Érvek a Mandura mellettA magyar nyelvű honlapon mindent megtalálsz.
Néhány gondolat:
1 vonal van, aki utánad lép be, alád kerül.
A cég összforgalmából részesedhetsz (tehát azok után is keresel, akik feletted vannak).
20%-ot osztanak vissza.
Már az első nap nemzetközi lesz az üzleted.
Minden üveg Mandura megvásárlásával fedezed egy éhező gyermek étkezését.
A cég filozófiája
A Mandura egy fogyasztói hálózatot igyekszik kiépíteni, amelyet az USA-ban már nagy sikerrel véghez is vitt. Ez abban különbözik az „átlag” MLM-rendszerben tevékenykedő cégtől, hogy itt nem a termékeladásra helyezik a hangsúlyt, hanem a saját célú fogyasztásra. Éppen ezért a vállalat nem eladókat keres, hanem olyan személyeket, akiknek anyagi helyzetük javításán kívül fontos a saját és családjuk egészsége is. Természetesen a termékek továbbértékesíthetőek, ám ebben a rendszerben nem ez a fő cél.
A értékesítési vonalon elfoglalt helyet a csatlakozás időpontja határozza meg. Fontos, hogy akinek megtetszik a lehetőség, az azonnal regisztráljon, mert percek alatt is tucatnyian csatlakoznak a rendszerhez és nagyon nem mindegy, hogy az adott tagot hány fő követi a sorban!
A Mandura-nál a gyorsaság kifizetődik! Az elszámolási rendszer úgy lett kialakítva, hogy lehetővé tegye az IBO-knak, hogy már a kezdetekben több bevételük legyen, mint kiadásuk. Minden újonnan csatlakozó IBO a regisztrációja során beállít egy termék rendelési mennyiséget, amit a Mandura hónapról hónapra teljesít. Ez a mennyiség bármikor módosítható. Az, hogy ki hány darab terméket rendel, meghatározza, hogy 1-8 generáció mélységben mekkora bevételben részesül a saját csoport vásárlásaiból. Minél nagyobb a privát rendelés, annál több generációból fog származni jutalék!
Feladat
Regisztráció
Termék vásárlása, fogyasztása
Családtagok, barátok, stb. beléptetése
Automatikus rendelés beállítása
1 üveg Mandura, 2 személynek 1 hétre elegendő.
Saját magam és 16 éves lányom reggel - este 1 evőkanálnyit fogyaztottunk belőle - 1 hétig tartott.
Használat előtt fel kell rázni.