Idővel ott leszek majd
Sokat gondolkodtam
Jó –e ha megírom az igazat?
Bele az arcok tengerébe,
vagy burkoljam, mint oly sokan
tiszta leplek mögé?
Döntöttem:
vállalom magam
mint „hős”, balga szerencsétlen
s így kívül maradok néhány
isten körén.
Nem baj ha büdöset lehel tollam szája.
Se az ha tetvesként
mondok áment egy füstös sarokban
némberre várva.
Egy biztos:
leplet, másokat nem mocskolok.
Magamban meg kárt tenni nem tudok,
hisz ott vagyok ahol már nincsen út.
- Idővel az leszek
hol mindez összefut.
Van egy hely
Oly távol vagy tőlem, és mégis közel…
Az utak elágaznak -
Ki-ki a maga útján.
Porban, kínban,
örömmel, sírva
büszkén és sután -
egyre megy.
Sínek között,
olykor titkos ösvényeken
átkozva, áldva,
térdünkön járva -
dacfogunkat szíva
foszló emlékekért.
Van egy hely
hol az utak összefutnak.
Emlékek, vágyak,
szemek villanása,
törékeny érintések.
Én már ott vagyok -
várom érkezésed.
Öleli fiát
Látszik, nincs fiad
s hiány, mely kínozná szíved.
Ostoba utadon
nem csak magadat viszed.
Bilincs a szíven,
méreg szádon,
magad után vonszolod
- önzőn -
legszebb álmom.
De még mielőtt a szakadékhoz érsz,
nézz hátra egyszer, talán látni vélsz
egy árnyat, mely nyújtja két kezét
- öleli fiát az életért.
csak anyu
pénzből élek
évről évre
hogy ha gyarapodik szép a ház
fenn a csúcson
kinn az úton
csak anyu dolgozik – éjszakás
álom álom
kéjes álom
lovakon az édes táncot jár
méz a számon
légy a nyálon
csak anyu dolgozik - éjszakás
kés a vajban
ujj a szarban
de nincs ezzel gond ha szép a lány
fenn az égben
kín a téren
csak anyu dolgozik – éjszakás
Bölcsőt játszom…
Sárguló levelek, mint szívem szottyai,
úgy lengedeznek a halál ágain.
Bűzt lehel Isten csontos fogakkal,
bölcsőt játszom csonka karokkal.
Jó étvágyat!
Képmutató lennék?
Csak mert naponta hívom a kisfiam?
Ugyan mit tud erről a „vak” és ura,
kinek nem volt még fia.
- Jó étvágyat! -
Szoknya mögül ugat a mersz
s ha kap egy sms-t,
szólni nem, csak nyafogni mer.
Tiltana százszor, hogy gebedne meg!
Kappan hangban aszott méreglevet
termel a nyál, s ha itt a nyár
a büszke Ostoba
rothadásig is bőrben jár.
De jól tudjuk mi mindahányan,
japán lóról, magyarkodni nem való.
A félelem mi benned uralkodó.
De kérdem mire fel?
Levetett kabátot vettél fel a porból,
leporoltad s hátadra dobtad.
Viseled – jól, rosszul - egyre megy.
De a zsebében rejlő gyémánt az enyém
Apja, míg élek én leszek.
Meglásd, Ő lesz ki eltemet.
reggel
falatnyi világ
zárt fogak között
résre hajlik az akarat
őrlődünk mi is
minden reggel
véres fogmosás alatt
vöröslő örvény
fullaszt a fénybe
műnapok művégtagjai
szorítják torkom
kékre zöldre
percek kihűlt hamvain
írok
s te látsz bennem valakit
költőt kontárt
kurvát hordárt
embert…
istent sátánt
gyilkost árvát
embert…
magad
törve halva
élve (le)szarva
nyárban télben
a sarki wécében
térdepelve
imádkozva
képként a vakolatlan falon
ékként egy pornó oldalon
mint keserves valami
egy szürke grafit kínja
papirusz ajkadon
- miért –
csak mert te magad
írok
s te már gyűlölsz
görbe tükröd lényem
kezem jelzőfénye parázs
lassan porráhamvadó
látszatvarázs
kortárs
kortárs volt anyád
kór-társ az apád
s mégis zsebre dugott kézzel
várta a halált
nem hozott semmi újat
s nem is húzott ujjat a sorssal
s lám nekem ő volt a vagány
mesélt anyádról
a vidéki lányról ki Adyt
olvasott egy életen át
egy életen át ficánkolt
kínrímek bűvkörében
isten karámjába
zárt szép paripán
Sokkolj!
keserűn mint a kávé
torkomon tegnapok füstje
lefolyóból piszoárba
gurul ördögöm üstje
folyik a maszlag
a semmitmondás
térerőn alapuló
lelkifurdalás.
Sokkolj!
képekkel, ízzel
ha nincs más
szentelt vízzel
zavarkép mindenható
kócos szellőn andalító
csődtömeg
ez vagyok én?
Ágak nélkül
Immár gyökér lettem,
vézna karjaimmal ások egyre mélyebbre
– a lélek is ott érzi jól magát –
s míg te papírkérgeiddel állod a sarat,
addig szív hasad
fent és lent egyaránt.
Ágaink nincsenek…
valaha én voltam, még nem is oly rég,
tudásom csekély s mégis… a szenvedély volt,
mi éltessé tett.
Egykor zölden a magosban,
ma tipródva föld alatt viszem
tovább változó életünk.
Kisfiam, te alig voltál ág és levél,
de derekasan állod törzs-helyed
s én, mint gyökér, majd táplálom
sorshited, ha lesz még hozzá erőm.
első vérig…
bőrcsizmák…
harminckilenc és fél
taposnák jelen mankóink nyomát
bicegő nappalokon át
szőkén s okosan
egyre csak tovább
én meg csak nézem az arcod
ahogy körmöd karcol
arcomra hegeket
egyszerű nevű tereken
hovatovább
ajkaink olcsó rúzsnyomba
harapják meg nem valósult álmok
konok kivetüléseit
banális szerelemvallomás
olcsó kólaízét
figyelj!
szerelem első vérig…
képeslapok tintazöreje
súg giccset soraink közé
nyolcvanas évek
haldokló lelkikatonái
őrzik poszterszobám
nekem főzött a Kedves
nekem főzött a Kedves
pedig lelkem de redves
szégyencsomó
főzött s megettem
ízletes rendben
kerestem kapaszkodót
övé az ég
a nyári szél
maga a vihar
az élet
én meg a csonkig elszívott
s elnyomott dekk
nekem főzött a Kedves
éles
látom a jövőt
érzem iszonyát
csirízarcok temetik holnapom
látom Anya
globális iszonyán
már nincs könyörület oltalom
elmegyek
ha már hagytatok
…elmegyek…
drótok fejemben
kések kezemben
éles kések…
