A szerelem mindent legyőz?

A szerelem mindent legyőz?

Jane kemény beszélgetést folytatott az apjával, hogy még egy hónapot Ibiza szigetén maradhasson. A 19 éves szőke lány, örömében ugrálva ment le az apartman lépcsőjén, és a recepción jelezte, hogy még egy hónapig marad. Barátnői ma este mind visszamennek Angliába, de ő még nem. Csodálatos egy hónap lesz. – gondolta.
Egyszerű egyéjszakás kalandnak ígérkezett, amikor Jane leszólította a magas afrikai férfit a tengerparton. Úgy gondolta ő is, hogy nem mehet addig haza, ameddig ki nem próbálja a szexet egy hatalmas afrikai fekete férfival.
Nigel, de mindenki csak fekete Rómeónak hívta, a szigeten töltötte a nyarakat már negyedik éve, és sok szigetországbeli nő kívánságát is teljesítette közben. Ő is csak egy egyszeri alkalomra gondolt, amikor a csinos kis fruskával eltűntek a móló melletti sötét tengerparti részen. Azóta eltelt három hét, és ő nem keresett egy árva eurót sem, mert minden idejét Jane-nel töltötte.
- Szia, Drágám! – csivitelte Jane telefonján. – Képzeld, apám beleegyezett, hogy még egy hónapot maradhatok, így csak augusztus végén megyek vissza Angliába.
- Ez remek hír, nagyon örülök neki. S akkor összeköltözünk arra az egy hónapra? –kérdezte Rómeó.
- Igen. Most beszéltem a recepcióssal, apám utal ma pénzt, s rendezem a szállást.
- Ennek örülök. – gondolatban pedig búcsút mondott a nyári bevételének, hiszen nem állhat más nők rendelkezésére, ha a szerelmével van. Micsoda ellentmondás!
- Figyelj, a csajok este repülnek el, én pedig egy kisebb apartmanba költözöm át. Kilenckor találkozunk a bárban, és bejelentkezel te is a 105-ös lakásba. Addig készülj össze, én addig a lányokkal leszek. Addig is puszillak.
- Én is. Szia.
Jane gyorsan összerámolta a holmiját, majd kiment a szalonba, ahol már glédában álltak a barátnői bőröndjei, és a sok szemét, amit hátrahagytak. Gondolatai a negró szerelmén jártak, majd azon, hogy mit fog mondani a szüleinek, ha hazamegy. A barátnői először nagy sikernek könyvelték el a kalandját, aztán rossz szemmel kezdték nézni. Susan aggódik érte, Johanna irigykedik, Anne pedig szinte ellenségesen viselkedik vele. Nem értik meg, hogy valóban beleszeretett ebbe a srácba, s hiába tudja, hogy ez a férfi a teste árulásából él, az sem számít. Nagyon is megérti, hiszen tavaly nyáron ő is egy hónapig dolgozott egy szex shopban a szigeten, amit nagyon is élvezett. Ám amit most megtapasztalt, az nemcsak azért édes, mert tiltott gyümölcs, hanem mert olyan érzéseket élt meg, amiről eddig fogalma sem volt.
Nigel boldog mosollyal indult a Suma üzletbe, ahol megvette a legolcsóbb virslit és egy bagettet, ez lesz az ebédje. Igaz, hogy Jane el fogja tartani az elkövetkező időben, de mégis kellemetlen, hogy nem ő az, aki mindent megad neki. Két különböző világból érkeztek. Jane egy jó módú család gyereke, akiknek nem okoz gondot, hogy két hónapra elküldjék a lányukat erre a drága szigetre. Ő pedig egy nincstelen, akinek ugyan jó teste van, de ezen kívül nincs semmi egyebe. S most kútba esett a kereseti forrás lehetősége is, hiszen nem tud pénzt gyűjteni. A barátai, akik esténként árulják az anyagot, csábították már ebbe az üzletbe, de az nem az ő világa. Ő nem visz senkit sem a kábítószer világába, senkit sem ront meg. Legfeljebb csak saját magát. Amikor Jane-re gondol, már forr is a vére. Sok nővel volt már, de senkivel sem érezte azt, amit vele. Már érzi is, ahogyan borzongás suhan át a gerincén. Jobb lesz, ha hazamegy és lezuhanyozik, vagy pedig beleveti magát a tenger hűsítő habjai közé, hogy lehiggadjon. S még itt van a bőrük színe is. Ő fekete, mint az éjszaka, a lány pedig fehér, mint a hó. A holdvilágnál testük izgató mozdulatai fény-árnyék táncot járnak a fehér lepedőn, vagy a kihalt tengerparton, vagy az úszómedencében. Kéjes nyögéseiket a csillagos égbolt visszhangozza, beteljesedést remélve. Bízva abban, hogy le fogják győzni a köztük lévő szakadékokat, akadályokat, és szerelmük boldogan teljesedhet be.
Vajon sikerül? A szerelem valóban mindent legyőzhet? Ki, mit ad fel azért, hogy ez a kapcsolat folytatódhasson? Milyen jövőjük lehet? Mennyi, mennyi kérdés, és megoldandó feladat. Az élet majd biztosan megadja a választ, hogy egy hónap után szétválnak útjaik, vagy keresik a lehetőséget, hogy együtt folytassák.
(2010-08-12)

A szenvedély ára

Gyöngyöző barna testek vonaglottak az ágyon, már a lepedők is cafatokban lógtak alattuk, a két test azonban még mindig izzott és többet kívánt. Nadia mellbimbói hegyesen meredtek a mennyezet felé, amikor Carlos ujjai újra és újra végig simítottak rajtuk. Ajkuk mohón tapadt egymásra, nyelvük virtuális táncot járt, kezeik sem pihentek egy pillanatra sem, hiszen sok felderítetlen területet kellett még bejárniuk. Kéjes sikolyok, elégedett dörmögések szálltak ki az ablakon, megigézve a csillagos eget. Nadia egésznek érezte magát, amikor párja legbelsőbb részeihez ért, s együtt szárnyaltak a gyönyör, a szenvedély hullámain. Ez a mámor maga a legtökéletesebb boldogság, a szeretet, a szerelem, a szenvedély, a mindent átjáró öröm érzése. S ők ezt sokszor átélik már egy ideje.

A fiatalok hajnal felé egymás karjában pihegtek, aléltan az izgalomtól, a kielégült csodás érzésektől. Nadia szeme egyszer csak kipattant, és a plafonon keringőző álomfogóra tapadt, amelyet a nyitott ablakon át bejövő hajnali szellő kergetett sejtelmes táncba.
Egy belé nyilalló fura érzés elgondolkodtatta, és szép barna szemei alatt kimondatlan kérdései, félelmei karcolták ráncba finom bőrét.

Eszébe jutott, amikor szüleivel, még gyerekként került Ibiza szigetére, s az is, amikor nagy szegénységben éltek Tunéziában.
Itt más világ várt rá. Felszabadult. Anyja sokat megszidta, amikor tizenévesen el kezdte festeni a körmeit, majd fokozatosan elhagyta az arab szokások szerinti öltözéket is.

Szinte látta magát, amint Carlossal sétálnak a meleg délutánon, kedvese keze birtoklóan nyugszik a derekán. Hullámos barna haja hosszú tincsekben ölelte körbe szép ívű finom arcát. Hosszú szempilláit némi festékkel még tökéletesebbé tette, ajkait piros rúzzsal emelte ki. Fedetlen válla, keblei nagy része finomra barnult, és csodásan elütött az ujjatlan fehér toptól. Csípője kilátszott, pici nadrágja is épphogy takart valamit. Sok férfi szem megakadt rajta, amit párja is észrevett és csibészes mosoly kíséretében kacsintott rá. Aki nem ismerte, nem is mondta volna rá, hogy ő is arab.

Új szokásait azonban a szülei nem fogadták el. A múlt héten az egyik üzlet előtt találkozott az anyjával, aki hosszú fekete ruhában, fekete fejfedőben állt vele szemben a harminc fokos melegben. Akkor is csak kiabált vele, és mindenféle cédának elmondta. Egy szóval sem említette, hogy mikor megy már haza? – Nem akarják, hogy többé hazamenjen. – nyert megerősítést benne egy halvány sejtelem.

Két évvel ezelőtt, az apja megtiltotta, hogy betegye a lábát a házukba. Ekkor a saját lábára állt. Kezdetben Carlos segített neki, majd sikerült munkát találnia, és most már közösen élnek, ám mind a két család elfordult tőlük, s nem számíthatnak rájuk.

- Mennyire fáj ez. – gondolta, s már peregtek is a könnyei. Hiszen végül is boldog gyerek volt, szerette a szüleit, a testvéreit, elfogadta a hitet, a szokásokat is, ám történt valami.
Látta a szigeten élő embereket, a több országból folyton bulizni idejáró fiatalokat. Neki pedig minden meg volt tiltva. Még csak 14 éves volt, de már tudta, hogy kihez kell majd férjhez mennie. Nem akart, mindene tiltakozott az előírt szokások ellen. S amikor megismerte Carlost, minden gondolata, minden érzülete, minden mozdulata csak felé vitte.

Csodás dolog a kettejük között lévő szerelem, szenvedély, meghitt kapcsolat. Azonban nagy ára volt, hiszen amik a korábbi életét jelentették, azokat feladta. S bár tiltakozott sok minden ellen, azt nem gondolta volna, hogy szülei és testvérei úgy ellene fordulnak majd, hogy többé még az utcán sem ismerik meg.

Befelé zokogott, nyelte könnyeit, s nagyon remélte, hogy ez a boldogság, amit most érez Carlossal, élete végéig kitart, hiszen csak ő maradt neki. Szinte tudatlanul nyúlt a férfi keze felé, s összekulcsolta ujjaikat, mintegy pecsétet. Tizenkilenc éves lesz hamarosan, ám valahol talán mégis él benne egy kis tradíció, mert még boldogabb lenne, ha Carlos feleségül venné. A férfinak azonban ez még eszében sincs.

- Vajon jól döntöttem? – dobolt agyában a kérdés. Az ösztönei megnyugtatták, hogy igen.
Átérezte, hogy milyen nehéz is elhallgattatni a benne lévő félelmet, bizonytalanságot. Az élet még előttük van, s neki boldoggá kell tennie ezt a férfit, és meg is teszi.

Alighogy álomba szenderült, kis piros telefonja búgó hangja ébresztette. - Reggel van, menniük kell dolgozni…

(2010-10-01)