Bejelentés



Szebényi Polgárőr Egyesület
Az erőszak a gyengék végső menedéke

MENÜ

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.






9. Baranya Megyei Polgárőr Járőrverseny és Együttműködési Gyakorlat

A kedvezőtlen időjárás ellenére sikeresen lezajlott a Baranya Megyei Polgárőr Járőrverseny és együttműködési gyakorlat. A rendezvénynek a Szebényi Polgárőr Egyesület adott helyet már 9. alkalommal. A baranyai polgárőröket dicséri, hogy az egész éjjel, és még reggel is szakadó eső ellenére mind a 10 versenyre jelentkezett csapat eljött. Sajnos az igazán látványos és érdekes szabadtéri feladatokat nem lehetett megtartani, ezért elmaradt a Misina Mentőcsoport ügyességi feladata, és a közlekedési feladat szabadtéri része. Azért nem maradt érdekesség nélkül a verseny.

A versenyzők szavazatai alapján első díjat nyert a Baleseti-Szimulációs Társaság feladata, ahol egy vendéglátó helyre hívták a járőrt, és egy eszméletlen, habzó szájú embert kellett a járőröknek ellátniuk. A második díjat a Mohácsi RK körzeti megbízottai és a Nagykozári Polgárőrök közös feladata nyerte. Itt közbiztonságra különösen veszélyes tárgyakat kellett felismerni, a szituációs feladatban pedig egy balesetet szenvedett jármű esetében kellett intézkedni. A feladatot a kifolyó üzemanyag, „gerincsérült” vezető, és fényképező „katasztrófaturisták” a helyzetet kihasználó „tolvajok” nehezítették. A Duna-Dráva Nemzeti Park Természetvédelmi Őrsége védett növények, állatok felismerésével és a velük kapcsolatos tudnivalókból vizsgáztatta a csapatokat. Övék lett a harmadik „közönségdíj”.

Külön jelentősége volt a mai napon a Katasztrófavédelem jelenlétének. A két ügyességi feladaton kívül, a polgárőrök regisztráció, és balesetvédelmi oktatás után katasztrófavédelmi alapképzésben részesültek, és megalakították a helyi települési mentőcsoportokat, illetve azok magját. A továbbiakban ők képezik majd a településeken megalakítandó önkéntes mentőcsoportok alapját.

Amíg a rendezőség járőrverseny eredményeit értékelte, a csapatok és kísérőik megtekintették a Véméndi Katasztrófavédelmi Őrs tűzoltókocsijának felszerelését.

A jól megérdemelt ebéd után eredményhirdetés következett. A legtöbb pontot a Pécsváradi Polgárőr Egyesület csapata nyerte, azonkívül külön jutalmat kaptak a KRESZ feladat megoldásáért, és Ők nyerték a BMPESZ különdíját is a szituációs feladat 100%-os megoldásáért. Második helyet ért el a Magyarszéki Polgárőr Egyesület csapata, harmadik a Pécsújhegyi PE csapata lett. Az egyes feladatok kitalálói az eredményhirdetésen szóban is értékelték a polgárőrök teljesítményét, rávilágítva arra, mi az amiben még fejlődniük kell, mi az amit jól csináltak.

 

A verseny rendezői, a BMPESZ elnöksége megköszönte a csapatok, és a segítők munkáját, és egy újabb jól sikerült rendezvény tudatában kívánt jó utat hazafelé a résztvevőknek.

ÖSSZESÍTÉS

csapat sz.

neve:

1. állomás: Természet-védelem

2. állomás Közlekedési KRESZ feladat

3. állomás: Elsősegély feladat

4. állomás intézkedés taktika, és szituációs feladat (összevonva)

5. állomás Katasztrófavédelem ügyességi feladatok, mentőcsoport alakítás

elért pontszám összesen:

helyezés

1.

Magyarszék

69

77

65

98

98

40

100

547

II

2.

Drávacsehi

76

56

31

40

40

80

10

333

3.

Mohács

90

84

50

55

50

10

40

379

4.

Kökény

83

70

78

94

90

20

60

495

5.

Áta

83

91

47

100

100

60

50

531

6.

Pécsvárad

94

84

66

100

100

30

90

564

I

7.

Bóly

90

77

23

95

95

50

30

460

8.

Pécs Hird

69

56

52

95

92

90

80

534

9.

Pécsújhegy

69

84

58

75

80

100

70

536

III

10.

Nagytótfalu

76

77

44

90

95

70

20

472



Képgaléria





Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!