
Gyólai Viktória
1927. február 16 - 2011. január 5
Gyólai Viktória 1927. február 16-án született Szegeden.
Édesapja vasúttisztviselő volt, édesanyja Szűcs Mariska, erdélyi színésznőként került Szegedre, később súgó lett a város színházában.
1947-ben végezte el a Szegedi Zenekonzervatóriumot. Első tanára olasz énekmester, Luigi Renzi volt. Később Nemeskéri Kiss Gábor fővárosi operaénekes lett a mestere.
1947 és 1949 között a Vaszy Viktor vezette Szegedi Nemzeti Színház operatársulatának tagja.
1949-től 1980-ig a kecskeméti Katona József Színház művésznője. Primadonnaszerepekben vált népszerűvé. Hívták a fővárosi Operettszínházba is, de ő inkább Kecskemét és - mivel sokat járt a társulat tájelőadásokra - a megye első számú primadonnája maradt. Radó Vilmos direktor igazgatása alatt játszotta legnagyobb szerepeit, ehhez a korszakhoz köthető leginkább a kecskeméti színházban az operett műfaja. Kollégái és művésztársai „A HANG”- ként emlegették.
168 zenés főszerepet játszott el kecskeméti harmincegy éves pályafutása alatt.
Főbb szerepei: Liza A mosoly országában, Lucy a Leányvásárban, Szilvia a Csárdáskirálynőben, Iluska a János vitézben, Zsuzsika a Csínom Palkóban, Adina a Szerelmi bájitalban, Fleury a Luxemburg grófjában, de Sybillt és Marica grófnőt is alakíthatott. Utolsó bemutatója 1980. május 16-án az Imádok férjhez menni című darabban Mrs. Pogson szerepe volt.
1963-ban Jászai Mari-díjat kapott.
Több mint negyven éven át élt boldog házasságban dr. Steczik Aurél bűnügyi orvos szakértővel, akinek halála után magányba vonult, kevés igazi barátja volt.
A kecskeméti színészmúzeum 2009. november 3-óta az ő nevét viseli. 2010-ben a múzeumnak adományozta lakását.
A Katona József Színház örökös tagjaként 2011. január 5-én hunyt el hosszú betegség után.
Forrás:https://www.facebook.com/gyvszineszmuzeum?ref=ts&fref=ts
Gyólai Viktóriáról még itt olvashat:
http://www.bacstudastar.hu/gyolay-viktoria
http://kecskemetitv.hu/hun/s_!news/i__2/i__26516
http://kecskemetitv.hu/s_!news/i_2/i_73400
http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kultura/humorat-gyongyszemkent-szorta-az-utcan-rado-vilmos-kepgaleriaval-197629
2013. július 4. óta állandó helye van a kecskeméti Katona József Színház legendás primadonnájáról, Gyólay Viktóriáról elnevezett színészmúzeumnak. — itt: 6000 Kecskemét Kandó Kálmán u.1. Tel: +36 30 309 2648
