Bogárzó legendája
A legendák velünk élnek
Bucsa történelme, története nagyon sok titkot hordoz magában. A titkok megfejtése sok időbe és fáradtságba kerül. Néha egy kis tévút is belekerülhet a titkok, legendák feltárásába és értelmezésébe. Éppen ezért ajánlatos minden információt többször ellenőrizni.
Bucsa község kicsiny kis falu Békés megye északi részén. Lakossága két és félezer körül van s területe se túlzottan nagy. Mégis több egységből, falurészből tevődik össze, melyeknek nevei még ma is ismertek és a falu lakossága használja is. Mik is ezek? Természetesen a „ma-got”, a központot maga a névadó: Bucsa képviseli, de soroljuk fel a többiből is néhányat: Hámszárító, Újtelep, Kisbucsa, Bekefalva, Bogárzó.
Minden településrésznek megvan a maga története, mondhatnám legendája. A legbizonyta-lanabb elnevezés éppen az utóbb említett Bogárzóhoz fűződik. Furcsa név. Valamit ki is fejez, de miért éppen a bogarakkal összefüggésben? Talán sok bogár volt ezen a környéken, vagy bogár-rajok szállták volna meg egy időszakban a területet? Mert erre gondolhat az idegen.
Idős embereket kérdezgetve több variáció is felszínre került. Az egyik állítás szerint Bogár Imre, a betyár járt erre, és őróla nevezték el Bogárzót. Bár az 1862. július 11-én kötél általi halálra ítélt betyár soha nem követett el súlyos vétséget, az egy éven át tartó „betyárkodása” a nép előtt legendává terebélyesedett. Nyilván ebből adódik, hogy egyesek őt gondolják a bucsai Bogárzó falurész névadójának. Szép történetet lehetne ebből kanyarítani, mert az em-berek idealizálták alakját, de nincs egy csöppnyi valóság se benne, hiszen soha nem járt ezen a vidéken.
Természetesen meg kell hallgatni mindenkit, aki érdekes adalékkal szolgálhat egy bizo-nyos témáról. Erről a Bogárzó elnevezésről pedig van még egy feltevés. Azt mesélik, hogy ha valaki az 1800-as években Füzesgyarmat felől érkezett Bucsára, a Berettyó hídján átmenve, s jobb felé, a falu végén lévő házakra tekintett, azok úgy néztek ki, mint apró bogarak, amint egy csoportba összebújva pihennek az újonnan betelepülők portái mögött.
Ez már egy reálisabb megközelítés, de mégis, milyenek lehettek azok az elkülönült házi-kók, amelyek feltűnően másabbak voltak a többieknél? Miért éppen olyanok voltak, és egyál-talán honnan jöhettek lakói?
Kutatásaim során sok ismerősre tettem szert, akik szintén hasonlóan „bogarasok” voltak, mint én, akik szintén egy-egy település kutatásában merültek el. Ezekkel információkat cse-réltem s így jutott el hozzám Bogárzó hiteles története:
1771-ben úrbérrendezés folyt Tiszanánán. Az urbárium végrehajtására egy Brunszvik ne-vezetű királyi biztos jelent meg a településen. A leírt krónika szerint, azok a középszerű és szegényebb református gazdák, akik nem kaptak a megélhetésükhöz elegendő földet, panaszt tettek. Brunszvik megengedte az elégedetleneknek, hogy akkora telekre iratkozzanak fel az úrbéri táblázatba, amekkorára csak akarnak. Ez meg is történt, de 102 szegényebb gazdának így sem jutott föld. Ezek Lódi Kiss Mihály vezetésével, elköltözésre szánták el magukat. Ezt viszont nem engedte meg a püspöki jószágkormányzó, Ulrich János. A királynőhöz fordultak tehát, s bár Ulrich János, Brunszvik királyi biztos és a püspök igyekeztek magukról elhárítani a vallásüldözés kényelmetlen vádját, az uralkodó rendeletére mégis bele kellett nyugodniuk a 102 jó robotos elvesztésébe. Az elvándorlók egy része a békési Bucsa-pusztát népesítette be. Távozásuk során "bogárhátú kunyhóikat", vagyis az összes "padlás nélküli nádfalbul levő bogárhátú kusurnyót" lebontották, faanyagát szekérre rakva magukkal vitték. 1772 év tava-szán olyan volt a falu képe, "mintha felprédálták volna”.
Az 1772. évi közgyűlés jegyzőkönyve tehát elárulta nekünk Bogárzó új telepeseinek előző életét, s ezzel meg is oldódott a névadás legendája. Vagyis az 1772-ben ideköltözött jobbá-gyok „építési stílusát” követték a még sokáig itt élő szegény utódok s így a „nádfalbul levő bogárhátú kusurnyók” adtak nevet Bogárzónak s otthont dolgos lakónak.
