Bejelentés


Szalonnasütő kerti garnitúrák Rendeljen honlapunkon, házhoz szállítással!









Szalonnasütés fortélyai

eladó sziámi kiscicák sziámi macska eladó sziámi macskák

Milyen szalonnát válasszunk? Gyakorlatilag bármilyen szalonnából süthetünk. Ám mi mégis azt javasljuk, hogy válasszunk jó húsos, füstölt oldalszalonnát a sütögetéshez. Az oldalaikat irdaljuk be. Ez azért fontos, mert sütéskor, amikor a térfogata lecsökken, eldeformálódhat. Ha beirdaljuk, a sütés folyamán ezek az irdalt részek szépen kinyílnak és a szalonna egyenletesen átsülhet. A nyársra húzzuk először a szalonnát, majd erre tehetünk még egy darab kolbászt is akár, végül tegyünk a végére egy közepes méretű vöröshagymát.A szalonna felső részét párhuzamos, majd erre merőleges metszésekkel vagdossuk be.A húsokat 2x3 cm-es négyszögekre szeleteljük. Minden egyes nyársra húzott szelet után ugyanolyan nagy szelet szalonnát és egy karika hagymát (vagy még mást) is szúrhatunk. Így váltogatva 10-15 cm hosszú tűzdelést kapunk. Ha szalonnát sütünk, a szalonnából kocka alakú darabokat vágjunk, s ezt a bőrkéjén keresztül szúrjuk át, s ezen a résen keresztül szúrjuk fel a nyársra.

A nyársat soha ne tegyük közvetlenül a tűz fölé, mert akkor könnyen szétéghet. A sütést legjobb a tűzrácson található parázs fölött vagy alig füstölgő láng mellett kell végezni. Erős lángon ne süssünk! A tűz, azaz a parázs felett 40-50 centivel, folyamatosan forgatva süssük meg a szalonnánkat. Addig süssük, amíg szép ropogós, arany barna nem lesz. A fekete szín már rosszat jelent, azt a kutyának se adjuk oda! Nagyon fontos! A félig átsült szalonnától komoly gyomorpanaszok léphetnek fel, ezért lépj túl a türelmetlenségeden, és várd ki, amíg tényleg átsül a szalonna.Sütés alatt, a nyársat időnként fordítsuk lefelé, hogy a szalonna zsírja rácsepeghessen a hagymára, ami ettől nagyon finom, zamatos lesz.Ne feledkezzünk el kiválasztani a megfelelő bort,hiszen nem csak közismerten étvágyfokozó hatással bír,de a jó hangulatról is gondoskodik -persze csak mértékkel- ám vigyázzunk, mert ahogyan a közmondás is tartja : "A jóból is megárt a sok!"

Jó étvágyat! ajándék eladó eladó szalonnasütők grillező kerti grill kert építés kerti bútorok kerti sütő szalonnasütő kerti szalonna sütők szalonnasütők receptek olcsó kerti sütő kerti berendezés műkő szalonnasütők szalonnasuto szalonnasütők szalonnasütők kerti grill grill eladó sziámi cicák sziámi macska sziámi cicák sziámi kiscica eladó sziámi macskák sziámi cica eladó sziámi cicák sziámi cicák új bogrács kerti sütők a lakás eladó kerti sütő eladó kerti sütők eladó szalonnasütő eladó grill sütő szalonnasütő kerti sütők és eladó sütő garnitúra szalonnasütő macskák cicák eladó sziámi kiscicák macska eladó cica ki az okosabb a nő vagy a férfi kert sütés főzés lakások kertes házak kerti grill építés kerti gépek kerti grill kemence nászajándék ötletek ajándék tippek sütés főzés lakások kertes házak sütő bográcsozó nyársazó ajándék ötletek ajándék ötlet kerti szerszámok kertépítészet kertészet kertes házak eladó kerti faház kerítés fedlap kerítés fedlapok eladó térkő eladó kerítések eladó kerítés eladó térkövek kerti bútor kerti faház kerti tavak kerti játékok kerti tó kert tervezés kerti szalonnasütők sütés főzés betonoszlop kertészetek kertészeti áruház kerti faházak kerti szökőkút kerti szobrok olcsó kerti zuhanyzó kerti zuhanyzók kerti grillsütők nászajándék kerti eszközök kertes kert szépítés lakásbiztosítás eladó kerítés eladó kertes házak kerti törpék eladó kerti törpe kerti csúszda kertgondozás pázsit gondozása pázsit telepítés kerti sütő készítése eladó kerti gépek kerti csobogók nyárs lakásdekoráció lakásdíszek lakberendezés szalonnasütők kerti grill sziámi cicák eladó sziámi kiscicák


                                                                                                                               











Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!