Bejelentés


URBÁNTERV BIZTOS LEHET BENNE...ÉPÍTHET RÁ!

WEBSHOP:












MAGUNKRÓL


Az első tervrajzok 1989-ben készültek el a rajzasztalomon.
Az 1990-es évtől kezdtem komolyabban tervezni, igaz akkor még csak másodállásban.
Kezdetben 2 építőipari cégnél dolgoztam főállásban, az elsőnél építőipari technikusként, a másodiknál építésvezetőként. Ezalatt az idő alatt a kivitelezésről is képet tudtam alkotni az irodai munka mellett.

1992-től egy multinacionális cégnél dolgoztam főállásban, de a tervezési tevékenységet nem szakítottam meg, sőt. A megrendelések a következő években olyan mértékben megszaporodtak, hogy a mellékállásból főállásra váltottam.

2003-tól kialakítottam az URBÁNTERV építészeti tervezőiroda arculatát és formáját, amely jelenleg is hasonló, mint 2003-ban.
Viszont van néhány dolog természetesen, amik azóta megváltoztak:
-a tervek 2005 vége óta számítógépen készülnek teljes egészében,
-a teljeskörű ügyintézés 2006-ban került be a szolgáltatási körbe,
-a műszaki felügyelet 2003-tól,
-az egyéb szolgáltatások 2006-tól,
-a lakberendezés 2009-től indult.
-az ÉTDR-ügyintézés 2013-tól indult irodánkban
-az E-napló nyitás és vezetés 2014-től

Az elmúlt -több, mint 25 éves- időszakban a tervezői tevékenységem folyamatos volt.
Kb. 400 új épület terve készült el ezidő alatt.
A megrendeléseim zöme lakhelyemről - Nagykátáról és környezetéből kerültek ki, de voltak természetesen távolabbi munkák is, amelyeket eddig is szívesen elvállaltam.
Többnyire lakóházakat tervezek, de üzleteket, csarnoképületeket és melléképületeket is elvállalok.

Az alapvető célunk, hogy megbízható, rövid határidőkkel, igényes és alapos terveket készítsen az iroda, korrekt árakon és így meg tudjunk felelni a mai elvárásoknak.

Urbán György
építész tervező

Urbánné Bozsik Gabriella
lakberendező









Hírek
FONTOS LEHET!

A kormány tájékoztatója a 2016. január 1-től életbelépő új otthonteremtési program jogszabályairól

tovább >>


ELINDULT AZ E-NAPLÓ VEZETÉS

Irodánkban megrendelhető a jogszabály szerint az építtetőt terhelő E-napló készenlétbe helyezése, előkészítése és megnyitása, továbbá igény szerint a kivitelezőt terhelő E-főnapló megnyitása és napi vezetése is.

tovább >>


MEGNYÍLT A WEBSHOP

Honlapunkon új szolgáltatás indult. A WEBSHOP-ban megvásárolhatók a kész tervdokumentációk.Érdemes benézni! (belépés a főmenü alatt bármelyik oldalon)

tovább >>


ÉTDR-ÜGYINTÉZÉS IRODÁNKBAN

Az építési, a bontási és a használatbavételi engedélyek elektronikus feltöltése az ÉTDR-rendszerbe irodánk egyik szolgáltatása lett 2013-tól, az új jogszabály megjelenésével!

tovább >>


Szarufák feletti hőszigetelés

A tetőterek mai modern hőszigetelése

tovább >>


E-ügyintézés: ETDR

Építési engedélyek: elindult az elektronikus ügyintézés!

tovább >>


"SZOCPOLITIKA"

Visszatért a szocpol és a kamattámogatás

tovább >>


KIVITELEZÉS

Az épület precíz és átgondolt megtervezése után a szakszerű és tervek szerinti kivitelezése szintén fontos része az építkezésnek. Segítünk a kivitelező kiválasztásában!

tovább >>


TOVÁBBI SZOLGÁLTATÁSUNK

LAKBERENDEZÉS

tovább >>


"VARÁZSCERUZA"

Egyik szolgáltatásunk ez a videóbemutató, amelyben házunk tervei varázsütésre valósággá válhatnak.

tovább >>


AJÁNLOTT KIVITELEZŐM:

ACSAI ATTILA KŐMŰVES MESTER

tovább >>


ÁRAJÁNLAT TERVEZÉSRE

KÉRJEN INGYENES ÁRAJÁNLATOT!

tovább >>







Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!