<

A kovácsolt vaskorlátú lépcsőházban néhai Juhász József amatőr festőművész, valamint néhai Harsányi Valéria szép képei fogadják a látogatókat. Valamennyi képről sugárzik a szülőföld szépsége, szeretet, kedvessége. A festmények között szőttes kendőket kötöttünk bokrába. Itt a lépcsőházban kapott még helyet a kukoricaőrlő, hatalmas malomkővel, mely századokon át segítette, hogy az emberek asztalára kerüljön a mindennapi kenyér és az állatok vályújába az eleség. A kis előtérben régi vállkendőket találhatunk. A nagyteremben a kender feldolgozásának eszközeit lépésről-lépésre látjuk. Fonóházat rendeztünk itt be, és egy nagy falon kategorizálva polcokra helyeztük el az összegyűjtött tárgyakat, eszközöket. A település lakossága kenderből készítette el szinte a legtöbb használati tárgyat: kenyeres kendőt, komakendőt, törlőkendőt, törölközőt, lepedőt, szalmazsákot, futószőnyeget, túrószacskót, bakót, a parasztlegényeknek vasárnap délutáni vászonöltönyt, abroszt, zsákot, ponyvát, kézimunkára váró pamutos vásznat, dísztörölközőt, nem egyszer alsó fehérneműt. Mindezek a vászon neműk megtalálhatók az eszközök között. Szép, színes, hagyományos szőttesek mintáikkal emelik a kiállítás színvonalát. A kender feldolgozásának menetéhez szükséges eszközöket is megtalálhatjuk itt. Korán tavasszal vetették a kendert. Nyár közepén kézi aratáskor kendervágó késsel vágták. A tarlón szárították, majd leveleket leverték. A kiszáradt kévéket áztatják, hogy a rostjai teljesen szétázzanak. A vizes kendert hazavitték, és az udvaron szétterítve szárították. A kiszáradt kévéket törik, majd a pozdorjává zúzott fás részeket, a rostokból tilolással különítik el. Ekkor már szösz van a kenderből, csak durva és kemény, puhára kell dörzsölni. A ház alatt kikötött szarufába kapaszkodtak, és mezítláb dörzsölték a szöszt két lábuk fejével. A puhára dörzsölt szöszt gerebenezik, megfésülik. Ezzel a művelettel szétválasztották a finomabb feje szöszt, a durvább csepű szösztől. Ez már alkalmas fonásra, fonallá való készítésre. A fonás a kender feldolgozásának egyik legszebb része. Leginkább fonóházban történik. A Helytörténeti Kiállításon megtalálható a kézi guzsaly és a hozzátartozó orsó, illetve a kerekes guzsaly is, vagy más néven rokka. A következő művelet a motollálás volt, amikor a kézi orsóról vagy a rokka orsójáról a fonalat a motollára vezetik fel, hogy lemérjék a fonal mennyiségét. Ebből a fonalból készültek aztán a szövőszéken vagy eszvátán a különböző ruhaneműk és háztartási kendők. A vászon neműk tisztán tartása, rendbe tétele különös gondosságot igényelt. Múzeumunkban az ezekhez használatos eszközök is megtalálhatók. A háziasszony összegyűjtötte az elpiszkolódott vászonból készült textileket és együtt, egyszerre mosták, elkülönítve más ruháktól. Ezt szapulásnak hívták, ami kéthavonként, két napig tartott. Az első napon mosták, a második napon sulykolták. A szapuláshoz fahamuból és vízből forró lúgot főztek. Ebben a forró lúgban kissé lehűtve áztatták a vásznat. A kimosott, de még nem teljesen tiszta hófehér ruhát lyukas kádakba hajtogatták, majd forrósított lúggal órákig locsolták. Éjjel a vászon megdagadt, kifehéredett, kioldódott belőle a maradék kosz is. Másnap következett a sulykolás. Tiszta vízzel, mosó széken sulyokkal kiverték a ruhából a lúgot, közben állandóan mártották a hideg vízbe. Ez a művelet leginkább a Tiszán történt. A hazavitt vászon neműt a háziasszony mángorlóval simára vasalt. A nagyterem falát házivászon, illetve írásos falvédők díszítik. Az írásos falvédők bölcs népi mondásai erkölcsi tartást adtak egy-egy családnak. Néhány gyöngyszem: "Egymás baját jóba-rosszba, két szerető szív megossza.", "Nyári piros alma borízű, kóstolja meg kend, de jó ízű.". A hosszú, összefüggő fal felső részén, történelmi tárgyú képeket, reprodukciókat helyeztünk el. Ezek a képek korábban egy-egy parasztszoba falát díszítették. A paraszti házakban szívesen esett szó a történelmi eseményekről. Az idősek megtanították a családban tisztelni történelmi nagyjainkat. A képek alatt fakkokban és polcokon kategorizáltuk a több évtizede összegyűjtött tárgyakat és eszközöket. Mezőgazdasági eszközök: nádvágó, kaszakő, üllő, kaszaverő, favilla, cséphadaró, kihegyezett kasza, szurkáló, kolomp, fáklya, stb. Háztartási eszközök: szenes vasalók, locsolók, mozsár, hurkatöltő, mángorló, sulykoló, vályogvető, csizmahúzó, csobolyó, stb. Házi vászon termékek: csavart fejeszösz, túrószacskó, zsákok, szedett kendők, fonalak, stb. Iskolai emlékek: az első iskolacsengő, bizonyítványok, dalos könyvek 1867-ből, polgári iskolai évkönyvek, valamint jeles tanítónk Csáki Béla tanító bácsi iskolatáskája, stb. Háborús emlékek: tabló az I. világháborúban részt vett dombrádi személyekről, háborúból, frontról küldött levelezőlapok, szuronyos puskavégek, kulacsok, vaskalap, fagycsizma, fényképek, stb. Pénzérmék: fém- és papírpénzek, céh-trezor, fodrász cégér, stb. Tejfeldolgozás kellékei: mécsesek, viharlámpák, rocska, köcsög, zúrboló, fejőszék, stb. Írásos emlékek a dombrádiak tollából. Fegyvergyűjtemény: Székely Tibor magángyűjteménye. Nagykendők: téli nagykendők, kondor, gyapjú és különféle színű, amit télikabát helyett használtak az asszonyok. A kisebbik szobában egy középparaszt lakószobát rendeztünk be. A szobát Berencsi Samu ezermester készítette, aki évtizedeken át készítette a mángorlós ágyú parasztszobákat. A szoba a csendes, eseménytelen békeidőt idézi fel. A mángorlós ágy elnevezését az ágyvégeken lévő esztergált díszítésért kapta. Benne szalmazsák, tele szalmával, amit reggelenként fel kellett rázni, lazítani. Az ágyon nagyméretű vászonlepedő. Sok-sok párna, dunna tette az ágyat gazdaggá. A fej alá két, három párnát használtak, szinte ülve aludtak. Tolldunnával takaróztak, amit maguk készítettek, liba és kacsa tollából tépéssel. A házi áldás elmaradhatatlan kelléke volt a szobának, melynek helye általában a fő falon volt. A házi áldás alatt található a keményfából faragott bölcső. Mellette a gyermek-állóka, amely szintén házi készítésű. A szoba tartozéka még a kredenc. Alsó zárt részében a nagyobb edényeket, vaslábasokat, vasfazekakat tartottak. Felső részén porcelánok, feliratos bögrék találhatók. Egyszerű bútordarabja még a szobának a kenyértartó. Zárt ajtaja mögött egy négy-öt kilós kenyér is elfért. Az ablakokon szép, szedett vászon függönyök, az ablakokban cserép edények, lekváros szilkék találhatók. Csak ilyen mázatlan edényekben volt elálló a házilag főzött szilvalekvár. A kis karos ládán fonott kézi kosár várja gazdáját, igyekezne a piacra. Itt áll a népi hangszer, a citera. Nyitva van az asztalon mindig a Biblia, hisz a parasztember mindennapi olvasmánya volt a Szent Biblia. Alázattal, tisztelettel, kioldott, de nem levett fejkendővel olvasta és ott folytatta, ahol előző nap abbahagyta. Nem maradt el a napi munka után a hálaadás, segítségkérés a nyugodt éjszakához. A kiállítás előzetes egyeztetés alapján látogatható!