Bejelentés



Lena Belicosa honlapja
Semmi sem történik véletlenül!

MENÜ

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.








„Megtaláltam az igazit”

Életünk párja megtalálásának transzcendens eredetéről, illetve a szerelem transzcendens beteljesüléséről

MEGTALÁLTAM AZ IGAZIT

 
Szerelem, mint időntúli kötelék
(De vajon melyik az igazi?)
 
Szerettük egymást, ó, Uram – találkoztunk
Szomorú, őrült rossz bódulat –
Azután az örömtől elhaláloztunk!
 
Elizabeth  Barrett-Browning
 
1.      Előzmények
 
2004 ősze van, 44 éves leszek, túl egy váláson, s most már annak is tudatában, hogy letudtam a karmámat, éreztem, hogy a változás már az ajtómon kopogtat. Állandóan hallottam egy hangot a fülemben, ami azt mondta „szeretlek”. Vajon egy nő 40-en felül megismerheti ezt az érzést még?
19 évesen voltam szerelmes utoljára, ami megmaradt bennem a mai napig, az első szerelem! Talán egy bennem lévő tüske, ami ébren tartotta ezt az érzést, mert valamiért emlékeznem kellett, kell. Hiszen a nagy szerelem, nagy csalódással végződött, s nem tudtam többé újra hinni egy férfinak sem, és nem is tudtam szeretni senkit sem egészen 45 éves koromig.
A válásom után, 2002-ben új életet kezdtem, s azt éreztem, hogy ideje újra sanszot adni a férfiaknak, s meg kell ismernem ezt az érzést, ami kimaradt az életemből. – Sosem késő, tartja a mondás is. Van, aki 22 éves korára már elcsépeltnek érzi, hogy ezt mondják neki, - szeretlek. Van, aki meg 40-en felül még mindig erre vár. - Vajon mitől függ ez?
Úgy érzem normális dolog, hogy az ember vágyik a szerelemre és keresi az igazit. Valahol, tudatunk mélyén gyökerezik ennek a beteljesülésnek a vágya, hiszen az előző életeinkből áthozott érzetek jelzik, amit sokan nem is ismernek fel, de tanulmányaink, olvasmányaink is utalnak arra, hogy valahol létezik valaki, aki a másik felünk, aki pontosan kiegészít bennünket. Hiszen valamikor volt az Egység. A teremtés során az egységet kettévágták, s azóta keresi minden ember a párját. Én is keresem, és erősen érzem, hogy meg is találom! Az önismeretem fejlesztése mellett, tanulmányozni kezdtem a férfiakat, és igyekeztem tőlük is sokat tanulni, valamint készítettem magam a nagy találkozásra.
Egyik nap, amikor mentem a munkahelyem felé, megint a fülemben dobolt ez a szó, és persze nem volt véletlen, hogy még aznap egy pesti ismerősöm küldött egy meghívót, mely szerint lesz egy duál meditáció Budapesten. Képes voltam felutazni Pestre, ahol megmutatták azt a férfit, aki a duálom, a másik felem. Csak egy volt a baj, hogy bár csodálatos élményben volt részem, az arcát nem láthattam, a meditáció alatt homály fedte, az alakja pedig nagyon sok férfira illett. Innentől kezdve már minden férfiban a másik felemet kerestem. 2004 évének végén beszereztem egy duál amulettet is, s azt mondtam, hogy addig nem teszem le a nyakamból, míg meg nem találom a duálpáromat! Már nagyon éreztem, hogy közel van…
2006. februárban végre beindítottam a névváltoztatásomat, aminek hatására nagyot lódult az életem. Egy kis tanulmányt tettem fel egy internetes oldalra, felvállalva a véleményemet, elérhetőségeimet is, és azt írtam a végére, hogy „aki ezt elolvassa, azt szeretném megismerni, ha a világ végén van is”. - Bizony, bizony, jól gondolja meg az ember lánya, hogy mit ír le, mert bizony azt gyorsan teljesítik!
Március 1-jére virradóra négy levelet kaptam, az USA-ból, Erdélyből, Szlovákiából, s egyet azért Magyarországról is. A témabeli levelezés az amerikai férfival olyan gyorsan átalakult, hogy két hét után már azon gondolkodtunk, hogy meg kellene próbálni a vízumot. Minden érzékem beindult, gondoltam valamit, s ő fejezte be. Nem találtunk témát, amiről ne tudtunk volna írni, vagy beszélni. Órákat beszélgettünk éjjel az MSN-en. Nagyon sok mindenben egyezett az érdeklődési körünk, főképp a zene és a könyv volt nagyon szembetűnő. Nagy örömöt szerzett nekem, amikor kiküldtem neki a kedvenc zenéit cd-n, s hallottam az MSN-en, ahogy szinte sírt, vagy teljesen feldobódott a dalok hallatán, amiket már 20-25 éve nem hallott! Hasonló volt a kiküldött könyvek hatása is, sosem gondoltam volna, hogy ezekkel ekkora boldogságot lehet okozni. Nem hiszek a véletlenekben!
Nagy feladat várt rám, a távolság leküzdése, de sok helyzet, felismerés megélése is…
 
2. Amerika – álom vagy valóság
 
Mindig bátor voltam, és most nagyon éreztem, hogy végre a másik felem van 13 000 km-re tőlem, úgyhogy most nem nagyon tarthatott volna vissza semmi sem. A névváltoztatás mindent felgyorsított, vízumot is kaptam, sőt még repülőjegyet is sikerült aránylag jó áron beszerezni, és még útitársaim is lettek. Annyi jel jött, hogy ez az utam támogatott, hogy sikerült elhallgattatnom az eszemet és a szívemre hallgatni. Hiszen nagy volt a kockázat, hogy mi van, ha nem vár a repülőtéren? S ha vár is, mi lesz, ha nem tetszem neki, esetleg ott hagy egyedül az idegenben. Az is eléggé rizikós volt, hogy öt héten át tőle fogok függni, hiszen a zsebemben csak 160 dollár volt, és a visszaúti repülőjegy. Nagyon próbára tettem a frissen megszerzett bizalmamat a férfiak terén, ám mennem kellett! Nekem, aki még repülőteret se látam, nem hogy repülőt, aki még szinte külföldön sem járt, és most egyből a világ másik végébe megyek, hogy megismerjek egy férfit. Mert nem Amerika vonzott, találkoznom kellett azzal a férfival, akiről tudtam, minden porcikámban éreztem, hogy ő az igazi!
A találkozás nem volt felhőtlen, hiszen hiába voltak fotók, a valóság az mindig más. Viszont elfogadtuk, hogy ez van, s hogy öt hétig együtt fogunk élni.
Igyekeztem alkalmazkodni a körülményekhez, és voltak igazán csodálatos élményeink is. Boldog voltam, ha hozzábújhattam, és földöntúli érzést éreztem, amikor minden nap megölelt, mielőtt dolgozni indult. Az ölelésnek valóban misztikája van, s most éreztem igazán, hogy ez valóban működik, hiszen a csakrák találkozásánál az energiák is erőteljesebben áramlanak. Az ölelésben azt éreztem, hogy valóban egyek vagyunk. Éreztem, hogy tartozom valakihez, és mennyei boldogsággal töltött el, ha már csak futólag megérintett is. Élmények voltak az éjszakába nyúló beszélgetések, a közös zenei kedvencek hallgatása, vagy amikor versenyt olvastunk. Több könyvet vittem ki, amit én is csak ott olvastam, és ott hagytam neki. Köztudottan gyors olvasó vagyok, de el kellett ismernem, hogy ő rajtam is túltett. S épp olyan jól is írt, mint ahogyan beszélt. Mesélt nekem a nagy kalandjairól, hiszen bejárta a világot. Már láttam magunkat, ahogyan közösen írjuk meg ezeket a kalandokat.
Azonban valahol mégis éreztük, hogy valami hiányzott, és a sorsra bíztuk az életünk folytatását.
Éjjelente, mikor hátulról átölelt, rosszullét kerített hatalmába, olyan érzés volt, mintha meg akarnék fulladni, vagy meg akarnának fojtani. Egy idő után a páromnál is észrevettem valamit, és már nem kellett eltolnom a kezét a mellemről, hanem magától vette el.
- Mit érzel most Kedvesem? – kérdeztem.
- Olyan érzés, mintha meg akarna állni a szívem. – válaszolta.
S mindig akkor jelentkezett ez a kettős rosszullét, amikor a keze érintette a duál medált a mellem felett.
Ekkor úgy döntöttem, hogy leveszem a nyakamból, és meg is tettem. Ha még nem lettem volna biztos abban, hogy ő az a lelki társam, aki a másik felem, most megbizonyosodhattam felőle! A medál nélkül többé nem voltunk rosszul, akárhogyan ölelt is. Volt közben egy bevillanásom, hogy valamelyik előző életünkben, valószínűleg megfojthatott engem. Nem volt egy könnyű élmény.
Számomra ez az út olyan tapasztalatok megszerzését, olyan érzések, élmények, megélését indította el, s olyan felismerések értek, amik ha Magyarországon maradok, sosem tapasztalok meg. Sokat álmodoztam dolgokról, amik nem adattak meg, részben a környezet miatt, ahová születtem, s igazán a lehetőségek sem jöttek egészen mostanáig. Hálás vagyok a sorsnak és minden segítségnek, ami számos felismeréshez vezetett.
Megtapasztaltam azt az igazi szabadságérzést, amiről korábban fogalmam sem volt. Amikor úgy igazán elengedhettem magam. Vezetni egy hajót, hajón aludni az őserdő mellett, ahol rajtunk kívül nem voltak emberek. Érezni a levegőt, a csendet, a vizet, a szellő simogatását, egymás közelségét, magunkba szívni a Nap energiáját. Örülni annak, amikor végre olyan partnerem van, aki tud velem táncolni, s átélni azt, hogy egész éjjel tomboltunk a hajón a rock zenére, amit hajnalig tartó szeretkezéssel zártunk. Még sosem éreztem ezt a felszabadultságot! Amikor a kabin ablakából láttam a napfelkeltét, azt éreztem, hogy most valóban szabad vagyok, és hogy még ebben osztozni is tudok valakivel, már tudtam, hogy életem egyik legcsodálatosabb élményét éltem át. Nem is tudtuk megismételni, már másodszor sem volt ugyanolyan. Sokat adtunk egymásnak, nem ok nélkül kellett találkoznunk, ám nemcsak a távolság állt közöttünk, hanem más is. Hiába a lelki társi kapcsolat, ha nem egy az utunk. S mikor a lelkek nincsenek azonos fejlettségi szinten, akkor bizony pokollá is tudják tenni egymás életét. Az, hogy nem minden úgy alakult, ahogyan alakulhatott volna, attól is függött, hogy nem találtunk lehetőséget a közös a jövőre, s bármennyire is vállaltunk volna kompromisszumot néhány területen, azért volt egy-két dolog, ami megmérgezte volna az életünket.
Nehéz szívvel jöttem haza, és azt éreztem, hogy olyan dolgokat fogok majd megélni, ami kell a fejlődésemhez, a továbblépéshez, s amik nem lesznek könnyűek.
 
3. Újra itthon
 
Amikor landolt a Delta gépe Ferihegyen és a gyerekeim vártak rám, éreztem, hogy egy más ember érkezett haza. Kemény hónapok következtek, mert olyan „se veled, se nélküled” érzés volt bennem, bennünk.
Újabb lehetőségek jöttek az életembe, a Reiki útjára léptem, és egyre jobban kezdtem megérteni a dolgokat, összefüggéseket. Szenvedtem, hiszen el akartam őt engedni. Hiába kerestük, nem láttuk a közös jövőt. Váltakozó időszakok jöttek, volt, amikor kerültük egymást, nem írtunk, nem beszéltünk, majd ismét fellángolt köztünk valami, ekkor ismét lebegtünk, és reménykedtünk, hogy talán mégis van megoldás! Egy idő után eljutottam oda, hogy képes vagyok úgy szeretni egy férfit, hogy nem várok vissza semmit sem. Ez nagy szembesülés volt, talán ekkor értettem meg, hogy ilyen lehet az önzetlen szerelem. Rá is nagy hatással volt ez, még sem jutottunk előbbre. Én ugyan megéltem egyfajta beteljesülést, csak azt nem, hogy a másik ugyanúgy tudott volna szeretni, ahogyan én őt.
A sors kegyeltje lettem 2006-ban, hiszen újabb lehetőség jött az életembe. Az év végét Svájcban tölthettem. Megtapasztaltam az emberi irigységet is elég rendesen. Hiszen nyáron a napfényes Floridában, télen meg Svájcban. – „Fogjam be a számat.”  - hallottam mindenkitől.
Be is fogtam. Nem kérkedtem én ezzel, csupán éltem a lehetőségekkel. Négy országon keresztül autóztam egy másik államba, s ha nem látom a saját szememmel, nem is hiszem el, hogy létezik olyan hely, ahol a hósipkás hegyek között fekszik egy soha be nem fagyó tó, amely mellett pálmafák állnak, s épp olyan párás volt a levegő, mint Floridában.
Egy pici faluban születtem, egy szegény parasztcsalád lánygyermekeként. A korosztályomból mindenki elköltözött már régen, csupán én maradtam a településen, hogy tegyem a dolgom az itt élő emberekért, a faluért, a kistérségért, a megyéért. Lokálpatriótaként, amit fel is vállaltam.
Mindig csak álmodoztam nagy utazásokról, ám ez is kimaradt az életemből, mint oly sok más. Most az élet tálcán kínálta nekem, hiszen megint egy idegen országba kellett mennem, hogy újabb felismerések érjenek, amelyeknek hatására ismét nagy volumenű döntéseket hozzak meg, mert meghoztam őket! Elengedek egy férfit, akit szeretek végre, akire vártam, aki szeretett ugyan, de talán nem annyira, mint én reméltem. Elengedek egy férfit, aki a másik felem, az a lélektárs, akit egész életünkben keresünk, és csak kevesen találkoznak vele egy földi létben. S nem is az elengedés volt az, amit nagyon tanulnom, megélnem, megtapasztalnom kellett, hanem az elfogadás. Elfogadni azt, hogy ebben az életben csak ennyi járt nekünk. A következő két hónap erről szólt. Megéltem az érzelmek különböző skáláját. S nem tehettem, s nem is tettem semmit már azért, hogy ez a kapcsolat fennmaradjon. Elfogadtam, hogy ebben az életünkben ennyi jutott nekünk. Nincs bennünk tüske. Ő is ezt írta:
„Ha nem is sikerult ugy, mint szerettuk volna, azert en csak a szepre emlekezem. Es ez jol esik a szivemnek. Olyan kozel allsz hozzam, hogy szinte kinyujtott karral elerlek. Nemes lelku ember vagy, es erre legy buszke!!! Tavol all Toled minden gyarlosag es emelt fovel jarhatod az utad. Meg a 152 centiddel is nagyobb vagy, mint sok 2 meteres bekepzelt majom. Legnagyobb dolog a vilagon: Minden helyzetben embernek maradni. Ez Te vagy es en ezert csodallak Teged.”
 
4. A sors szövi a hálóját, vagy az én utam eseményei gyorsultak fel?

Az álmok igazi iránytűk, útjelzők, nekem mindig sokat segítettek életem során. Muszáj voltam felfigyelni rájuk. Az álmaim jelezték azt is, hogy ennek a kapcsolatnak vége van.
Lehet, hogy mások azt látják, hogy ez egy kaland volt. Meglehet. Tévút volt? Az is lehetséges. Én azonban úgy érzem, hogy ez az életkaland sorsszerű, és az utam része volt. Ez az érzés, amire vágytam, megérintette a lelkemet, a szívemet, a testemet. Mégis azaz igazi beteljesülés elmaradt, bár a lelkem, az úgy érzem átélte. Azt a világrengető érzést már nem keresem. Ez ebben az életben kimarad nekem, amikor szellemileg, lelkileg, fizikailag is úgy egyesül két ember, amikor úgy érezzük, hogy már nem is a Földön vagyunk. Ha ezt a duál párom nem tudta megadni, más nem is fogja, azt azonban megtapasztaltam, hogy nagyon közel jártam hozzá.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem találok még olyan férfit, aki majd boldoggá tesz! Mert tudom, hogy jönni fog valaki, aki ebben az életben a párom lesz.
Így is boldog vagyok, mert ha rövid időre is, de akkor is átélhettem valamit, amit le sem lehet nagyon szavakkal írni.
A lelki társnak mindig feladata van, és most nagy dolgot segített megtanítani nekem, az elfogadást. Ő is tanult tőlem, az ő élete is megváltozott, hiszen már nem úgy látja a világot, mint mielőtt megismert volna. Ez a szeretet megmarad közöttünk.
 
Pontosan egy évvel az után, hogy az amerikai duálom írt nekem, 2007. március 1-jén hajnali fél ötkor felriadtam. Volt egy újabb álmom, amelyben a 18 éves korombeli első szerelemről álmodtam. Ebben a korai órában erős késztetést éreztem, hogy kapcsoljam be a számítógépet, és lépjek be az iwiw-re, majd keressek rá arra a férfira, akit sosem tudtam elfelejteni. S lőn a csoda, vagy a sors keze! A férfi ugyanis még abban a percben visszaigazolt, ahogyan én bejelöltem, tehát ő is a számítógépe előtt ült!
A bejelölést levélváltások követték, és az események nagyon felgyorsultak. Egy hónapon belül találkoztunk is. 27 év után nem ott folytattuk, ahol valami abbamaradt, és nem is kezdtük újra, csupán azt éreztük, hogy valami erős érzés beindult közöttünk.
Egy bohém, szabadlelkű világcsavargó után most egy olyan embert sodort az utamba az élet, aki a tökéletes ellentéte. Aki egy harmonikus házastársi kapcsolatban él, fontos neki a család, és csodálatos apa. Aki nem látja, hogy milyenek valójában az emberek, és olyan környezetben él, ahol nem is tapasztalja meg a mai felgyorsult világunk rossz hatásait. Ha nem ismerem meg, el sem hiszem, hogy ilyen ember létezik!
A sors fintora, hogy mind két férfi Rák, s mind a kettő hordozza is ennek a jegyeit. Az egyik bejárta a világot, a másik nem ismerte meg a világot. Az egyik nem tudott igazán szeretni, a másik talán tudna. Most ismét nagy döntést kellett meghoznom. Nekem kellett elég erőmnek lenni ahhoz, hogy ne tegyek tönkre egy házasságot. Vágyom a szeretetre, a szerelemre, azonban megint le kellett mondanom róla. Úgy éreztem, hogy azért jött ennyi idő után az utamba, hogy lezárjak valamit, amit hosszú évek alatt sem sikerült, és már nem is teljesülhet be. Ismét kemény időszaknak néztem elébe. Az utamat járom, és nem véletlenül történik semmi sem. Az biztos, hogy életemben eddig csak két férfit szerettem, és mind a kettőnél el kellett fogadni, hogy ebben az életben csak ennyi volt!
Kemény leckéket kell megtanulnom, és sok próbatételt, kísértést kellett, kell még kiállnom. Az utamat én választottam, s ahogy Coelho is mondja, mindenkinek végig kell járnia a Személyes Történetét.
Minél jobban közeledünk álmunkhoz, Személyes Történetünk annál inkább életünk igazi értelmévé válik.”
 
5. Akkor melyik is az igazi?
 
S még mindig dübörög a fülemben ez a szó „SZERETLEK”.  Valahol vár rám valaki, aki ezt végre ki fogja mondani, vagy lehet, hogy már ismerem is? Nem azért, mert három a magyar igazság, s nem azért mert megérdemlem, s nem azért, mert jár nekem!
Vagy mégis, megérdemlem!
Vajon ki is az IGAZI? Az a bizonyos duálpárunk, akivel már több életünkben is együtt voltunk, s mindig azért jövünk egymás útjába, hogy segítsük egymást. Vannak esetek, amikor ez egy igazi szerelemben tud kiteljesedni, az én esetemben, ebben az életünkben csak rövid epizód volt. Ez a találkozás azonban nem minden életünkben adatik meg, s mint a példám igazolja, hogy nem is mindig teljesedik be. Vagy azaz igazi, akit először szeretünk életünkben, az a bizonyos első szerelem, amely mindenkiben mély nyomot hagy. Mind a kettő az lehetne, lehetett volna, úgy érzem, hogy nem sok kellett volna, de a sors másképp akarta, és mind a kettő megtanított olyan dolgokra, amikre nagy szükségem volt.
Talán jön még majd valaki, talán még is az lesz az igazi, akivel el tudjuk egymást fogadni, akivel ugyanúgy tudjuk szeretni egymást, akivel segítjük egymást utunkon, akivel végre megismerem a boldog, békés, biztonságos életet? Remélem, létezik!
Úgy vélem, hogy mind a három lehet IGAZI a számunkra, csupán saját Személyes Történetünk függvénye, hogy melyik lesz az, s hogy megtaláljuk-e, felismerjük-e, és hogy élünk-e a lehetőségekkel.
Az én történetem még folytatódik. Addig is itt hallom a fülemben ezt a kedves szót: „SZERETLEK”…
(2007. április)
 
6. Epilógus
 
Félév sem telt el, amikor találkoztam azzal a bizonyos „harmadikkal”. Úton volt már felém, és én is felé, a találkozás elkerülhetetlen volt! Kerestem a duálomat, meg is találtam, azonban el kellett fogadnom, hogy ebben az életben nem vele kell élnem. Újra találkoztam az első szerelemmel. Békében lezártam magamban azt az elvarratlan szálat, ami bennem maradt 19 éves koromból. Mindkettőjüknek megbocsájtottam, és elengedtem őket.
Hónapokig készítettem fel magam arra a kapcsolatra, amely végül el is eljött az életembe. Most már tudom, negyvenen felül is lehet az ember szerelmes, és megélhet olyan érzéseket, élményeket, helyzeteket, amelyek kimaradtak az életéből korábban. Vágytam egy társra, kértem, és kérésem meghallgatásra talált. Két és fél év után elmondhatom, hogy mindennap átélem azt az intim harmóniát, a meghitt fizikai közelséget, ami miatt feladtam mindent, ami biztos volt az életemben.
Megtaláltam az igazit! A szerelem csodálatos érzés, és többször is megkereshet életünkben, azonban valóban vannak fokozatai. Amit most érzek, az sokkal erősebb, mint az első két esetben volt, pedig akkor azt gondoltam, hogy annál már nem lehet erősebb. Ha van hitünk, és tudjuk, hogy mit szeretnénk, mire vágyunk, és ezt kérjük is, kérésünk teljesül! (2010. február)

 








Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!