Bejelentés














Üdvözöljük Török Bálint honlapján!

Török Bálint
tanár, közíró

1990 óta publikálok, ami – gondolom – jelzi nemzeti konzervatív világnézetemet. Eleinte heti, illetve napilapokba írtam (Ring, Új Magyarország, Pesti Hírlap, Pest Megyei Hírlap, Magyar Nemzet, Heti Nemzeti Újság, Köznevelés), majd mikor észrevettem, hogy a magyar társadalom mennyire nem ismeri saját (főleg XX. századi múltját) történelmi tárgyú tanulmányok írására tértem át. Feladatomnak éreztem a kommunista történelemírás és propaganda által meghamisított, vagy elhallgatott események igaz ismertetésével hozzásegíteni polgártársaimat egy egészséges történelmi tudat kialakításához. Tanulmányaim főleg a Magyar Szemlében, a Valóságban, a Magyar Naplóban, a Hitelben és a Confessióban jelentek meg. Az alábbiakban ezekből az írásokból teszek fel néhányat a honlapra.
Esterházy Alizzal együtt szerkesztettem az „Esterházy János Emlékkönyv”-et (2001, 2002), szerkesztettem „A demokrácia fellegvárának építői” című tanulmánykötetet, melyben a saját cikkeim mellett Csicsery-Rónay István és Horváth János írásai jelentek meg (2002), s 2004-ben látott napvilágot az 1944-es náciellenes nemzeti mozgalom (addig elhallgatott és nem méltányolt) történetét ismertető könyvem, a „Farkas esz meg, Medve esz meg… Szent-Iványi Domokos és a Magyar Függetlenségi Mozgalom”. E könyv még kapható az Unitárius Könyvesboltban (Bp. V., Alkotmány u. 12.)











Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!