Voltam, vagyok, leszek
Voltam
Ember, férfi, gyermek.
Ázott kifli a tejben.
Mák a tésztán,
Kancsó az asztalon,
Kard a kézben,
Remény egy hajnalon.
Vagyok
Ember, férfi, gyermek.
Játékos, szédült jellem.
Szeg a fában,
Döglégy az arcodon,
Síró játék
Félelem dombokon.
Leszek
Őrült, férfi, ember.
Aki már félni sem mer.
Tőr a szívben,
Méreg az ajkadon.
Rothadó hús,
Virág a sírodon.
Magamnak maradtam
Gyermeklelkű szörnyeteg vagyok,
ki karmol, harap, ha úgy véli bántják
Félelmed jogos,
( jogosan alaptalan)
harag fészkel a Fenevad száján.
Fuss el, menekülj! Érintésem
halál szagú pestis.
Szívedből szakadnak darabok
még ha nem is tetszik.
Elveszek életeket.
Csonkítom a csorbát, egészet.
Oltott mészben fürdetett lelkem
Már steril - Feledi a szerelmet.
Martam ha martak.
Csíptem ha haraptak.
Öltem ha fájt.
Magamnak maradtam…
Fogammal tépem ki szívem.
- Mésztől fakó húsdarab -
Karmaim alatt szálka…
Az elfásult Élet toprongya,
mint szakadt ruhadarab,
lassan foszlik le rólam.
Meztelen királyként pózolok
göröngyök között.
Isten már nincs velem.
Hajnalban elköltözött.
Martam ha martak.
Csíptem ha haraptak.
Öltem ha fájt.
Magamnak maradtam…
Egy év a fiamból
Már csak egy év van
Hogy a fiammal lehessek
Úgy ahogy én akarok.
S utána jöhet a „fiamértharcolok”
Vagy amit akartok.
Színház, mozi, főszerep.
Kezemben valami zászlóféleség lengedez.
Győzelmi, vagy ki tudja miféle,
S vajon bírja e a szervezet
Az önkoplalást
A belső öncsonkítást?
Már csak egy év.
De addig mindent!
Az eget a földet, a levegőt.
Imádni a Szerethetőt.
A véremet.
A szívemet
A szívedet…
Gombolkodó
Jobbnál jobb gondolatok
Gondolják át helyettem
A gondtalan élet gondjait.
Gondoskodó gondolatok…
Gondűző poharak
Gondjaira bízom magamat
Gondolkodom…
Gombolkodom a nagybetűsről lefelé
Gond nélkül.
Maradj meg nekem!
…mint nő, ki értem imád
mint ember, kié a nagyvilág
mint barát, ki tudja, mi a jó nekem
mint egy idegen, ki azt mondja: jó veled
mint gyermek, ki fogja apja kezét
mint anya, ki óvja gyermekét
mint térdelő, koszos koldus a téren
mint Isten a hívő szemében
mint angyal, kinek vérzik a szárnya
Maradj meg nekem… csak úgy: A nagyvilágban.
Óvatosan
Altass el kérlek.
Vigyél távoli álmokba.
Ne lássam a mára sütött nap sugarát.
Ölelj át kérlek,
S hagyj pihennem,
Ahogy Isten hagyja haldokló angyalát.
Fektess puha felhők közé,
Öled szerető fészkébe,
Fonj örök álmot szemem köré,
S tegyél le
(óvatosan)
A világ szélére.
Kérlek gyújts gyertyát értem
Kérlek gyújts gyertyát értem
Ha árnyékom tűnik
A fáradó napba.
Végezz számadást és gondolkozz el
Miért is hagytam abba.
Elvetted kincsemet,
Éltető álmom.
Nehéz a földet ásni
E rideg tájon.
De, Te fogod ásni,
Ha kell tíz körömmel.
Kincsemmel oldaladon,
De nem kárörömmel,
Ahogy szántad egykoron.
Sós áradat mar mintát
Tejfehér arcodon.
Te ott, én itt
Messzebb vagy tőlem,
mint azt bárki is gondolná.
Falak helyet görcsös ideológiák
állnak közénk.
Nincs már meg az isteni fény, szikra,
az „áradás”,
mely e két embert
egy mederbe mossa.
Te ott, én itt építek
magam köré egzisztenciát.
Bolond az ember
- hisz az is volt -
már a teremtés hajnalán.
(is)
Rideg falak
Faltól falig érnek vágyaim
Ablakon át issza éltető éneked
Ajtók kilincsébe kapaszkodva
Olvasom magamra vétkemet
Kizártalak magamból
Mint szerelmes szív a tagadást
Falakat húztam magam köré
Nem kell a báj csak szakadás
Ám hangod mégis fülembe csengi
Dallamos szavaid
Odakint tombol a nyár
- Rám omlanak rideg falaim.
Virrasztó
Törmelék napokat gyűrök zsebembe.
Színtiszta fájdalom-port.
Utolsót dobbanó szívet kezembe…
- Jöhet a halotti tor!
Igyunk a búra, a rothadó húsra,
vedeljünk vígan az elmúlásra.
Fájdalom-ének csapjon a húrba,
míg göröngyös könnyek sárrá válnak
a megdermedt éjszakában.
Minden véget ér
Csend csendül fülembe,
néma csobbanás…
Nincs tűz, nincs láz,
se hangos robbanás.
Csak hiányod,
mely torkomra szorítja
két kezét.
Csak hiányod,
s itt most minden véget ér.
Kihűlő hamvadon
Kendőzetlen gyűlölet
Mely szemedben ég,
A tegnapok harcát idézi fel.
Szótlan hangoskodók
Néma sikolya,
Mire közöny sem felel.
Láz, vér, veríték...
A holnapi áldás az asztalon.
Kalácson táncol a légy
Én meg a kihűlő hamvadon.
A gyermek hazatalált
Vad szelek dúlják a rét virágait.
Törnek szárak, szirmok szakadnak.
Feketén dörgő égben
Nincs helye nyárnak,
Nincs helye tavasznak.
Jég veri a pillanat csendjét.
Hajlik alá megannyi büszkeség,
Térdre rogyott maroknyi tündér
Suttog fülembe gyászmesét.
Jaj fekete ég, te álnokul kesergő.
Okot mindig találsz,
Mert okkal tör, zúz az ember is
Ha nyugalmat többé nem talál.
Hagyd a rétet, a virágot.
Zúdíts rám villámot, kénesőt.
Én bírom (hisz bírnom kell)
Pőrén állok a kietlen szómezőn.
…s ha majd elült vihar után
Szemed nem talál,
Ne riadj meg Kedves
Nem mentem el…
Csak a gyermek végre hazatalált.
Ő volt a bolond aki útra kélt
Súlyos terhek nyomnak
megrogyott vállakat.
Mindent szétszakított
- álmokat, vágyakat.
Sötét kútba dobva
haldokol a remény,
tejfehér ködön át,
már nem látod szemét.
Ő volt a bolond
aki útra kélt.
Fiának többé nem mesél.
Hajtja még a vér,
sátra most az ég.
Fájdalmakat leplez az éj.
Kósza szellő röpít
halkuló jajokat.
Csenddé vált éneket,
megírott sorsokat.
Viszi fentre, messze,
nappalon, éjen át,
megnyugvó életet
lám, soha nem talál.
Ő volt a bolond
aki útra kélt.
Nekem már többé nem mesél.
Hajtja még a vér,
sátra most az ég.
Fájdalmakat leplez az éj.
Rágd meg jól
Nem bírtam tovább.
Megtettem a megtehetetlent.
Az évek során
jóllakottan néztél
megdermedt szeretetemre.
Kihűlt.
A tányér csorba szélén,
már légy az úr.
Nem kell enned.
Már nem.
A villa húst és lelket szúr.
Menj! Egyél máshol!
Csalfaság ételét
emeld szádhoz.
Rágd meg jól,
mert inas lehet.
Én is rágom már jó ideje.
Egy perce… örökkévaló perce.
Megmutattad
Most megmutattad.
Erőtől duzzadva kerested, kutattad.
S lám, most hogy már zsebedben lapul
Már nem is fontos
Az ember - mint ember -
Nem tanul.
Öntudat
Dörgölődző öntudatom,
mint csalafinta palacsinta
úszik a ``lekvárban``.
- Nyakig érő bűntudat -
Szorít a ruha, de viselnem kell,
mert pőrén a lánc, halálvág.
S a kontyos kaszás,
fekete cicusként, ott somfordálna
vegetáló testem körül.
A tündérálom alternatíva
messzire elkerül.
Az öntudat - itt és most - elterült.
Kék varázs
Most már látom
Az eddig láthatatlant.
Üvegszerű köntösödön
Megcsillan a fény.
Most már számolom
A megszámlálhatatlant.
Szemem kékes fénye
Immár az egekig ér.
Láss és érezz!
Úgy, ahogy egykor
Az idők hajnalán.
Láss, és ne kérdezz,
Mert kezem a kezedre
Már ezerszer rátalált.
- Ugye érzed a kék varázst?
Ülj le mellém – itt a pad
Ismerem milyen érzés
Mélyen a föld alatt.
Amíg te éled életed,
Én dolgozom céltalan.
Tudom fáraszt a hétköznapok
Izzadó sikolya.
Kényes gyomor kénye kedve,
Lazaccal riogat.
De ha…
Elfáradtál a semmittevésben,
Az illegális kereskedésben,
Ülj le mellém – itt a pad.
Kóstolj bele a mindennapokba,
A keserédes mindennapokba.
Ülj le mellém – itt a pad.
Ismerem régről a város
Sötétebb oldalát.
Amíg te bíbor felhőkön…
Más addig a föld alá.
Tudom izgat a hétköznapok
Imbolygó iszonya.
Kényes öled kényes kedve,
Magaddal riogat.
De ha…
Elfáradtál a semmittevésben,
A titkosított házasságtörésben,
Ülj le mellém – itt a pad.
Kóstolj bele a való világba.
Semmit nem érő litániákba.
Ülj le mellém – itt a pad.
Színek úsznak messzi szürkületbe…
Színek úsznak messzi szürkületbe
- Alvó város szövi rémálmait -
Felkészülve a vég-ütközetre,
Csatasorban állnak tört vágyaim.
Az első sorban kommersz életem
Kivont karddal űzi az Éj-halált,
Kínból kalapált vértezet óvja
Énem fásult, skizofrén angyalát.
Örök a harc - élet, halál között..
Lángoló felhők köpnek tűzesőt.
Elporladt emlékek magam mögött
Siratnak vissza fájón szenvedőn.
Még nem öltem nőt, csak szép álmodást.
- vérző skalpja lelkemre szegezve -
Fekete vérből iszok áldomást,
Pengém feszül lüktető eremnek.
Mélyfekete monoton lüktetés…
Neon fények őrzik rémálmaim.
Érkezési sorrend az ültetés,
Előttem, mögöttem rémárnyaid.
Vetülsz fejemre arctalan bókkal,
Elhalkuló csatazaj világom.
Haldoklom homlokomon a Csókkal.
Keser-éj hát hiányod, hiányom.
Fertőz haragod
Szavaid mocsokká gyúrva
Ömlenek ki cserepes szádon.
- jajong a bosszú -
Hosszú utat tesz meg míg eléri
Alvó tudatom, álmom.
Éles karmokkal piszkít, majd tép sebet.
- fertőz haragod -
Megöli énem, a szép jelent.
Mint jelened
Mit neked jövő?
Amikor még a múltat sem ismered.
Gyökértelen virágként
Hamis álmod kergeted.
Löttyedt napok
- mint jelened -
Lógnak le rád.
Úttalan utakat törve
Immár kiégve jársz.
Szabadság
Tévúton jársz szabadon…
Ingoványos szabadság
húzza majd le lelked a mélybe.
- Egyedül konzerválódsz
kötetlenül.
Szólj hozzá
Andy [ 2011-08-01 17:09 ]
Szia Jagi!
Kérlek írd meg a mail címed, hogy tudjunk egyeztetni, az én címem: farkasandrea0214 {kukac} gmail.com.
