évei során olyan kiváló tudósok figyeltek fel tehetségére, szorgalmára, kísérletező kedvére, mint Beke Manó és Eötvös Loránd”. Édesapja váratlan halála miatt a család kenyérkeresője lett (élete végéig családját segítette!), mivel 19144-től két évig a fővárosi Práter utcai fiúgimnáziumban tanított, majd a Sacre Coer (Szent Szív) apácarend Sophianum nevű intézetében huszonkét évig tanárként, majd igazgatóként dolgozott. Andrássy írja: „Mély és szilárd hitével, tanúságtevő, imádságos életével példát mutatott mindannyiunknak – mondta róla egy nővér az intézetből.”
Baranya vándorának szeretetébe ajánljuk növénykülönlegességeinket:
1. magyar kikerics
2. majom kosbor
3. bakszarvú lepkeszeg
4. bánáti bazsarózsa
5. illatos hunyor
Hogyan lett Csapody Verából növényfestő (a művész jelezőt mindig elhárította, állítva, hogy ő csak a növények hű ábrázolója)? A természetszeretet, a családi környezet arra ösztökélte, hogy megpróbálja a növények festését. Kezdő tanárként több száz növényakvarelljéből 1921-ben a fővárosi tanáregyesület rendezvényén kiállításra került sor. Tudta nélkül a bemutatóra meghívták Jávorka Sándort, aki felismerte benne a rendkívüli tehetséget. Megkezdődött Vera néni botanikus pályája, 1949-től a Természettudományi Múzeum Növénytárában dolgozott 1966-ig, nyugdíjaztatásáig. Később is bejárt a múzeumba, majd otthon, lakásán, kis sarokban, az ablak mellett festettet (doktorátust Szegeden kapott, élete alkonyán nem maradt el az állami elismerés sem, pl. kétszer Állami-díj). Sok más híres könyv ábrázolója, ill. szerzője (pl. Magyarország Kultúrflórájának színes atlasza, kerti virágok színes atlasza, csíranövény-határozó németül, virágzó fák és cserjék stb.).
1989-ben Horvát így ír: „Több mint 50 éve ismerem, részben azért, mert cikkeimet, könyveimet illusztrálta…a „Mecsek ritka virágai” c. munkám 4. (1989-ben jelent meg, ebben írja) kiadásához elkészítette a színes képanyagot. Kívánságára számos délies (szubmediterrán) növényt élő állapotban küldtem neki nedves mohában, és ő mindegyik festményből tiszteletpéldányt küldött.
Végül így ír Csapody Veráról: „Nemrégiben, halála előtt nála jártam, és panaszkodott, hogy nincs pénze arra, hogy drága külföldi festékeket vegyen. Erre azt válaszoltam, hogy nagyon szép tiszteletdíjat kap az illusztrációi után. Ő erre azt felelte, hogy a pénz nem az enyém, mert amikor megjön, rögtön szétosztom a testvéreim 17 unokája között (azóta talán már több is van).…1985. október 13-án, kicsit vmár nyugtalan írással, a következő levelet kaptam Vera nénitől: «Hírt adok magamról, Isten kegyelméből még élek éslátok, kívánok sok energiát, munkát, szép napokat.» Mint megtudtam, ilyen tartalmú lapokat mások is kaptak Vera nénitől és rögtön mondtam baráti körömben, hogy Vera néni meg fog jhalni, búcsúzik. És valóban, november 6-án (valójában november 5-én este), tevékeny és áldozatos életének 96. évében csendesen elhunyt a növényvilág leghívebb megörökítője.”
Horvát tanár úr tisztelete és Csapody Vera iránt érzett szeretete ugyanolyan volt, mint ahogyan a jó barát, az unokaöcs, Csapody István Széchenyi-díjas erdőmérnök-botanikus a Kitaibelia (IV. évf. 1. sz. cit. Andrássy) folyóiratban megjelent emlékezésében kifejez: „Mélységes embersége és minden erénye rendíthetetlen hitéből, keresztény meggyőződéséből fakadt. Egyszerűségén és alázatán, hivatástudatán, tehetségén és szorgalmán, hűségén népéhez és szeretetén minden embertársához, átfénylett megélt életszentségének sugárzása.”
Nem véletlen, hogy a szent életű Csapody Vera hite és alkotó tevékenysége a Tanár Úrnak mindvégig lelki erőt adott.
