BESZÁMOLÓK 2009/2010
2010. június 21.
Túl a szezonzárón!
Június 19-én, szombaton tartotta szezonzáró vacsoráját együttesünk. 2-3 kivételtől eltekintve a teljes felnőtt keret megjelent az eseményen. Furák Zoltán, a kétegyházi klub elnöke egy-egy üveg itallal köszöntötte a gólkirályi címet szerző Papp Józsefet, illetve a honlapon a szavazók által megválasztott Tavasz Játékosát, kapusunkat Kiu Tamást.(164 szavazat mellett a voksok 43%-a érkezett rá) Ezután edzőnk Mikulás Mihály mondott pár szót a szezont értékelve, majd a jelenlévő játékosokhoz fordult egy kérdéssel, mely szerint ki szeretne távozni a nyár folyamán. A jelenlévők egyik se jelezte távozási szándékát, egyedül Resetár Zoltán jegyezte meg, hogy lehetséges, hogy nem lép már többet pályára, visszavonul aktív pályafutásától. Szóba került az esetleges megye I-es szereplés kérdése is. Egyes hírek arról számolnak be, hogy a szabadkígyósi egyesület mégis vállalja az NB III-as szereplést, és ebben az esetben csapatunk az ősszel a megye I-ben szerepelhetne. Konkrétum nem született, ugyanis kérdéses a magasabb osztállyal járó nagyobb költségvetés előteremtése, illetve a még további két csapat (U-12, U-14) szerepeltetése is. A keretben nagy jövés-menés nem várható, valószínűleg 2-3 játékos érkezik az együtteshez. A felkészülés előreláthatólag július 1-én kezdődik. Hír még a klubbal kapcsolatban, hogy a jövőben Teresán Péter látja el a vezetőedzői feladatokat az ifjúsági csapatnál.
2010. május 31.
Győzelemmel búcsúztunk Matuszka Ferenctől!
KÉTEGYHÁZI SE - KASZAPER FC 2:1(0:1)
Megye II labdarúgó mérkőzés
Kétegyháza, 200 néző
Vezette: Erdős
Kétegyháza: Takács - Nagy, Resetár, Mihók, Balázs, - Márk, Kopács, Grósz Á., Erdei, - Papp, Kajári(Palacsik). Edző: Mikulás Mihály
Elérkeztünk utolsó hazai meccsünkhöz, amit valahol nagyon vártunk, hiszen ezen a napon kaptuk meg azt az érmet, amiért harcoltunk, küzdöttünk. De sajnos nem lehetett teljes az örömünk, mert hiányzott valaki onnan, aki a legjobb tudása szerint nagyon sokat tett a csapatért, jelen volt szinte minden alkalommal, élt – halt a fociért, a fiúkért, de sajnos a szombati eseményen már nem örülhetett velünk. Mérkőzés előtt Ferikére emlékeztünk, a csapat pedig a bronzérmet és a gólokat neki ajánlotta.
Hajtós, irammal telt mérkőzés kezdődött, 10 percig ellenfelünket a saját térfelén tudtuk tartani, nagyon pörögtek a fiúk, sok helyzetet kidolgozva, de a gól nagyon hiányzott. Aztán a 11. percben egy szabálytalanságot követtünk el, szabadrúgást ítélt a bíró, amit Béres góllal fejezett be. Ez egy nem várt esemény volt. A következő percben Nagy vitte jobb szélen a labdát az ellenfelünk kapuja felé, de két vendég védő blokkolta – mi úgy láttuk a 16-os vonalán belül volt a szabálytalanság, a 11-est mégsem kaptuk meg. Továbbra is hajtottunk, próbálkoztunk – ellenfelünknek nem volt igazán lehetősége a mi térfelünkre átjönni, s mégsem tudtunk érvényesülni úgy, ahogy szerettünk volna.
A második félidő első negyede elég húzósra és bizonytalanra sikeredett. Ellenfelünknek nagyon egyértelmű helyzetei adódtak, s mindig az utolsó pillanatban sikerült játékosainknak menteni. Pontatlanul játszottunk, nem voltak meg a kötelező passzok, ívelgetésre épült játékunk. Majd mivel már közeledtünk az utolsó negyed órához, mindenki feszült volt és érthetetlenül álltunk és vártunk. Aztán a 79’ – ben megtört a jég. Szabálytalanság – egy jól látható kezezés – történt a vendégek tizenhatosán belül. A büntetőt Papp végezhette el, aki ugyanúgy verte be a labdát a „léc alá” ahogyan elmúlt héten Dombegyen. 11 perccel a vége előtt tetőponton volt a feszültség. Erdei ívelt a kapu felé Nagynak, ő viszont nem érte el a lövést, a labda kipattant az egyik védő lábáról, pontosan Papp lába elé, aki könnyedén rúgta azt az üres kapuba a 80’ – ben. Jegyezni nem volt idő a két gól között, annyira gyorsan történt minden. Kőkemény 10 perc következett, mindkét fél nagyon hajtott, de sikerült újra itthon tartani a 3 pontot.
Ijúsági csapatunk 2:1-es vereséget sznevdett.
Nyilatkozatok:
Péli Mihály: 80 percig egyenrangú ellenfelek voltunk, a 11-es megpecsételte a sorsunkat. Gratulálok a sportszerű hazaiaknak a bronzéremhez.
Mikulás Mihály: Gratulálok játékosaimnak a 3. helyhez. A csapat teljesítményére rányomta bélyegét a héten történt tragikus haláleset, de ez volt ami lelkileg megerősített bennünket, hozzásegített a győzelemhez, és úgy érzem ezáltal tudtunk méltóképpen elköszönni Matuszka Ferikétől.
Gólok: Béres 11`. illetve Papp 79`, 80`.
Jók: Béres, Kasza illetve Erdei, Papp, Palacsik
2010. május 27.
Az utolsó előtti fordulóban a Kaszapert fogadjuk! -előzetes
Május 29-én szombaton az utolsó előtti forduló következik a bajnokságban. A már biztos bronzérmes csapatunk a biztos kieső, utolsó helyezett Kaszapert fogadja hazai pályán. Sajnos a hét közben szomorú esemény árnyékolta be a kétegyházi labdarúgás életét, tragikus hirtelenséggel elhunyt együttesünk technikai vezetője Matuszka Ferenc. A felnőtt és ifjúsági csapat játékosai minden egyes találatot Ferikének ajánlanak. Erről a mérkőzésről nem lehet túl sokat írni ebben a helyzetben, a mérkőzés 90 perce alatt Ferikére emlékezünk, és az ő emlékért kell küzdenünk, hajtanunk az elsőtől az utolsó percig. Méltó képp, győzelemmel kell, hogy búcsúzzunk tőle!. Aki tehát teheti látogasson ki a mérkőzésre, emlékezzünk együtt Matuszka Ferencre! Szombat 17:00! Ifi 15:00!
A mérkőzés játékvezetői: Erdős (Kozma, Petrovszki)
Hajrá Kétegyháza!!!!
2010. május 24.
Az értékelhetetlen első félidő eldöntötte a 3 pont sorsát!
DOMBEGYHÁZ NSE - KÉTEGYHÁZI SE 3:2(3:0)
Megye II labdarúgó mérkőzés
Dombegyház, 100 néző
Vezette: Petrovszki
Dombegyház: Kontro F. - Gerendeli, Talpai, Tóth, Mladonyiczki(Belkó), Nyári(Bajkán), Kontro Á.(Kocsis), Bartha(Ferenczi), Faragó, Orbán, Dajcs. MB. Edző: Kontro Ferenc
Kétegyháza: Kiu - Rubás(Kajári), Resetár, Isztin, Nagy, - Márk, Erdei, Kopács, Grósz Gy., - Mihók(Palacsik), Papp. Edző: Mikulás Mihály
A mai napos, nyárias délutánon Dombegyházára látogattunk. Ugyan a bronzérem már megvan, de reméltük, hogy ennek ellenére a még hátralévő 3 meccset is képesek leszünk ugyanolyan komolyan venni és küzdeni, ahogy eddig is, nem pedig tét nélküliként kezelni. Az első negyed óra elteltével nem tudtunk érvényesülni. Csapatunk felépítésében újra voltak változások. Egy hátvédünk, egy csatárunk és egy kisárgult jobb futónk hiányzott, akik helyett mások léphettek pályára. Nagyon nehéznek tűnt a meccs a pálya széléről, hisz ellenfelünknek elég sok helyzetet sikerült kialakítania. Erős kínlódás látszódott játékosainkon. Szinte senki nem volt a helyén, lemaradtunk, nem zártunk vissza, ami következtében a 29. percben törvényszerű volt, hogy gólt kaptunk. Ezek után, bár még 61 perc hátra volt, kiült a kétségbeesés az arcunkra. Újra hibáztunk a 33. percben, - nem voltunk képesek félpályáig eljuttatni a labdát, ott megtartani, majd előre játszani. Kipasszoltak bennünket, s védőink mire észbe kaptak, ellenfelünk kettő góllal vezetett. Semmi védelem, semmi helyzet – ez a két dolog jellemezte eddig a mérkőzést, nem lehetett ráismerni arra a csapatra, aki idáig eljutott. Megkockáztatom, hogy talán ebben a bajnokságban még egyszer sem voltunk ennyire kiszolgáltatott helyzetben, mint ezen a mérkőzésen. S miközben a miérten gondolkodtam, a 42.percben megkaptuk harmadik gólunkat. Három gólos első félidei hazai vezetésnél edzőnk két játékost is lecserélt, s helyettük két fiatal próbálkozhatott – Kajári, Palacsik. A kedvünk és a lendületünk alábbhagyott. Nem lehetett tudni mit hoz majd a következő 45 perc, de sajnos nem sok jóra számíthattunk.
Pár perc pihenés után mintha nem az első félidőben pályára lépő játékosokat kaptuk volna vissza. A fiúk elkezdtek játszani, pörögtek, lendületben voltak. Kezdtünk tolódni ellenfelünk térfelére, s látszódott, hogy az ellenfél játékosai is kapkodó játékba kezdett. Majd a 65. percben egy szabálytalanság következtében 11-est ítélt a bíró, amit Papp gyönyörűen be is vert a ,,léc alá”. Ezt követően elég durva játékot láthattunk, szabálytalanságok sorozatával, nem beszélve arról, hogy a bíró nagyon sokszor tévesen ítélt meg részeket. A 79.percben újra bűntető, Papp újra gólt szerzett a csapatnak. Ettől a perctől kezdve ellenfelünk volt kétségbeesve, hiszen féltették a három pontot. Sajnos kevés volt a fennmaradó 11 perc arra, hogy legalább kiegyenlítsünk. Így magabiztos győzelem helyett egy nem várt vereséget könyvelhettünk el magunknak. E kapcsán meg kell jegyezni, hogy nem az egyéni teljesítményekkel volt a probléma, hanem a hozzáállással és egy-két játékos gondolkodásával. Ez érthetetlen volt, hiszen eddig mindenki szerves része volt a csapatnak – úgy tűnt már nem vettük komolyan a játékot, a baj viszont az, hogy aki eljutott a dobogó valamelyik fokára, viszont van még pár meccs hátra, az nem engedheti meg magának ezt a komolytalanságot, mert akkor nem méltó az ugyan jogosan megszerzett éremre.
Ifjúsági csapatunk ismét győzött, ezúttal 5:1-re!
Nyilatkozatok:
Kontro Ferenc(mb. edző): Ez a siker már ráfért a csapatra, a játékosok küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak.
Mikulás Mihály: Az első félidei játékunkon remélem sokan elgondolkoznak rajtam kívül, mert erre a bűnrossz játékra nincs magyarázat.
Gólok: Mladonyiczki 29, Gerendeli 33, Talpai 42 illetve Papp 65, 79 (mindkettőt tizenegyesből)
Jók: az egész hazai csapat illetve Erdei, Palacsik, Papp
2010. május 20.
A biztos 3. hely tudatában utazunk Dombegyre!- előzetes
Csapatunk a 28. fordulóban a Dombegyház vendége lesz. A hazaiak a tabella 11. helyén állnak 30 megszerzett ponttal. Az elmúlt 7 fordulóban nem sikerült győzniük, így nem a legjobb formában várják a mérkőzést, ami persze nem azt jelenti, hogy feltartott kézzel lépnek majd pályára.
Legrosszabb esetben is a bronzérem már a mienk, így nyugodtan, felszabadultan játszhatunk szombaton, de kellő komolysággal és odafigyeléssel. Ugyanúgy be kell húznunk a 3 pontot, mint eddig, hiszen matematikailag még az első vagy a második helyre is van esélyünk, annak ellenére is, hogy elég csekély az esélye.(bár a Gyarmatnak nem túl könnyű a sorsolása - Dévaványa(i), Bánhegyes(o), Kovácsháza(i))
Az ifi 15:00 órakor, a felnőtt csapat meg 17:00 órakor kezd.
A mérkőzés játékvezetői: Petrovszki(Németh, Krasznai)
28. forduló párosítása:
Újkígyós-Medgyesegyháza
Csorvás-Nagyszénás
Dombegyház-Kétegyháza
Dévaványa-Füzesgyarmat
Magyarbánhegyes-Sarkad
Mezőkovácsháza-Doboz
Békésszentandrás-Tótkomlós
Kaszaper-Köröstarcsa
Hajrá Kétegyháza!!!
2010. május 16.
A dobogó bebiztosítva, a bronz már megvan!!!
KÉTEGYHÁZI SE - BÉKÉSSZENTANDRÁS 2:0(1:0)
Megye II labdarúgó mérkőzés
Kétegyháza, 100 néző
Vezette: Flinta
Kétegyháza: Kiu - Nagy, Resetár, Isztin, Balázs, - Grósz, Erdei, Kopács, Márk(Rubás), - Árgyelán(Kajári), Papp(Palacsik). Edző: Mikulás Mihály
Békésszentandrás: Dunai - Melian, Gugolya, Borgulya, Rusz, Kiss, Steigler, Bobvos, Mochnács, Sinka, Tóth. Edző: Varga László
Egy hét elteltével újra hazai pályán játszhattunk, a Békésszentandrást fogadtuk. Az egész napos eső megfelelően eláztatta a pályát, de reméltük nem teszi számunkra nehézzé ezt a találkozót. Az első 15 perc érdekes volt – csúszkáltunk, ívelgettünk. Fejben tudtuk mit is kell csinálni, de érezni nem éreztük. Nyitottunk, zártunk, tolódtunk - majd egy pozitív fordulat következett: Grósz középpályáról indított, középre játszottunk, majd kitoltuk a támadást bal szélre, újra befele, majd ismét szélre, ahol Papp kapott labdát, aki visszagurította azt az érkező Erdeinek, aki gondolkodás nélkül egy erőteljes védhetetlen lövéssel szerezte meg nekünk a vezetést. A játék felpörgött – az utóbbi három győzelem nélküli meccs kicsit letompított bennünket, de most ez a gól újra lendületbe hozta játékosainkat. Sokat jelentett a két eltiltott játékos jelenléte és tapasztalata. Folyamatosan lehetett hallani az ,,öregek” irányító szavait. Ugyan voltak szabálytalanságok, de újra kezdtünk építkezni, passzolgattunk, s igyekeztünk ellenfelünket a saját térfelükre szorítani és ott tartani.45 perc után marad az 1-0-s vezetés, pedig sok helyzetet tudtunk kidolgozni, s minden esetben csakis egy kicsin múlott, hogy a labdát nem tudtuk a hálóba juttatni. A második félidő ismét érdekesen kezdődött. Ellenfelünk intenzív támadásba lendült az első pár percben, azonban minden játékosunk megfelelően helyt állt. Majd ellentámadásba lendültünk, s egymás után kétszer is egy az egyben vihette kapura a labdát Árgyelán, viszont mindkétszer belelőtte a kapusba. Nem ültünk le jött a következő helyzet – egy jó beívelést Papp vett le szépen, s a következő ütemben lőtt, de ő is a kapust találta csak el, majd a kipattanóra Árgyelán érkezett, de neki sem sikerült a lövés. A 60. percben Grószt kiállították, mert megkapta 2. sárga lapját a mérkőzésen. Ebben a percben ez számunkra nagy hátránynak tűnt, hiszen még hátra volt 30 perc, a helyzeteinket nem tudtuk kihasználni, s az egy gólos vezetés még nem a biztos győzelmet jelentette – itt éreztem azt, hogy ha most hibázunk, akkor elveszítjük a három pontot. Így nem volt más választásunk, csak az, hogy még jobban figyeljünk és legyünk pontosabbak! Aztán a 71.percben Papp ismét helyzetbe került, Kopács ívelt neki. Papp befele hozta és ismét az időben, lendületesen érkező Erdeinek továbbította, aki egy jól irányzott lövéssel újra a kapuba talált. A két gól érdekessége, hogy a két gólpasszt most Papp adta Erdeinek, ősszel viszont amikor mi voltunk Békésszentandráson, Erdei adta Pappnak. Sok idő telt el az őszi forduló óta, ahol Erdei kimagaslóan jól játszott – hajtott, robotolt, ösztönzött, csapatösszetartó volt. Majd aztán a tavaszi fordulóban is szerettük volna őt hasonlóan látni, de nem voltunk teljesen megelégedve vele. Most viszont mindent felülmúlt a 90 perces teljesítménye! Ez a győzelem bebiztosította azt, hogy ebben a megye II – es bajnokságban a Kétegyháza már biztosan dobogós csapat legyen.(a Magyarbánhegyes döntetlenjének köszönhetően - a szerk.) Nehéz volt fiúk, de megdolgoztatok érte, megérdemlitek!!! CSAK A KÉTEGY!
Ifjúsági csapatunk 4:2-es győzelmet aratott!
Nyilatkozatok:
Mikulás Mihály: Három hét böjt után ránk fért a győzelem, amit jó játékkal és sok egyéni teljesítménnyel értünk el.
Varga László: Sajnos az elején a helyzetek kimaradtak, s törvényszerű, hogy a kihagyott helyzetek után a hazaiak az adódott helyzetet kihasználták, így megérdemelt a hazai győzelem.
Gólok: Erdei 26, 71.
Jók: Erdei, Kopács, Papp, Balázs, Resetár illetve Kiss, Borguly, Rusz, Dunai
2010. május 15.
Ismét itthon, javítani kell! - előzetes
Újabb forduló szombaton, ezúttal a Békésszentandrás csapatát fogadjuk hazai környezetben. Vendégeink a tabella 14. helyén foglalnak helyet 24 megszerzett ponttal. Jelenleg 5 egységre vannak a kiesést jelentő 15. helytől, ami nyilván azt jelenti, hogy minden pontra szükségük van, így biztosan nem feltartott kézzel érkeznek hozzánk. Okoztak már meglepetést az ősz folyamán, épp a Füzesgyarmatot fektették két vállra.
Sajnos a mi utolsó 3 mérkőzésünk nem a tervek szerint alakult, de ezzel már kár foglalkozni. A dobogóra felállni mindig óriási dolog, bármelyik foka is legyen az. Főleg annak tudatában, hogy ez a csapat pár éve honnan indult, és most hol tart. Úgy érzem mindent elmond az, hogy először egy 7 majd egy 12 meccses veretlenségi sorozatot produkált az együttes. Bár a legfontosabb és legszembetűnőbb, hogy egy igazi CSAPAT alakult ki menet közben. A bronzérem egy karnyújtásnyira van, ám ezért az utolsó 4 fordulóban ugyanúgy meg kell küzdeni mint az eddigiek során. Tehát szombaton nincs mást mint az, hogy NYERNI KELL! Az, hogy végül 2 vagy 3 feljutó lesz a megyei I. osztályba még nem tudni, de azt kell elérni, hogy ez ne rajtunk múljon, igenis legyünk ott a dobogó 3. fokán!
Mikulás Mihály ismét számíthat Árgyelánra és Resetárra, akiknek letelt az eltiltásuk, viszont biztosan nem lép pályára a kisárgult Mihók és a munkahelyi elfoglaltság miatt távozó Kopács. Gyulai is sérüléssel bajlódik, játéka kérdéses. Minden szurkolót ugyanúgy várunk mint eddig, hiszen ezt a csapatot lehet szeretni azért amit eddig elért és ami még benne van. Szombat 17:00, Kétegyháza! Ifi 15:00!
A mérkőzés játékvezetői: Flinta (Kundla, Kovács)
A 27. forduló párosítása:
Nagyszénás-Újkígyós
Medgyesegyháza-Mezőkovácsháza
Doboz-Magyarbánhegyes
Sarkad-Dévaványa
Füzesgyarmat-Kaszaper
Köröstarcsa-Dombegyház
Tótkomlós-Csorvás
2010. május 10.
Megérdemelt vendég győzelem a rangadón!
KÉTEGYHÁZI SE - TÓTKOMLÓSI TC 0:3(0:2)
Megye II labdarúgó mérkőzés
Kétegyháza, 250 néző
Vezette: Barta
Kétegyháza: Kiu - Nagy, Isztin, Mihók, Balázs(Rubás), - Grósz Á.(Grósz Gy.), Erdei, Kopács, Márk, - Papp, Puporka(Kajári). Edző: Mikulás Mihály
Tótkomlós: Binges - Jámbor, Horváth, Dávid, Ibrányi, Krátky, Ondrejó(Csikai), Kiss(Vetro), Lóczi, Fazekas(Karasz), Horváth. Edző: Papp Lajos
Ismét fontos mérkőzéshez érkeztünk, rangadót játszhattunk a Tótkomlóssal. Sokan hiányoztak a megszokott kezdőcsapatból (4-en – a szerk.), de ennek ellenére az első 20 perc nem az óvatos lépésekre, hanem már az első perctől kezdve egy jó iramú, intenzív játékra épült. 13 perc elteltével két szép helyzetet tudhattunk a magunkénak, azonban mindkét esetben egy kicsi még hiányzott a jó befejezéshez. Támadásainkat a Komlós jó időben blokkolta, s sikerült egyből egy nagyon szép ellentámadást indítaniuk, ami következtében a védelmünk nem tudott visszazárni, s a 15. percben Ondrejó egy jól irányzott lövést eresztett a kapunk jobb alsó sarkába. Kiu vetődött, a labda megpattant előtte, kezével próbálta kiütni, de a labda befele pörgött a hálóba. Ennek ellenére nem csüggedtünk, továbbra is küzdelmes volt a találkozó, s azt lehet mondani, hogy bár a vendégcsapat vezetett, a labdatartásunk jobb volt az első félidőben. Majd jött a következő hiba, újra ellentámadásba lendült a Komlós, - 20 méteren hat pontos passzt csináltak meg a vendégjátékosok, ez követhetetlen volt számunkra, s a 36. percben újra a hálónkba találtak. A küzdelem továbbra is folytatódott, s az akaratunk is megvolt, de lehetett látni a letörtséget játékosainkon. 0-2-es vendég vezetéssel pihenhettünk. Nagyon nehéz volt ott lenni és mondatokat fogalmazni, hiszen a tenni akarás megvolt bennünk, helyzeteink voltak, többször is sikerült a vendégeket saját térfelükre szorítani és ott tartani a labdát, de a pontatlan passzaink ellehetetlenítették a góllövés esélyeit. A második félidő első 15 perce szinte eseménytelenül zajlott. A vendégek hajtottak, elég sok helyzetet tudtak kialakítani. A hátvédsorunk ma nem volt labda biztos, s visszazárni se tudtunk időben. Edzőnk a 70. perctől elkezdett cserélni – először Kajárival próbálta erősíteni a csatársort. Majd sajnos a Komlós feltehette az i-re a pontot, hiszen a 82. percben berúgta harmadik gólját is. Edzőnk játéklehetőséget adott minden cserejátékosunknak, de sajnos ez nem volt elég ahhoz, hogy ma itthon tudjuk tartani a három pontot.
Ifjúsági csapatunk 6:3-as vereséget szenvedett. Az ifjúsági mérkőzés után sajnos Oláh József rosszul lett és a mentők szállították a gyulai kórházba. Szerencsére semmi komoly, már szombat este haza is engedték.
Nyilatkozatok:
Papp Lajos : Gratulálok a csapatomnak, hiszen óriási győzelmet arattunk, s teljesen megérdemelten, hiszen a 90 perc alatt csak az történt, amit mi akartunk. További sok sikert a Kétegyházának.
Mikulás Mihály: Korrekt játékvezetés mellett megérdemelt vendég győzelem született, akiknek sok sikert kívánok a megye első osztályban. Sportszerű, jó iramú mérkőzésen nem marad más hátra, mint gratulálni a Komlósnak.
Gólok: Ondrejó 15, Kiss B. 36, 82.
Jók: Kiu, Erdei, Balázs, Kopács illetve Ondrejó, Jámbor, Dávid, Lóczi, Horváth, Kiss
2010. május 05.
Újabb rangadó szombaton - előzetes!
A 26. fordulóval folytatódik a bajnokság, csapatunk a tabella élén álló Tótkomlós csapatát fogadja. Egyszerű a képlet, NYERNI KELL! Mindössze 5 pont a különbség a két csapat között, jó lenne ezt hétvégén 2 pontra csökkenteni, így továbbra is nyílt maradna a bajnokság.
Ősszel 2:1-re nyertek mostani vendégeink, igaz akkor több hiányzóval léptünk pályára (Árgyelán, Resetár, Mihók, Gyulai), és csak egy védőn megpattanó lövés döntötte el a 3 pont sorsát.(a döntetlen igazságosabb lett volna) Itt a lehetőség a visszavágásra!!! Mikulás Mihály nem számíthat továbbra sem a két eltiltottra, akik most töltik második meccsüket, illetve Tereszánra. De nincs ezzel semmi gond, mindig az a legjobb tizenegy, akit edzőnk a pályára küld, és nekik kell megoldani a feladatot. Meg lehet, és meg is kell mutatni, hogy mire képes ez a társaság, bárki is legyen az ellenfél!
Reméljük ugyanúgy, mint a gyarmat ellen sok szurkoló látogat ki a mérkőzésre, és ugyanolyan hangulatot teremt, mint 3 héttel ezelőtt. Aki tud az jöjjön ki, szurkoljon a srácoknak, és szóljon a HAJRÁ KÉTEGYHÁZA!!! Május 8., szombat, 17:00! Az ifik 15:00 kezdenek.
A mérkőzés játékvezetői: Barta (Sárközi, Sándor)
A 26. forduló párosításai:
Magyarbánhegyes-Medgyesegyháza
Mezőkovácsháza-Nagyszénás
Újkígyós-Csorvás
Békésszentandrás-Köröstarcsa
Dombegyház-Füzesgyarmat
Dévaványa-Doboz
Kétegyháza-Tótkomlós
Kaszaper-Sarkad
HAJRÁ KÉTEGY!
2010. április 25.
Megérdemelt Köröstarcsai siker!
KÖRÖSTARCSA KSK - KÉTEGYHÁZI SE 1:0(0:0)
Megye II labdarúgó mérkőzés
Köröstarcsa, 200 néző
Vezette: Ács
Kétegyháza: Kiu - Nagy, Isztin, Rubás, Balázs, - Kopács(Puporka), Mihók, Erdei, Márk, - Gyulai(Kajári), Papp. Edző: Mikulás Mihály
Köröstarcsa:
A 25. fordulóban Köröstarcsára látogattunk nem a legjobb előjelekkel. Mikulás Mihály a csapat összeállításánál nem számíthatott a 2 meccsre eltiltott Resetárra és Árgyelánra, a kisárgult Grószra, illetve a Németországba dolgozó Tereszánra.
Remek időben, helyenként felázott talajon kezdődött a mérkőzés. Többnyire mezőnyjáték folyt, majd egyre jobban kezdett érvényesülni a hazaiak akarata, ez 2 gólszerzési lehetőségben mutatkozott meg. Előbb egy kapás lövést, később pedig egy távoli lövést kellett hárítani kapusunknak. Sajnos már a félidő elején megsérült Gyulai is, így Kajári kapott lehetőséget, kispadunkon pedig már csak egy kapus és egy mezőnyjátékos cserénk ült. Pontatlan passzok, kapkodás jellemezte a játékunkat, nem igazán jutottunk el a hazaiak kapujáig, Mihók és Erdei próbálkozott egy-egy távoli lövéssel, de mind mellé szállt. A Tarcsaiak viszont óriási elánnal és akarással játszottak, csatáruk ziccerben lépett ki, de Kiu hárítani tudott. A következő támadásnál ismét "ajtó-ablak" helyzet a hazaiak előtt, ám Isztin az utolsó pillanatban nagyot mentett. Pár perccel később egy 20-ról megeresztett lövéssel majdnem megszerezték a hazaiak a vezetést, de Kiu a kapufára tolta a labdát. Egyetlen komoly helyzetünk Kajári előtt adódott, Erdei beívelését sikerült fölé fejelnie. 0:0-al vonultunk pihenőre, és sajnos azt kell mondanom, ez ránk nézve volt hízelgő.
A második félidő ott folytatódott, ahol az első abba maradt, 2 jó passzt nem csináltunk meg, 1-2 távoli lövéssel és pontrúgással veszélyeztettünk, de eredménytelenül. A hazaiak a félidő közepe fele megszerezték a vezetést, amit a mérkőzés végéig meg is tartottak. Szégyenletes teljesítményt nyújtottunk, nem érdemeltünk győzelmet, de sajnos még az 1 pontra se szolgáltunk rá. Szégyelljük magunkat, főként a minket elkísérő szurkolók előtt. Na de ez már a múlt, ezen változtatni már nem lehet, viszont a jövőbeli meccseken igen, amiket hozni kell. A Füzesgyarmat meglepő vereséget szenvedett otthon a Szentandrástól, tehát semmi sem dőlt még el! A ballagások miatt május 1-én nem lesz forduló, viszont május 8-án újabb rangadó következik Kétegyházán, a Tótkomlós csapatát fogadjuk. Az utóbbi két meccsen sajnos nem tudtuk kiszolgálni szurkolóinkat, de van még lehetőség a javításra. Továbbra is számítunk szimpatizánsainkra, aki tud, az jöjjön ki a meccsre és szurkoljon a fiúknak.
Nyilatkozatok:
Zsombok Attila: Az utóbbi hetek legjobb játékával tartottuk itthon a 3 pontot. A Kétegyházában egy sportszerű, szimpatikus csapatot ismertünk meg.
Mikulás Mihály: Sajnos nem sikerült a hiányzóinkat pótolni. A múlt heti Füzesgyarmat elleni vereség érződött a csapaton, nem sikerült túllépni. Megérdemelt hazai siker született, gratulálok a Köröstarcsának.
Gól: Szántó a 68. percben
Jók: Petrovszki, Szánó, Farkas, Petneházi, Gál illetve Kiu, Balázs, Kopács
HAJRÁ KÉTEGY!!!!!
2010. április 22.
A Köröstarcsa következik - előzetes!
Csapatunk 24.-én szombaton Köröstarcsán lép pályára 17:00 órai kezdettel(ifi 15:00). Ősszel igen fájó 2:1-es vereséget szenvedtünk hazai környezetben, itt a lehetőség a javításra. Ellenfelünk a tabella 11. helyén áll, 2 elmaradt mérkőzéssel(sajnos a pálya állapota nem nevezhető túl jónak). A tél folyamán 2-3 jó képességű labdarúgójuk távozott, akiket ifjúsági csapatukból pótoltak. Tavasszal eddig 1 győzelmet, 1 döntetlent és 3 vereséget értek el.
Nálunk a gyarmati mérkőzés után mindenki próbál az előttünk álló feladatokra koncentrálni. Sajnos a szövetség Resetárt és Árgyelánt 2 bajnoki mérkőzésről eltiltotta a játékvezető jegyzőkönyvi esszéje után(hozzá teszem, egyik se lett kiállítva). Sokakban megfogalmazódott a kérdés, hogy a játékvezetői hármast miért nem bünteti a szövetség botrányos teljesítményük után?????! Mihálik úr ha ezzel a teljesítményével az NB III-as bajnokságban vezethet, akkor az nagyon szomorú az egész magyar labdarúgásra nézve, asszisztenséről(Tímár úr) nem is beszélve... még ezt a szintet se üti meg.
Na de ez a múlt, megyünk tovább!!! Edzőnk az előbb említett két játékoson kívül nem számíthat a kisárgult Grószra sem, így igencsak át kell alakítania a csapat összetételét. Továbbra is számítunk nagyszerű szurkolóinkra, akiket sajnos múlt héten nem tudtunk kiszolgálni!
A mérkőzés játékvezetői: Ács(Barna, Kiss)
25. forduló párosításai:
Csorvás-Mezőkovácsháza
Nagyszénás-Magyarbánhegyes
Medgyesegyháza-Dévaványa
Doboz-Kaszaper
Sarkad-Dombegyház
Füzesgyarmat-Békésszentandrás
Köröstarcsa-Kétegyháza
Tótkomlós-Újkígyós
Hajrá Kétegyháza!
2010. április 18.
Katasztrófális játékvezetés, elbuktuk a rangadót!
KÉTEGYHÁZI SE - FÜZESGYARMATI SK 0:1(0:0)
Megye II labdarúgó mérkőzés
Kétegyháza, 200 néző
Vezette: Mihálik
Kétegyháza: Kiu - Nagy(Rubás), Resetár(Kajári), Isztin, Balázs,(Kopács) - Grósz, Gyulai, Mihók, Márk, - Papp, Árgyelán. Edző: Mikulás Mihály
Füzesgyarmat: Guth - Urbán, Takács, Marosvári, Farkas, Vámos L., Vámos T., Varga(Kincses), Tóth, Boros, Elek. Edző: Boros Tibor
Szombaton egy fontos részhez érkeztünk ebben a bajnokságban. A Füzesgyarmatot fogadtuk, akitől ugyan ősszel vereséget szenvedtünk, de most egy ponttal voltunk csak lemaradva. Az első kérdéses 20 perc elteltével azt lehet mondani, hogy próbáltunk játszani, de nem volt jól felépített támadásunk, inkább csak védekeztünk. A Gyarmat több helyzetet tudott kidolgozni. A 22. percben cserére kényszerültünk, Nagy sérülése miatt Rubás védekezhetett a jobb oldalon. Fél óra elteltével kezdtünk érvényesülni, sikerült az ellenfél térfelére szorítani a játékot. Képesek voltunk helyzeteket kialakítani, csak még mindig sok volt a pontatlan, eladott labdánk. Gól nélkül mehettünk pihenni. Mindkét fél harciasan küzdött, bár kicsit többször engedtük helyzethez a vendégcsapatot, mint kellett volna, de volt pár olyan támadásunk, amit csakis pontatlanságaink miatt nem voltunk képesek góllal befejezni. A középpályánknak se ment úgy a játék. Az elmúlt héten kiállított Erdei robotoló munkáját hiányolta mindenki. Ekkor gondoltuk úgy, hogy edzőnk taktikai tapasztalata segít a fiúknak. Így is lett, hiszen a második félidőt elég határozottan és tudatosan kezdtük. Már a 49.percben egy gyönyörű beívelésből Papp labdát szerzett, majd eleresztette azt a kapu hosszú alsó sarkába. Azonban a partjelző lest intett, ami rajta kívül mindenki számára téves döntés volt, hiszen a beívelt labdát az ellenfél játékosa fejelte el, ezt Papp ügyesen levette, s lőtte el, nem beszélve arról, hogy játékosunk mélységből indult, s a labdát az ellenféltől szerezte meg.(mindent elmond az, hogy a gyarmatiak már indultak a középkezdéshez- a szerk.) Ennek ellenére a lelkesedésünk nem tört meg, hajtottunk tovább. Védelmünk egyik tartópillére, Resetár megsérült, így újabb cserére kényszerültünk. Ismét át kellett szervezni az eddig jól működő védelmet. A 84.percben gólt kaptunk – ennek érdekes előzménye volt, ugyanis a bal hátvédünkkel szemben elég csúnya szabálytalanság történt, - ami után le is kellett cserélni őt -, a bíró erre előnyszabályt intett, a támadást tovább engedte, játékosaink megtorpantak s nem volt ki védekezzen. Eddig tudtuk tartani magunkat, egyre szebb helyzeteket dolgoztunk ki. Sajnos kevés volt. Nem érdemeltünk vereséget, főleg nem ilyen körülmények között. Edzőnk háromszor kényszerült újra hátvédvonalat felépíteni - a sok sérülés miatt. Aki ott volt végig szoros küzdelmet, harcot és sportszerű játékot láthatott. Mindkét csapat játékosai szívvel - lélekkel a győzelemért dolgozott, csak sajnos a bírák téves döntései tették ezt a 90 percet számunkra nagyon nehézzé. Köszönjük a rengeteg szurkolónak, akik jelenlétükkel és biztatásukkal megtisztelték a csapatot! S végül egy pár gondolat a csapatnak: Nem hiszem, hogy most megbotlottunk és elestünk, inkább ez csak egy próbatétel volt, ami majd segít bennünket a következő lépés megtételére, hisz nem azok a nagyok, akik mindig nyerni tudnak, hanem azok, akik egy ilyen helyzet után is képesek felállni és újult erővel küzdeni!!!
Nyilatkozatok:
Mikulás Mihály: Gartulálok a csapatomnak a 12 fordulón át tartó veretlenségi sorozathoz. Mai mérkőzésünkről csak annyit, hogy nem a gyarmat, hanem a játékvezetői hármas vert meg bennünket. Három súlyosnak tűnő sérülés történt a mérkőzés folyamán, ami nagyban befolyásolta a mérkőzés kimentelét.
Boros Tibor: Az első félidőben számos ziccert elhibáztunk. Féltem, hogy ez megbosszulja magát, de most nem így történt.
Gól: Vámos A. 86.
Jók: Balázs, Grósz, Mihók, Rubás, Resetár illetve Vámos A., Marosvári, Takács, Frakas, Elek
Hajrá Kétegy!!!
2010. április 14.
Eljött amire vártunk! - előzetes
Hétvégén a 24. fordulót rendezik a megyei másodosztályban. Csapatunk szombaton 17:00 órai kezdéssel a közvetlenül 1 ponttal előttünk álló Füzesgyarmat csapatát fogadja. Úgy gondolom nem kell részleteznem, hogy mi a tét, és, hogy mekkora súlya van a találkozónak.
Ősszel 4:2-es arányban vereséget szenvedtünk gyarmaton, ami akár fordítva is lehetett volna... ám ez a múlt, itt a VISSZAVÁGÁS ideje!!! Ellenfelünk meglepő vereséget szenvedett Medgyesen, a Tótkomlósi összecsapáson pedig 1 pontot szerezett. Többi tavaszi mérkőzését viszont viszonylag simán nyerte.
Nálunk egyszerű a statisztika, 2009. október 18. óta veretlenek vagyunk,(12 mérkőzés, 10 győzelem, 2 döntetlen) jó lenne ezt a sorozatot tovább folytatni. Mikulás Mihály nem számíthat Tereszán Norbertre, aki Németországba vállalt munkát, illetve Erdei Istvánra akit Sarkadon állítottak ki. 4 meccses sorozatunk 2. lépése következik, amelyet szeretnénk behúzni. Sorsunk a saját kezünkben van, játékosaink pedig ennek megfelelően készültek egész héten edzőnk irányításával.
Szurkolóink a múlt héten(is) fantasztikus hangulatot, szinte hazai pályát teremtettek Sarkadon, így mondanom se kell, hogy mekkora szükség lesz ismét rájuk. ÓRIÁSI!!!!
Szombaton 17 órától minden torokra szükség van, MINDENKI a pálya szélére és SZÓLJON A HAJRÁ KÉTEGY!!!!
A mérkőzés játékvezetői: Mihálik (Szabó, Tímár)
24. forduló párosításai:
Dévaványa-Nagyszénás
Magyarbánhegyes-Csorvás
Mezőkovácsháza-Újkígyós
Kétegyháza-Füzesgyarmat
Békésszentandrás-Sarkad
Dombegyház-Doboz
Köröstarcsa-Tótkomlós
Kaszaper-Medgyesegyháza
2010. április 11.
A szurkolók belehajtották a fiúkat a győzelembe!
SARKADI KINIZSI LE - KÉTEGYHÁZI SE 1:2(0:1)
Megye II labdarúgó mérkőzés
Sarkad, 120 néző
Vezette: Czirok
Sarkad: Békési - Bende, Bali, Petrusán, Cseke, - Marczis, Sós, Hajdú, Dobi, - Kocsis, Mácsok. Edző: Balogh Csaba
Kétegyháza: Kiu - Nagy, Isztin, Rubás, Tereszán, - Grósz Á., Gyulai(Kopács), Erdei, Márk, - Árgyelán, Papp(Kajári). Edző: Mikulás Mihály
Csapatunk Sarkadra látogatott a 23. fordulóban. Nem a legjobb előjelekkel vártuk a mérkőzést, hiszen két alapember is hiányzott a kezdésnél, Restetár Zoltán és Balázs György nem tudott megjelenni a mérkőzésen.
Szemerkélő esőben kezdődött a mérkőzés, az első percekben próbáltuk irányítani a játékot, bár elég pontatlanok voltunk. A hazaiak akarata érvényesült jobban, az első helyzet az övéké is volt, egy beívelés után a kapufát találták el. A továbbiakban is a Sarkadiaknál volt többet a labda, védekezésre kényszerültünk. Több lövés is érkezett kapunkra, ám egyik se bizonyult veszélyesnek. Edzőnk már a félidő közepén elküldte a cseréket melegíteni, érződött, hogy nem megy a játék. Nem változott semmi, újabb nagy helyzet alakult ki a kapunk előtt, de Kiu nagyszerű bravúrral védett. Pár perccel később újabb kapufát lőttek a hazaiak, ebben a félidőben a szezon leggyengébb játékát produkáltuk. Tegyük hozzá, hogy a pálya minősége kritikán aluli volt!!! Aztán jött amire senki se számított, egy tökéletes kontra végén Papp fordult kapura és kilőtte a bal alsót, ezzel a 33. perben előnyhöz jutottunk. Ezután Erdei lépett ki a védők között és ajtó-ablak helyzetben mellé lőtt. Az utolsó percek eseménytelenül zajlottak, de a lefújás előtt közvetlenül újabb nagy helyzet adódott a sarkadi csatár előtt, de Kiu ezúttal is remekül védett.
A 2. félidőt mi kezdtük aktívabban, előbb Papp, később pedig Árgyelán került helyzetbe, de mind a kétszer elkerülte a labda a kaput. Nálunk volt többet a labda, sajnos az utolsó passzok rendre rosszul sikerültek. Mezőnyjáték folyt a pályán, majd egy védelmi hibát kihasználva egyenlítettek a hazaiak Kocsis révén egy megpattanó lövéssel. Vendéglátóink érthetően feltámadtak, minket pedig igencsak megzavart a bekapott gól. Edzőnk ekkor frissített, Gyulai helyett Kopács lépett a pályára. A hazaiak támadtak, de igazán nagy helyzetet nem sikerült kialakítaniuk. Nem sokkal a vége előtt aztán jött ismét Papp, egy beívelést elnéztek a sarkadi védők, játékosunk mellel átvette a labdát majd a kapus mellett higgadtan értékesített a helyzetet, ezzel 1:2! Szólt is a "HAJRÁ KÉTEGYHÁZA", szurkolóink fantasztikus szurkolásba kezdtek. Az utolsó pár perc a kemény belemenésekről szólt, de tartottuk egy gólos előnyünket. Árgyelán a végén még kihagyott egy nagy helyzetet, de ettől függetlenül megszereztük a számunkra nagyon fontos 3 pontot. Sajnos Erdeit a végén még kiállították második sárga után. A társaság igazi CSAPATKÉNT küzdött végig és ezzel ismét megmutatta, hogy mire képes!
FONTOS megemlíteni, hogy ez a győzelem szurkolóink nélkül nem jöhetett volna össze. Az ellátogató 40-50 kétegyházi remek hangulatot teremtett, igazi komoly szurkolás volt, ami plusz erőt adott a csapatnak. Így a végén a csapat és a szurkolók megtapsolták egymást és szólt a "SZÉP VOLT FIÚK"! Négyes sorozatunkból megvan az első, de jövőhéten újabb nagy derbi, a Füzesgyarmatot fogadjuk. Aki csak teheti jöjjön ki a meccsre és szóljon a HAJRÁ KÉTEGY!!!!
Nyilatkozatok:
Balogh Csaba: 35 percig rendkívül jól játszottunk, sajnos az első kontrából gólt kaptunk, ami egy kicsit vissza fogta a csapatot. Úgy érzem a 2. félidőben mi irányítottuk a játékot, de sajnos a játékvezető és Erdős partjelző segítségével a Kétegyháza elvitte a 3 pontot.
Mikulás Mihály: Álmosan kezdtük a mérkőzést, de a vezető gólunk után átvettük a játék irányítását. A 2. félidőben beszorultunk, egy védelmi hibából kiegyenlített a hazai csapat, de egy pontrúgás után megszereztük a vezetést és nagyon fontos 3 pontot szereztünk.
Gólok:Kocsis illetve Papp 33., 80.
Jók: Hajdú, Marczis, Kocsis, illetve Papp, Tereszán, Kiu, Márk, Grósz Á., Árgyelán.
HAJRÁ KÉTEGYHÁZA!
2010. április 8.
Sarkadra utazunk! - előzetes
Igen fontos szakaszába érkezik együttesünk a bajnoki pontvadászatban. Egy 4 meccses sorozat(Sarkad, Füzesgyarmat, Köröstarcsa, Tótkomlós) előtt állunk, amely komoly feladatnak ígérkezik. Ennek első lépéseként Sarkadra látogatunk 10.-én szombaton.
Aktuális ellenfelünk a tabella 7. helyezettje 31 ponttal. Igen hullámzó teljesítményt nyújtanak, a tavaszi mérkőzésikből egyet megnyertek, kétszer vereséget szenvedtek és kétszer döntetlent értek el. Míg a Tótkomlóst otthon verték 1:0-ra, addig többek közt kikaptak Köröstarcsán vagy éppen ikszeltek Dobozon. Ősszel 2:0-ra mi nyertünk, Papp és Erdei voltak eredményesek.
Céljaink elérésének érdekében célunk a 3 pont elhozása Sarkadról. Az előbb említett 4 meccsből ha jól tudnánk kijönni, akkor igazán nagy lépést tennék álmaink megvalósításának érdekében. Mindkét riválisunk(Füzesgyarmat, Tótkomlós) Kétegyházára látogat majd, ami nekünk kedvez. Óriási szükség van lelkes szurkolóinkra, így aki teheti látogasson el Sarkadra és biztassa a csapatot!
A mérkőzés játékvezetői: Czirok(Mészáros, Erdős)
Hajrá Kétegyháza!
23. forduló párosítása:
Újkígyós-Magyarbánhegyes
Csorvás-Dévaványa
Nagyszénás-Kaszaper
Medgyesegyháza-Dombegyház
Doboz-Békésszentandrás
Sarkad-Kétegyháza
Füzesgyarmat-Köröstarcsa
Tótkomlós-Mezőkovácsháza
2010. április 4.
Közepes játék, sok kihagyott helyzet, 3 pont!
KÉTEGYHÁZI SE - DOBOZI SE 1:0(1:0)
Megye II labdarúgó mérkőzés
Kétegyháza, 150 néző
Vezette: Zahorán
Kétegyháza: Kiu - Nagy, Resetár, Tereszán, Balázs, - Grósz Á., Erdei, Gyulai(Kopács), Márk(Grósz Gy.), - Árgyelán, Papp(Kajári). Edző: Mikulás Mihály
Doboz: Szabó - Balog, Tóth, Buzgán, Provinszki, fekete, Szabó, Váczi S., Sztojka, Váczi I. Edző: Zsigmond Károly
A szombati nyáriasnak mondható délutánon a Dobozt fogadtuk hazai pályán. Azt vártuk, hogy az eddigiekhez megszokottan, az első 20 percben puhatolózó játékot fogunk látni, de ezzel ellenkezőleg, folyamatosan támadtunk. Sikerült az ellenfél kapuja előtt játszani, csak úgy tűnt a pontos befejezés hiányzik, talán kapkodó játékunk miatt. Majd aztán a 14. percben a szélen Grósz pár játékost kicselezve befele játszotta a labdát, Papp átvette, szélre vitte, s a jókor érkező Márknak passzolt, aki magabiztosan rúgta a hálóba. Fél óra elteltével az körvonalazódott ki, hogy a játék 70%-át ellenfelünk térfelén töltöttük. Majd leültünk, védelmi zónánkba engedtük a Dobozt – egyre több támadást tudtak indítani. Egygólos vezetéssel mehettünk pihenni. Hiányzott valami. Az összjátékkal nem volt gond, lehet, hogy az őszi több gólos győzelem után azt hittük fejben, hogy ez a meccs újra sima és gördülékeny lesz?!
A második félidőből 10 perc elteltével sem mondhattuk, hogy igazi a játékunk. Volt egy-két komolyabb helyzetünk, de a kapu előtt mindig sikerült blokkolniuk bennünket a vendégeknek. Elég feszült volt a hangulat, rengeteg szabálytalanság volt jellemző a mérkőzésre. A helyzet egyre kiélezettebb lett. A játék pörgött, de az idő fogyott – a javunkra. A 80.percben Erdei egy indításból, jó megoldással egy az egyben lefordult a védőjéről, majd kapu felé indult, ahol ugyan tisztán lőhetett volna, de sajnos a rosszabb megoldást választotta. Lepasszolta Árgyelánnak, aki azonban ezt nem jól fogadta, így maradt az 1:0-ás zárás, amivel sajnos nem lehetünk teljesen elégedettek, mert nem azt a játékot játszottuk, amit szoktunk. A lényeg viszont, hogy ismét hoztuk a 3 pontot, amivel sikerült továbbra is az élvonalban maradnunk. Ifistáink sajnos ismét verességgel zártak! Megyünk tovább, legközelebb Sarkadon lépünk pályára. Két fő riválisunk döntetlenre végzett egymás ellen, így a komlósiakhoz közelebb kerültünk ismét, a gyarmatiak, pedig minimálisan leszakadtak, bár ők még pótolnak majd hétközben.
Nyilatkozatok:
Mikulás Mihály: Magunknak tettük nehézzé a mérkőzést azzal, hogy kihagytuk a helyzeteinket.
Zsigmond Károly: Egy jó, küzdelmes mérkőzést játszott egymással a két csapat, a játékvezető kritikán aluli teljesítményével. Nem nőtt fel a feladathoz.
Gól: Márk 14.
Jók: Márk, Erdei, Tereszán, Kiu, illetve Buzgán, Balog, Váczi J.
Hajrá Kétegy!!!
2010. április. 1.
22. forduló-előzetes!
Hétvégén folytatódik a megyei másodosztályú labdarúgó bajnokság. A 22. forduló kerül megrendezésre, amely során együttesünk a doboziakat látja vendégül szombaton 16:30 órai kezdéssel Kétegyházán.
Vendégeink a tabella 12. helyén állnak 23 ponttal. Ősszel magabiztos 5:1-es győzelmet arattunk Dobozon, góljainkat Papp(3), Nagy és Mihók szerezték. Aktuális ellenfelünk 2 vereséggel és 2 döntetlennel kezdte az idényt, a jó erőkből álló Füzesgyarmatot igencsak megszorongatták (5:4) és a Sarkadtól is elvettek 2 pontot.
Mikulás Mihály a legjobb összetételű 11-et küldheti pályára szombaton, se sérült se eltiltott nincs a csapatban. A hétközi kupa fordulón akadozott a gépezet, de reméljük hétvégén jobb játékkal tudjuk kiszolgálni lelkes szurkolóinkat. Reméljük minél többen látogatnak ki a mérkőzésre, hiszen a csapat számára plusz erőt ad szurkolótáborunk biztatása, akik Medgyesen is kitettek magukért! Az ifik 14:30-kor kezdenek!
A mérkőzés játékvezetői: Zahorán(Nagy, Szabó)
A 22. forduló párosításai:
Békésszentandrás-Medgyesegyháza
Dombegyház-Nagyszénás
Dévaványa-Újkígyós
Magyarbánhegyes-Mezőkovácsháza
Köröstarcsa-Sarkad
Kétegyháza-Doboz
Füzesgyarmat-Tótkomlós
Kaszaper-csorvás
HAJRÁ KÉTEGYHÁZA!!!!!
2010. március 31.
Továbbléptünk a Magyar Kupában!
LŐKÖSHÁZA - KÉTEGYHÁZI SE 1:2(1:0)
Magyar Kupa mérkőzés, 1. forduló
Lőkösháza, 100 néző
Vezette: Flinta
Kétegyháza: Takács - Nagy, Isztin, Tereszán, Balázs, - Kopács(Zemencsik), Erdei, Gyulai, Márk, - Grósz, Papp. Edző: Mikulás Mihály
Ezen a szerdán kupameccsre látogattunk el Lökösházára. Szép napos, igazi tavaszi időben kezdődött a találkozó, ami később kicsit borúsra sikeredett. Fontos megjegyezni, hogy néhány poszton most nem a kezdőcsapat tagjait láthattuk, hanem edzőnk az eddigi cserejátékosoknak adott játék-, és bizonyítási lehetőséget. Lassú, monoton, tapogatózó játék kezdődött, aztán úgy tűnt folyamatosan csak pontatlan passzokat és eladott labdákat láthattunk. Nem tudtunk felpörögni. A Lökösháza egy védelmi hibánkat kihasználva a 6. percben egy potyagóllal vezetéshez jutott. Eltelt 35 perc, s továbbra sem voltunk a helyzet magaslatán. Voltak helyzeteink, de a vendéglátóink szerencsésebbek voltak. Nem volt egy jó felépített támadásunk sem, pontatlan volt a védekezésünk és a középpályán sem úgy forgott a játék ahogy elvárható lett volna. 45 perc elteltével fejlógatva, letörten mehettünk pihenni, s csak bízni tudtunk abban, hogy edzőnk szavai segíteni fognak abban, hogy újra felálljunk és újult erővel megmutassuk, hogy miért is állunk a megye II. második fokán.
Elkezdődött a második félidő, a harmadik percében egy gyönyörű támadást indítottunk. Bal szélről Papp középre játszotta a labdát, majd kiadta jobb szélre Grósznak, aki a kapu felé irányította lövését. Jó beadását Erdei fogadta középen, aki dinamikusan érkezett és pontosan egy erőteljes lövéssel kapuba talált a 48.percben. Úgy tűnt kezdünk játszani. A 76.percben Kopács helyett Zemencsik lépett pályára a támadó vonalban. Elég harciassá vált ekkorra már a játék. Rengeteg szabálytalanság és pontatlanság volt a jellemző továbbra is. Volt pár jól irányzott helyzetünk, azonban nem hoztuk a formánkat. A 83.percben az egyik vendégjátékos szabálytalansága, majd erőteljes fellépése piros lapot eredményezett, így emberelőnyhöz jutottunk. A 90.percben megtört a jég, egy gyönyörű támadásnak köszönhetően Papp értékes gólt szerzett a csapatnak, amivel bebiztosította a továbbjutást. Kiélezett volt végig a helyzet, de egy ilyen gyönyörű végjátékot produkálva elmondhatjuk, hogy nem véletlenül tartunk a dobogó felé, ezek mi vagyunk! Mi így tudunk játszani!!
Nyilatkozatok:
Mikulás Mihály: Küzdöttünk, küzdöttünk, de a játék hiányzott, így nagyon meg kellett szenvedjünk a lelkesen küzdő hazaiak ellen.
Lantos Zoltán: Az első félidei játékunkban benne volt a továbbjutás lehetősége. A második félidőben kidomborodott a vendégek magasabb tudása és egy egyéni figyelmetlenségből megszerezték a továbbjutást.
Jók: az egész hazai csapat illetve Papp, Erdei, Balázs
Gólok: Povázsai illetve Erdei, Papp
Kiállítva: Borsi A.
2010. március. 28.
Nagyon fontos 3 pontot hoztunk el Medgyesről!
MEDGYESEGYHÁZA SE - KÉTEGYHÁZI SE 0:4(0:3)
Megye II labdarúgó mérkőzés
Medgyesegyháza, 100 néző
Vezette: Susánszki
Kétegyháza: Kiu - Nagy, Tereszán, Resetár, Balázs, - Grósz(Rubás), Erdei,(Isztin) Gyulai, Márk(Kopács), - Árgyelán(Kajári), Papp, Edző: Mikulás Mihály
Medgyesegyháza: Engelhardt - Gyuris, Kindel, Pintér, Vajda (Boris), - Kovács Z., Vágási (Orodán), Sódar (Túri), ifj. Kis Á., - Mazán, Lakstetter
Edző: Szenti Zoltán
Ezen a hétvégén a Medgyesegyháza fogadott bennünket. Kicsit borús délutánon kezdődött el a találkozó, de reméltük ez a hangulatunkat nem rombolja le, s erővel telten játsszuk le a 2 x 45 percet. Nagyszerűen kezdtük el az első pár percet, Gyulai jól helyezett lövésével már a 2.percben megszereztük a vezetést – Erdei szabadrúgását váltotta gólra. Menet közben eleredt az eső, azonban ez nem nehezítette meg a helyzetünket, hiszen a gól utáni percekben folyamatosan támadtunk, ami következtében Papp beadásából Árgyelán egy újabb gólt szerzett csapatunknak a 7.percben. Ezt követően felgyorsultak az események, hiszen a 13.percben a Medgyesegyháza újra hibázott, 11-est ítélt a bíró, amit Papp remekül helyezett a kapu jobb alsó sarkába. Ezek után is jó volt a játék, mostmár nyugodtan, taktikusan haladhattunk tovább. Helyzetet nem tudtak kialakítani vendéglátóink, így háromgólos vezetéssel mehettünk pihenni.
Újult erővel kezdtük a következő 45 percet. A kezdőrúgás után egy jól felépített támadást indítottunk, amit azonban sajnos nem sikerült jól befejeznünk. A Medgyesiek egyre idegesebben és feszültebben játszottak, mi viszont összehangoltan hajtottuk végre a megbeszélt tematikát. 65 perc eltelte után azt lehetett érezni, hogy leültünk kicsit – nem nagyon akartunk gólt lőni, középpályáig eljutottunk, de ott mindig blokkoltak bennünket, - talán a biztos védekezésre álltunk vissza. A 70. percben edzőnk úgy gondolta, hogy frissítenie kell, Márk helyett Kopács kapott játéklehetőséget a szélen. A 76. percben Erdei gyönyörűen vitte a kapu felé a labdát, majd bal szélre játszotta ki Árgyelánnak, aki befele vitte és a kapu felé irányította lövését. Ezt a lövést azonban blokkolták, csakhogy a hazai védő kipattanó labdáját a hosszúra időben érkező Pappnak sikerült a kapuba lőnie. Biztos 4:0-ás vezetésnél Mikulás Mihály játéklehetőséget adott a cserejátékosoknak is, akik ugyanolyan jól látták el feladatukat, mint csapattársaik. Erdeit Iszitn, Árgyelánt Kajári, míg Grószt Rubás váltotta. Végigrobotoltuk a 90 percet, s elmondhatjuk, hogy egy megérdemelt győzelmet arattunk.
A csapat köszöni az igen nagy számban őket elkísérő szurkolóknak a biztatást, akik hazai pályát varázsoltak szurkolásukkal(kb. 70%-30% lehetett az arány a lelátón a mi javunkra - a szerk.). Újabb fontos 3 pontot szereztünk idei legjobb játékunkkal. Megyünk tovább, szerdán kupa meccs Lőkösön, majd szombaton a Dobozt fogadjuk. Aki teheti látogasson ki a mérkőzésre, a csapatnak szüksége van lelkes szurkolóira!
Ifjúsági csapatunk kiélezett mérkőzésen újabb döntetlennel zárt!
Nyilatkozatok:
Szenti Zoltán: A Kétegyháza 15 perc alatt megvert bennünket. Sok sikert kívánok nekik, jussanak fel!
Mikulás Mihály: Az első félidei jó játékunknak köszönhetően megérdemelt győzelmet arattunk egy jó csapat otthonában. Végre fejben is játszottuk ezt a játékot!
Gólok: Gyulai 2., Árgyelán 7., Papp 13.(tizenegyesből)76.
Jók: Kovács Z., Túri illetve Tereszán, Gyulai, Papp, Erdei, Márk
Hajrá Kétegy!!!
2010. március 24.
Medgyesegyházán vendégeskedünk a hétvégén - előzetes!
A 21. fordulóval folytatódik hétvégén a tavaszi pontvadászat, amelynek során csapatunk Medgyesegyházára látogat. Ősszel magabiztos 3:0-ás győzelmet arattunk, góljainkat Árgyelán(2) és Erdei szerezték. A hazaiak jó formában vannak az eddig tavaszi fordulókat tekintve, hiszen Sarkadról sikerült elhozniuk 1 pontot, Köröstarcsán hozták a kötelezőt, míg otthon a Füzesgyarmatot is két vállra fektették kisebb meglepetésre. A télen egyik vezéregyéniségüket vesztették el Szarvas János személyében, aki Békésre igazolt, viszont leigazolták Túri Tibort Mezőkovácsházáról.
Nálunk kezdi a csapat az őszi formáját mutatni, az első forduló utáni két mérkőzésünket magabiztosan hoztuk. Mikulás Mihálynak az edzések mellett kicsit a fejekben is rendet kellett tennie a héten, annak érdekében, hogy továbbra is sikeresek maradjunk. Edzőnk mindenkire számíthat a hétvégén, se sérült se eltiltott nincs az együttesben. Reméljük a tavaszi időnek és a kis távolságnak köszönhetően minél többen kísérik el a csapatot Medgyesre, ahol a 3 pont megszerzése a cél. A felnőtt mérkőzés 15:30-kor kezdődik, az ifik 2 órával hamarabb kezdenek.
A mérkőzés játékvezetői: Susánszki(Belenka, Hévizi)
HAJRÁ KÉTEGY!!!
21. forduló párosítása:
Mezőkovácsháza-Dévaványa
Újkígyós-Kaszaper
Csorvás -Dombegyház
Nagyszénás-Békésszentandrás
Medgyesegyháza-Kétegyháza
Doboz-Köröstarcsa
Sarkad-Füzesgyarmat
Tótkomlós-Magyarbánhegyes
2010. március 21.
Újabb 3 pont közepes teljesítménnyel!
KÉTEGYHÁZA SE - NAGYSZÉNÁS SE 3:0(1:0)
Megye II labdarúgó mérkőzés
Kétegyháza, 150 néző
Vezette:Petrusán
Kétegyháza: Kiu - Nagy, Resetár, Tereszán, Balázs, - Grósz(Kopács), Gyulai(Mihók), Erdei(Rubás), Márk, - Árgyelán, Papp(Isztin), Edző: Mikulás Mihály
Nagyszénás: Polyák - Godár, Kiss, Takács, Moszheim, - Szilágyi, Ugrai, Simon, Maglóczky, - Brachna, Őze, Edző: Godár Tibor
Együttesünk a 20. fordulóban a Nagyszénást fogadta. Igazi tavaszi foci idő, sajnos az erős szelet erről nem értesítették. A mérkőzés 1 perces gyász szünettel kezdődött, a tragikus hirtelenséggel elhunyt Kalcsó Istvánra emlékeztünk.
Az első percekben tapogatózó játék folyt a pályán, az első helyzet a vendégek előtt adódott. Pár távöli lövéssel próbálkoztak, hiszen ebben a játékrészben őket támogatta a szél. Kicsit idegesen kezdtünk, nem becsültük le ellenfelünket. 15 perc elteltével továbbra is akadozott játékunk, nagyon sok volt az eladott labda, igazi nagy helyzetet nem tudunk kialakítani. Aztán a sokadik szöglet után a 22. percben megszereztük a vezetését, Papp szögletét Nagy István remekül fejelte a vendégek kapujába. Reméltük, hogy ettől megnyugszik csapatunk, ám ennek ellenére a játékunk elég közepes volt, továbbra is elég görcsös volt a társaság. A félidő vége fele többet volt a vendégeknél a labda, de nem tudtak helyzetet kialakítani, így 1:0-al vonultunk szünetre. Tegyük hozzá, jókor jött...
A félidő és edzőnk szavai jót tett csapatunknak, szinte a középkezdésből egy remek akció végén Papp közelről lőtt a hálóba. A gól megnyugtatta a fiúkat, elkezdtük végre türelmesen játszani a mi sokpasszos játékunkat, ami eddig nem igazán sikerült. A szénásiak becsületesen próbálkoztak, de nem tudtak helyzeteket kialakítani, védelmünk Resetár Zoli vezetésével tökéletesen zárt, Tereszán Norbi pedig tankönyvbe illően vette le a pályáról Ugrait. Az 61. percben megpecsételődött a vendégek sorsa, egy elég durva szabálytalanság után Maglóczky mehetett zuhanyozni. Egyébként ez nem volt jellemző a mérkőzésre. A kiállítás mintha minket zavart volna meg, sajnos ráültünk az eredményre. A múlt heti játék nyomaiban sem hasonlított a maira, igen közepes teljesítményt nyújtott az együttes. A vendégek előtt adódott egy lehetőség, Ugrai szúrt rá - kisodródott helyzetben - egy vissza pattanó labdát, de nem okozott gondot kapusuknak a hárítás. A 77. percben Grósz Árpádot rúgták fel a 16-os vonalánál, TIZENEGYES! Papp József állt a labda mögé, és higgadtan értékesítette a balra vetődő kapus mellett. Ezzel kialakult a 3:0-ás végeredmény. Sajnos nem játszottunk jól, de küzdöttek, hajtottak a srácok egymásért, így megérdemelten győztünk. Reméljük a köbvetkező fellépés jobb lesz. Köszönjük a szép számú szurkoló sereg biztatását, számítunk rájuk a jövőben is. A forduló kedvezően alakult számunkra, hiszen a Magyarbánhegyes (már 9 pontra vannak lemaradva)és a Tótkomlós(6 egységre faragtuk hátrányunkat) is bukott.
Ifjúsági cspatunk sajnos 2:1-es verséget szenvedett.
Nyilatkozatok:
Mikulás Mihály: A győzelemhez gratulálok a csapatnak. Egy-két játékosnak ennek ellenére fejben rendbe kellene tennie magát ahhoz, hogy továbbra is sikeresek maradhassunk.
Godár Tibor: Úgy gondolom a Kétegyháza jobb csapat nálunk, és véleményem szerint adható segítség nélkül is hozták volna a mérkőzést. Gratulálok a hazai csapatnak.
Kiállítva: Maglóczky 61.(második sárga lap után)
Gólok: Nagy 22., Papp 46.,77.
Jók: Balázs, Erdei, Papp, Tereszán, illetve Takács, Simon, Szilágyi
Hajrá Kétegyháza!!!
2010. március 17.
A Nagyszénást fogadjuk a hétvégén - előzetes!
Hétvégén a 20. fordulóval folytatódik a megye II bajnokság. Csapatunk hazai környezetben fogadja a nagyszénásiakat. Ősszel 2:0-ás győzelmet arattunk idegenben, egy igen nehéz mérkőzésen. Szombati vendégeink jelenleg a 15. helyen állnak 11 ponttal, ám ez ne tévesszen meg senkit. Egy nem rossz csapatról van szó, akik ha kicsit szerencsésebbek(a 8 döntetlenből ha csak egy párat nyernek), akkor valahol a tabella közepe körül foglalnának helyet. A télen sikerült erősíteniük is, az NB III-as Orosházából leigazolták Ugrait és Simont. Az első fordulóban nem játszottak, ám a másodikban viszonylag simán verték a Köröstarcsát 4:0-ra.
Nálunk mindenki bevethető a hétvégén, és nem is lehet más a cél mint hazai környezetben megszerezni a 3 pontot. Mivel a Füzesgyarmat hétvégén pontokat vesztett, így jobb gólarányuknak köszönhetően átvettük a második helyet a tabellán, igaz a gyarmatiak egyel kevesebbet játszottak az elmaradt első forduló miatt. Csorváson az első félidőben mutatott teljesítmény bizakodásra ad okot, ha úgy játszunk , nem lehet gond a szombati találkozón sem. Beköszöntött a tavasz is, így az időre már nem lehet panasz, tehát akit teheti az jöjjön ki és szurkoljon a kétegyházi együttesnek!
A mérkőzés játékvezetői: Petrusán(Petrovszki,Krasznai)
HAJRÁ KÉTEGYHÁZA!!!!
A 20. forduló párosítása:
Köröstarcsa-Medgyesegyháza
Kétegyháza-Nagyszénás
Békésszentandrás-Csorvás
Dombegyház-Újkígyós
Dévaványa-Magyarbánhegyes
Füzesgyarmat-Doboz
Sarkad-Tótkomlós
Kaszaper-Mezőkovácsháza
2010. március 14.
Magabiztos győzelem Csorváson.
CSORVÁSI SK - KÉTEGYHÁZA SE 0:3(0:2)
Megye II labdarúgó mérkőzés
Csorvás, 100 néző
Vezette: Sárközi
Csorvás: Vári - Babinyecz(Mochnács), Zsibrita, Sznopek(Szmuta), Walfisch, - Papp, Kaszai(Gyömrei), Ivanics, Mátyus, - Farkas(Csökő), Samu
Kétegyháza: Kiu(Takács) - Nagy, Resetár, Tereszán, Balázs,(Rubás) - Márk,(Kopács) Gyulai(Isztin), Erdei, Grósz, - Árgyelán, Papp
Csapatunk a 19. fordulóban Csorvásra látogatott. Ősszel 3:0-ás győzelmet arattunk itthon, ám tudtuk, hogy nehéz mérkőzésre számíthatunk. A játékosok mindenféle képen szerették volna kijavítani a múltheti botlást. Nagyon jó talajú pályán, kisebb szélben kezdődött a mérkőzés. Már a mérkőzés elején 3 nagy helyzetet is feljegyezhettünk, ám egyiket se sikerült értékesíteni. A hazaiak részéről egy távoli lövést jegyezhettünk fel, többnyire az ívelgetésre épült a játékuk. A félidő közepe fele kétszer is egy az egybe léphetett volna ki Erdei majd Árgyelán, ám érthetetlen módon a partjelző lest intett.(a hazaiak is meglepődtek ezen - a szerk.) Aztán a 34.percben Árgyelán egy szép akció után megszerezte a vezetést, majd Papp a 42. percben ezt megduplázta. A szituáció lesgyanus volt, ezt a hazaiak nehezményezték is, ám előtte kétszer megköszönhették a "sporinak", hogy emelte a zászlóját. Így 2:0-ás vezetéssel mehettünk a szünetre.
A 2. félidőt úgy kezdtük ahogy az 1. félidőt abbahagytuk, helyzeteket hagytunk ki. A hazaiak egyre idegesebben játszottak, mi pedig tartottuk az eredményt és próbáltuk sérülés nélkül megúszni a meccset. A 71.percben végleg eldőlt a meccs, Papp lépett ki a védők közül, és kilőtte a hosszút. A Csorvás nagyon helyzetbe se tudott kerülni, amit egy fegyelmezetlenség miatt egy kiállítás is nehezített. Edzőnk a kispadon helyett foglaló összes játékosnak lehetőséget adott, akik éltek is ezzel. Nagyon egységesen, taktikusan, remek csapatot alkotva megérdemelten nyertünk, így sikerült a múlt heti pontvesztést feledtetni.
A nyilatkozatokat olvasva nem igazán értjük a hazai edző nyilatkozatát. Szarvas úr 90 percen keresztül vagy a játékvezetőkkel foglalkozott, vagy a mi edzőnkkel, illetve játékosainkkal, ahelyett, hogy inkább a csapatát látta volna el tanácsokkal. Talán jogos ha azt leszögezzük, hogy a hazai csapatból mindneki úriemberként és sportemberként viselkedett, kivéve Szarvas edzőt.
Ifjúsági csapatunk ismét döntetlennel zárt, ezúttal 2:0-ról sikerült kiadni a győzelmet a kezükből.
Nyilatkozatok:
Szarvas András: Árgyelán volt az egyetlen úri ember a vendégeknél a pályán. A Kétegyháza gyorsabban játszott és megérdemelten nyert.
Mikulás Mihály: Megérdemelt és nagyon fontos győzelmet arattunk a néha alattomosan játszó Csorvás otthonában. Ez a játék már hasonlított az ősszel mutatotthoz.
Kiállítva: Csökő 55.(szándékos utánrúgásért)
Gólok: Papp 42., 71., Árgyelán 34.
Jók: Papp, Walfisch, illetve Resetár, Papp, Grósz, Erdei,
Hajrá KÉTEGY!
2010. március 11.
19.forduló - előzetes
Együttesünk a tavaszi 2. fordulóban Csorvásra látogat. Ősszel hazai pályán 3:0-ás győzelmet arattunk, amivel most is kiegyeznénk. A csorvásiak az első fordulóban nem játszottak, Köröstarcsán sajnos a pálya állapota nem tette lehetővé a mérkőzés megrendezését. Hétvégi ellenfelünk jelen pillanatban a középmezőnybe foglal helyet(8.). A téli átigazoláskor náluk se volt nagy jövés-menés, egy biztos érkezőről tudunk beszámolni, Kaszai Norbert a Jaminától tért vissza korábbi klubjához.
Nálunk mindneki hadra fogható a hétvégén, Mikulás Mihály vezetőedző számíthat az eltiltását letöltő Nagy Istvánra illetve a múlt héten családi elfoglaltság miatt hiányzó Resetár Zoltánra is. Az együttes célja, hogy kijavítsa a múltheti botlást, ezért 3 ponttal szeretnének távozni vendéglátóinktól. A felnőtt mérkőzés 13-án szombaton 14:30-kor kerül megrendezésre, az ifik 12:30-kor kezdenek. Aki teheti utazzon el Csorvásra, és biztassa csapatunkat.
A 19. forduló párosítása:
Magyarbánhegyes-Kaszaper
Mezőkovácsháza-Dombegyház
Újkígyós-Békésszentandrás
Csorvás-Kétegyháza
Nagyszénás-Köröstarcsa
Medgyesegyháza-Füzesgyarmat
Doboz-Sarkad
Tótkomlós-Dévaványa
Hajrá Kétegyháza!!!
2010. március 7.
Igazságosnak nem mondható döntetlen a nyitányon.
KÉTEGYHÁZA SE - ÚJKÍGYÓS FC 2:2(1:0)
Megye II labdarúgó mérkőzés
Kétegyháza, 150 néző
Vezette: Zahorán
Kétegyháza: Kiu - Balázs, Isztin, Teres