Bejelentés



Lena Belicosa honlapja
Semmi sem történik véletlenül!

MENÜ

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.









NAGY KALANDOM A LUFTHANSÁVAL
 (2010-07-31)


Azt gondoltam, hogy 12 repülő út után már van egy kis rutinom, és nem is izgultam, nem volt bennem semmi félelem, talán inkább a páromért aggódtam egy kicsit, aki másik járattal jött vissza. Ibizán maradt a szemüvege, úgy gondoltam, nem lesz neki könnyű anélkül a kiírások figyelése. Úgy volt, hogy Barcelonában összefutunk, s majd segítek neki.
Az élet azonban más forgatókönyvet tartogatott a számunkra. Már voltak jelek… Padre családja jött ki egy héttel a mi hazautazásunk előtt, és csak Ferihegyen tudták meg, hogy törölték a járatukat, s két átszállással jöttek. Egy csomagjuk el is veszett és csak egy hét múlva lett meg.
Majd az indulás előtt nekem is jött egy email, hogy az én visszautamat is törölték. Felajánlottak három lehetőséget, melyek minimum két átszállásosak voltak. Müncheni és barcelonai átszállást választottam. Még ekkor sem gondoltam semmi rosszra… Ibizán nem adták ki Magyarország felé menet a beszállókártyát csak Milánóig, ott egy automatából kellett volna kérni Budapestig. Nagy volt a rohanás az idő rövidsége miatt. Egy kedves hölgy segített volna, de a terminál lefagyott, ezután ez a hölgy a csomagfeladáshoz kísért bennünket és ott segítettek, aztán futás, hogy elérjük a gépet. Az olaszok nagyon kedvesek voltak, s már azon voltam, hogy ezt a repülőtársaságot fogom majd eztán igénybe venni. Ennivaló is volt a gépen, minden jó volt, leszámítva a milánói rohanást…
 
Mikor azonban indultam vissza Ibizára, Budapesten jelezték, hogy tíz perces késéssel indul a járat Münchenbe. Azt gondoltam, ez még belefér, mert most előre kikaptam mind a három beszállókártyát. Ám a tíz perces késésből egy óra lett. 55 percem volt az átszállásra Münchenben. Tranzitban kellett volna közlekednem, de azt az utat fegyveres őrök állták el, és mindenkit a másik irányba tereltek. A busz is sokat ment a terminálig. Már csak néhány perc volt az indulásig. Kénytelen voltam átmenni az átvilágítón, ahol átmenve szó szerint megmotoztak. Eszembe jutott, hogy rajtam és a gépen utazó honfitársaimon már is példát statuálnak az Unióban a ferihegyi reptér leminősítése miatt? Ez újabb perceket vett el. Rohantam vagy 60 kaput, mire a megfelelőhöz értem, ahol közölték velem, hogy a gép elment, s hogy menjek reklamálni a Lufthansához.
Mentem is, s kivártam a soromat, ami nem is volt olyan kicsi. Már itt arra gondoltam, hogy ez valószínű gyakori lehet ennél a repülőtársaságnál, mert több ablaknál is foglalkoztak ezekkel. Odaadtam a beszállókártyákat, és be is cserélték két Spanairos járatra. Négy órát dekkoltam a reptéren, s azt láttam, hogy a barcelonai gép is 15 perc késéssel indul. Fél órán át próbáltam előbányászni néhány angol szót a fejemből, hogy el tudjam mondani, amit akarok. Odamentem a kapunál a hölgyhöz, s megkérdeztem, hogy lesz-e ebből gondom Barcelonában. Megnyugtatott, hogy valóban csak ennyi lesz a késés. Barcelonában is 55 perc az átszállási idő, azonban ott terminálon kellett beszállókártyát kérni. Annyi előnyöm volt, hogy ezt a repteret már egy kicsit ismerem.
Sok időm volt az embereket figyelni. Öltönyös, telefonáló férfiakat láttam jóformán csak. Üzletemberek. Mindenesetre megfogadtam, hogy eztán repüléskor mindig lesz nálam egy angol szótár is. Spanyolul sem Milánóban, se Münchenben nem boldogultam, de még Barcelonában is inkább az angolt használják.
Az van, hogy a 15 perces késésből itt is 55 perces késés lett, s akármilyen hihetetlen, Barcelonában is sikerült lekésnem a gépet. Már este tíz elmúlt, s nem voltak sehol, akik segíthettek volna. Az információnál mondták, hogy próbálkozzam a Vuelingnél, az utolsó gép, ami Ibizára megy 22.55-kor lesz. Sorban álltam, s közölték, hogy már csak a reggeli 6 órás gépre van jegy. Az is 35.000 Ft-ért. Sikerült bizonyítanom a rezidenciámat a szigeten, így kaptam 50 %-os kedvezményt, és nem adtam fel csomagot, így megúsztam 12.000 Ft-ból a jegyet. Viszont egy éjszakát kellett töltenem a váróban egy kemény széken, s még azt sem tudtam, hogy vajon a csomagom hol lehet. Nem is vettem fel, mert úgy tudtam, nem kell, s mindenütt rohantam, hogy talán mégis elérem a gépet.
Aludni nem tudtam, s úgy éreztem, jó döntést hoztam, mikor úgy döntöttem, hogy inkább ráfizetek, de biztosan hazajutok. A kiírások szerint délig se a Lufthansának, se a Spanairnak nem ment járata a szigetre. 24 órán keresztül repülőn és repülőtéren, már nagyon elegem volt. Mások is éjszakáztak így, de hálózsákokban, s legalább a csomagjuk megvolt, és tudtak előszedni melegebb holmit. Én viszont végigvacogtam a fél éjszakát.
Biztosan más is késett már le csatlakozást, dehogy egy nap kettőt is, az biztosan nem sok emberrel fordult elő. Volt időm gondolkodni azon, hogy vajon ezt most miért kellett elszenvednem.
Azon voltam, hogy mindenkinek ajánlom majd ezt a repülőtársaságot, most viszont azt gondolom, hogy az életben nem megyek többé velük.
- Talán büntetés volt, hogy most az olcsóbb jegy kedvéért nem a megszokott fapadossal jöttem? Nem figyeltem a jelekre, pedig voltak. Olcsó húsnak híg a leve. Vagyis hiába takarítottam meg valamennyit, mégis ki kellett fizetni a többet, hogy hazajussak, s még meg is szenvedtem a dolgot.
- Talán voltak valakik, akik erősen azt kívánták, hogy történjen velem valami rossz. A magyarországi létem alatt sok jó és rossz hatás ért. Kemény, amikor azt érzi az ember, hogy elfelejtették, ám még keményebb, ha szemtől szemben éljük meg azt, hogy a köszönésünket se fogadják, és keresztülnéznek rajtunk. Annyit nem változtam, hogy ne ismertek volna meg. Ezt a gondolatot is elhessegettem, hiszen tudom, hogy nem nekem kell ítélkezni, még ha valóban volt is rossz akaróm, az úgyis kamatostól kapja majd vissza a sorstól.
- Aztán az is lehet, hogy a Titok működött, s egy kósza gondolat már milyen gyorsan realizálódott. Mikor a tévében láttam, hogy leminősítették Ferihegyet, csak átsuhant a fejemen, hogy akkor ez nekem az utazás előtt most pont nem jókor jött. Vagy mikor számolgattam a repülőn, hogy egy órás késésből talán hoz is be valamit a gép, akkor is kicsi esélye lesz, hogy elérjem a csatlakozást. Folyamatosan azon dolgoztam, kértem, hogy elérjem, ám mégis azt éreztem, hogy nem fogom. Ez egy fájdalmas, ellentmondásos érzés volt.
 - Talán meg kellett ezt is tapasztalnom, hogy valamelyik könyvemnél tapasztalatból írjak meg egy hasonló sztorit. - A sok mindent egybevetve pedig úgy gondolom, hogy a hitem volt most próbára téve. Méghozzá egész keményen. Hiszen, eddig jól használtam a vonzás törvényét, most pedig valamiért nem működött, akár mit csináltam. A hitem erős, s ennek nagyon örülök. Bármiért is kellett most ezt megtapasztalnom, tudom, hogy ez sem volt véletlenül.
 
Mikor a gépeken ültem, folyamatosan kértem, és hálás voltam mindenért, s mindenkinek azt üzentem lélekben, hogy szeretem, azoknak is, akik megbántottak.
Ám a gépeket akkor is lekéstem, viszont volt egy csodás látványban részem. Magasan a felhők felett láttam a naplementét éjjel fél tíz körül Barcelona felé haladva. Olyan csoda volt, hogy percekig csak néztem, bele a vörös fénybe, a sejtelmes villódzásokba a fehér gomolyagok mögött. Mintha magas hegyek felett mentünk volna, amit hó borít, és közben átszűrődik rajta a vöröses fény.
A tengerparti és hegyvidéki naplemente semmi volt ehhez képest.
 
Néhány percre elfelejtettem minden gondomat, és teljesen átjárt az öröm érzése.
 
Valahogy eltelt az éjszaka is. S a megszokott Vueling gépen repültem a szigetre. Persze a csomagom nem volt meg. Eredetileg sehol sem kellett felvenni. Azért reménykedtem, hogy időben a barcelonai gépre került. Bár nagyon kicsi volt az esélye, hogy 5 perc alatt az ibizai járatra kerüljön, hiszen ennyi idő alatt a beszálló kártyát sem tudtam elintézni, nemhogy megtaláljam az átvilágítót és még rohanva keressem meg a kaput a terminálon.
 
Sikerült valahogy megértetni a reklamáción, hogy ne is keressék a Vuelingen, nem értették, miért azzal jöttem haza. Ha vártam volna reggel 9-ig, biztosan biztosítottak volna még másnap egy járatra helyet, de már nem volt erőm ezt kivárni…
A csomag végül is meglett, igaz, azért is kétszer kellett még a reptérre menni, mert először láttam bent a bőröndöt a helyiségben, csak nem volt ember, aki kiadja. Ez is a spanyol mentalitás…
A lényeg, hogy négyszer kellett menni a repülőtérre a Fityóval, hogy mind a ketten csomagostul hazaérjünk Ibizára. Az biztos, hogy most egy ideig nem akarok sem repülőt, de még repülő teret sem látni, a Lufthansát pedig elkerülöm, s nem is ajánlom senkinek, csak aki jól beszél angolul vagy németül, és nem zavarja, ha gyakran kell reklamálnia és a késéssekkel sincs baja.
 











Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!