Bejelentés



Lena Belicosa honlapja
Semmi sem történik véletlenül!

MENÜ

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.








SZÖSSZENETEK IBIZAI ÉLETEMBŐL

GEKKO KALAND A SZŐLŐLUGASBAN
2010-10-03

2008 nyarán, mikor először jártam Ibiza szigetén, egy domboldalban laktunk, kicsit távolabb San Antonio hangos, nyüzsgő városi morajától. Mindennap ráláttam a környező hegyekre, hallgattam a természet csendjét, állati hangjait, a távolból jövő zenét, és láttam gyakran tűzijátékot, és csodás látványt nyújtott a bulis város kivilágított, éjjeli sziluettje is.

Este kilenc után kiültünk a teraszon lévő szőlőlugasba nézni a naplementét, amint hatalmas korongja eltűnik az egyik hegy mögött. Hatalmas fürtökben lógott a zamatos szőlő, szinte mindennap ettem belőle. Folyton érett, finom édes ízét még most is a számban érzem. Sok szem landolt a földön is, napjában többször is fel kellett takarítani, hogy ne tapossuk szét.

Az édes illat odavonzotta azonban a környék élővilágának néhány lakóját is. Az biztos, hogy olyan szemtelen legyekkel, mint ott voltak, még sosem találkoztam. Ám az igazi csemege nekem a gekkók voltak. Bátran siklottak előttem, cikáztak a lábaim között, s volt, amelyik szó szerint felmászott a papucsomra és farkasszemet nézett velem.
Türelmesen figyeltem, ő is. Aztán csak megunta, leugrott és az egyik falra mászott. Ott volt kiterülve, mozdulatlanul. Közben a szürkületet követte a meleg, sötét éjszaka, s már nagyon kellett mereszteni a szememet, hogy lássam is őkelmét. A kis huncut még mindig ott volt. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy tíz centiméternyire arrébb lévő falrepedésből egy másik gekkó mászik elő, és nagyon lassan oldalazva halad a falon a másik gekkó felé. Aztán már ismét csak egy kis állatka kontrasztját érzékelte a szemem. Nem értettem, hogy hová tűnt a másik, hiszen le sem vettem róluk a tekintetem.
Bármilyen sötét is volt, azt azért láttam volna, ha az egyik elmegy. Semmi mozgás, a kicsi gekkó ott volt, rátapadva a terasz oszlopára. Egyszer csak egy remegést láttam, mintha megrázkódott volna, s hirtelen már több lábat vettem ki a falon, mint kellett volna. Így jöttem rá, hogy az egyik gekkó úgy rámászott a másikra, hogy teljesen egynek látszottak, s hamarosan ismét úgy összesimultak, hogy a félhomályban csak egy gekkó körvonalait lehetett kivenni.
– Talán gekko nász folyik ott a falon? – gondoltam. Egy természetfilmes biztosan díjazta volna ezt az érdekes látnivalót.
Felkeltette a kíváncsiságomat a helyzet, s én, a kis amatőr, már nyúltam is óvatosan az asztalon lévő telefonért.
Amikor annak fénye rávetült a gekko párra, sajnos olyan gyorsan szétrebbentek, s tűntek el a szemem elől, hogy a kamerát sem tudtam bekapcsolni ez idő alatt, nemhogy felvételt tudtam volna készíteni.
A gekkók azóta is gyakran kerülnek az utamba. Van, hogy a lakásba is bemerészkednek, láttam már néhány helyen, s mikor próbáltam volna őket kikergetni, akkor irány a mosógép alja, mert az alól nem lehet őket semmivel sem előcsalogatni… A legbátrabb egyszer a derekamig felmászott rajtam, s volt már olyan is, amelyik a tenyerembe siklott.

A SZENVEDÉLY ÁRA
(2010-10-01)

Gyöngyöző barna testek vonaglottak az ágyon, már a lepedők is cafatokban lógtak alattuk, a két test azonban még mindig izzott és többet kívánt. Nadia mellbimbói hegyesen meredtek a mennyezet felé, amikor Carlos ujjai újra és újra végig simítottak rajtuk. Ajkuk mohón tapadt egymásra, nyelvük virtuális táncot járt, kezeik sem pihentek egy pillanatra sem, hiszen sok felderítetlen területet kellett még bejárniuk. Kéjes sikolyok, elégedett dörmögések szálltak ki az ablakon, megigézve a csillagos eget. Nadia egésznek érezte magát, amikor párja legbelsőbb részeihez ért, s együtt szárnyaltak a gyönyör, a szenvedély hullámain. Ez a mámor maga a legtökéletesebb boldogság, a szeretet, a szerelem, a szenvedély, a mindent átjáró öröm érzése. S ők ezt sokszor átélik már egy ideje.

A fiatalok hajnal felé egymás karjában pihegtek, aléltan az izgalomtól, a kielégült csodás érzésektől. Nadia szeme egyszer csak kipattant, és a plafonon keringőző álomfogóra tapadt, amelyet a nyitott ablakon át bejövő hajnali szellő kergetett sejtelmes táncba.
Egy belé nyilalló fura érzés elgondolkodtatta, és szép barna szemei alatt kimondatlan kérdései, félelmei karcolták ráncba finom bőrét.

Eszébe jutott, amikor szüleivel, még gyerekként került Ibiza szigetére, s az is, amikor nagy szegénységben éltek Tunéziában.
Itt más világ várt rá. Felszabadult. Anyja sokat megszidta, amikor tizenévesen el kezdte festeni a körmeit, majd fokozatosan elhagyta az arab szokások szerinti öltözéket is.

Szinte látta magát, amint Carlossal sétálnak a meleg délutánon, kedvese keze birtoklóan nyugszik a derekán. Hullámos barna haja hosszú tincsekben ölelte körbe szép ívű finom arcát. Hosszú szempilláit némi festékkel még tökéletesebbé tette, ajkait piros rúzzsal emelte ki. Fedetlen válla, keblei nagy része finomra barnult, és csodásan elütött az ujjatlan fehér toptól. Csípője kilátszott, pici nadrágja is épphogy takart valamit. Sok férfi szem megakadt rajta, amit párja is észrevett és csibészes mosoly kíséretében kacsintott rá. Aki nem ismerte, nem is mondta volna rá, hogy ő is arab.

Új szokásait azonban a szülei nem fogadták el. A múlt héten az egyik üzlet előtt találkozott az anyjával, aki hosszú fekete ruhában, fekete fejfedőben állt vele szemben a harminc fokos melegben. Akkor is csak kiabált vele, és mindenféle cédának elmondta. Egy szóval sem említette, hogy mikor megy már haza? – Nem akarják, hogy többé hazamenjen. – nyert megerősítést benne egy halvány sejtelem.

Két évvel ezelőtt, az apja megtiltotta, hogy betegye a lábát a házukba. Ekkor a saját lábára állt. Kezdetben Carlos segített neki, majd sikerült munkát találnia, és most már közösen élnek, ám mind a két család elfordult tőlük, s nem számíthatnak rájuk.

- Mennyire fáj ez. – gondolta, s már peregtek is a könnyei. Hiszen végül is boldog gyerek volt, szerette a szüleit, a testvéreit, elfogadta a hitet, a szokásokat is, ám történt valami.
Látta a szigeten élő embereket, a több országból folyton bulizni idejáró fiatalokat. Neki pedig minden meg volt tiltva. Még csak 14 éves volt, de már tudta, hogy kihez kell majd férjhez mennie. Nem akart, mindene tiltakozott az előírt szokások ellen. S amikor megismerte Carlost, minden gondolata, minden érzülete, minden mozdulata csak felé vitte.

Csodás dolog a kettejük között lévő szerelem, szenvedély, meghitt kapcsolat. Azonban nagy ára volt, hiszen amik a korábbi életét jelentették, azokat feladta. S bár tiltakozott sok minden ellen, azt nem gondolta volna, hogy szülei és testvérei úgy ellene fordulnak majd, hogy többé még az utcán sem ismerik meg.

Befelé zokogott, nyelte könnyeit, s nagyon remélte, hogy ez a boldogság, amit most érez Carlossal, élete végéig kitart, hiszen csak ő maradt neki. Szinte tudatlanul nyúlt a férfi keze felé, s összekulcsolta ujjaikat, mintegy pecsétet. Tizenkilenc éves lesz hamarosan, ám valahol talán mégis él benne egy kis tradíció, mert még boldogabb lenne, ha Carlos feleségül venné. A férfinak azonban ez még eszében sincs.

- Vajon jól döntöttem? – dobolt agyában a kérdés. Az ösztönei megnyugtatták, hogy igen.
Átérezte, hogy milyen nehéz is elhallgattatni a benne lévő félelmet, bizonytalanságot. Az élet még előttük van, s neki boldoggá kell tennie ezt a férfit, és meg is teszi.

Alighogy álomba szenderült, kis piros telefonja búgó hangja ébresztette. - Reggel van, menniük kell dolgozni…

EZ IS EURÓPA 5.
Te is magyar vagy, vagy nem?

2010-06-23

2008 nyarán vakációra indultam Ibiza szigetére a páromhoz. Az egyik munkatársa felesége és a két gyerek is direkt velem utazott, mert még nem ültek repülőn.
Keményen spóroltam, hogy ki tudjam fizetni a repülőjegyet, s hogy néhány hetet egy paradicsomi helyen tudjak eltölteni. Nem nyaraltam én 46 éves koromig, s a szerelmen kívül most úgy gondoltam, hogy ha be nem is tudok bepótolni dolgokat, de legalább most megélek néhányat.

Már gyanúsnak kellett volna lennie annak is, amikor kaptam egy sms-t, hogy én hívjam vissza a repülőtérre menet. Barcelonában tudtuk meg, hogy a családfő fordítva rendelte meg nekik a jegyet, vagyis, mintha Ibizáról menne a család Barcelonába. A nő ott állt két gyerekkel, a kicsi talán három éves lehetett, s arra is fény derült, hogy nem volt náluk egyetlen fillér sem.
Egy srác, aki mellettem ült a repülőn, jól beszélt spanyolul és segített az információnál. 364 Eurót kellett nekik ráfizetni a jegyekre. Három ember, köztük egy kis gyerek sírása hatott meg, nem hagyhattam ott őket egy idegen ország repülőterén. Megesett rajtuk a szívem, s a féltve őrizgetett 400 Eurómból kifizettem nekik a 364 Euro különbözetet. Úgy gondoltam, hogyha majd megérkezünk, az apuka majd kifizeti.

Egy hatalmas lakásban laktunk nyolcan. Mert eredetileg négy munkás osztozott rajta, két férfi volt egyik szobában, én és a párom a másikban, s a család a harmadikban. Az együtt töltött öt hét alatt nem láttam a pénzem, hiába kértem szinte már naponta, sőt még ők voltak megsértődve, s a kedves hölgy röhögve vágta a képembe, hogy miért nem hagytam ott őket a repülőtéren. – Milyen hamar elfelejtette, amikor ott sírt és könyörgött, hogy segítsek rajtuk. A vakáció alatt pokollá tették az életemet, semmi programra nem tudtam elmenni, sőt még többször is meg is loptak, s nekem is kölcsön kellett kérnem, hogy haza tudjak menni.
A család azóta nem volt Magyarországon. Az én pénzemen kerültek a szigetre.
Ha nem tapasztalom meg, el sem hiszem, hogy ilyen hálátlan és bunkó emberek is vannak.
Közben eltelt két esztendő, s a pénzemet még mindig nem sikerült visszaszereznem, úgyhogy már le is mondtam róla. Nem régiben, mikor költöztünk, szóltunk a férfinak, hogy az ő járgányával egy fordulóval el lehetne hozni a holmikat San Joséból Ibizára, ne kellene az én Fityómmal négyet fordulni. S persze erre is talált kifogást…
Nos, most elég messze lakunk tőlük, eddig sem kerestem a társaságukat, ezután még úgyse fogom. A párom és az egyik kollegája elnevezte őket „Sötét családnak”, aminek persze megvan a maga kis története. Azóta mindenki így ismeri őket a szigeten.

Volt idő, amikor sok magyar élt körülöttem, a válság miatt azonban sokan feladták és hazamentek. Mindenféle emberrel összehozott a sors, s néha nem akartam elhinni, hogy ezek bizony szintén úgy magyarok, ahogyan én. Kemény leckét kaptam abból, hogy nem kell mindenkin segíteni, s nem kell nekik semmit sem elhinni. Ezt sem hittem volna el, ha nem tapasztalom meg, hogy, ennyire ki tudnak vetkőzni a magyarok is „magyar” mivoltjukból.

Aki az elmúlt két évben készült a szigetre, annak nagy százaléka engem keresett meg az iwiw-en, honlapon, ismerős útján. Tényleg igyekeztem és igyekszem segíteni, ahol, és amiben tudok, de munkaügyben még magamnak se tudok, sajnos. Megszoktam, hogy nem várok vissza semmit, ám voltak olyan kirívó esetek, hogy bizony magam is úgy döntöttem, hogy ezután jobban meggondolom, kivel állok szóba.
A tegnapi eset tette fel a koronát. A párommal az üzletben voltunk, s egy fiatal lány kiabált valamerre, hogy neki uborka kell. Felkapom a fejem, s köszönök, s örömömet fejezem ki, hogy milyen jó magyar szót hallani. A kb. 23 éves csitri szó nélkül viharzott el mellettem, még csak arra se méltatott, hogy rám nézzen. Egy korombeli férfi kullogott utána. A közel ötvenes pasi kicsit elszégyellte magát, ő legalább a fejével biccentett és futott is a fess barátnője után. Nem az első eset volt, a sokadik. Tipikus esete a magyar új gazdagoknak. Semmivel sem jobbak már az angoloknál.
Most megfogadtam, hogy ha magyar szót hallok a szigeten, én ugyan nem köszönök oda, és nem adom jelét, hogy én is magyar vagyok.
Sok féle néppel találkozom itt nap, mint nap, látom az indiánok lustaságát, szemtelenségét, az arabok dölyfösségét, az angolok kivagyiságát, a románok pofátlanságát, a kínaiak, feketék, indiaiak, spanyolok különböző megnyilvánulásait, de egyik sem bántott annyira, mint a saját honfitársaim viselkedése.

GONDTALANNAK LENNI
2010-05-19

Vigyáztam egy négy hónapos kisfiúra. Olyan régen volt már, amikor tisztába tettem egy gyereket, és megetettem cumisüvegből,  hogy eleinte attól féltem, felsülök, de minden rendben volt. A kis Iván itt volt ma velem a lakásban néhány órán át, amíg az anyukája az ügyeit intézte. Vigyáztam már rá, de ennyi ideig még nem, s nem volt még eddig itt sem. A kisfiú nagy szemeivel mindent szemügyre vett, körbe vittem ölben a lakáson, majd jól eljátszott először a szalonbeli kanapén, majd a szobában az ágyon is. Kicsit meg is tornáztattam. Olyan édes volt, és én csak néztem, s eszembe jutott, milyen lehet gondtalannak lenni.
Nem tudni semmit még a világról, a gondokról, bajokról, felelősségről, munkáról, nem szembesülni még az emberek jó és rossz tulajdonságaival, az életvitelekkel, a hazugsággal, gyűlölettel, irigységgel, igazságtalansággal, stb. Nem tudni, mi a félelem, mi az aggodalom, a tehetetlenség, a gyász, a hiány érzése. Nincsenek elvárások még felénk, nem kell megalázkodni, nem kell semminek és senkinek megfelelni. Nem tudni mi a szenvedés, annak bármilyen formája, akár fizikai, akár lelki, akár szellemi. Ő csak van, néz szét maga körül, boldog, ha kis kezeivel meg tud fogni valamit. Lábaival teljes erőből rúgkapál, jelzi, hogyha éhes. Fülig ér a szája, ha megsimogatom, vagy puszit nyomok az arcára. Bevittem a fürdőszobába, és ahogy a tükörben magára csodálkozott, hát az minden pénzt megért.
- Lehet, hogy eddig még nem nézett tükörbe? Kicsi száját eltátotta, és nyújtózott a tükör felé, meg akarta érinteni.
Milyen ártatlan, milyen szeretni való, milyen édes! :):)

Már két hónapja, heti rendszerességgel, kisbabával álmodom, előfordul, hogy több nap is egymásután, s mindig nekem van kisbabám. Én már nem akarok, s nem igen fogok szülni, hiszen maholnap töltöm az ötvenet, talán most felkészülök az unokára, unokákra???? Remélem igen! Már mind a két gyerekem meg tud ajándékozni unokával, talán hamarosan…

Bizony, ezen az ártatlan, gondtalan, félelem nélküli életszakaszon mindannyian átmentünk, s mindenki fejlődött valamilyen irányba. Emlékezni kellene, amikor szeretettel vettek bennünket körül, és gondtalanul néztünk a világba. Fel kell idézni ezt az időt, ha lehetséges, hogy újra megérintsen ez a pillanat, és ettől is jobb emberekké tudunk válni. Talán az álmaim - az álomfejtő barátnőm szerint is - azt jelentették, hogy az álombeli kisbaba is magam vagyok, és vissza kell erre emlékezni, felismerni magamban ezeket a tulajdonságokat, hogy a mai rohanó, kegyetlen világunkban is tudjam milyen az, gondtalannak, boldognak, és szeretve lenni!

EZ IS EURÓPA 4.
2010-05-05

KOCSMAI IDILL IBIZÁN
Mennyiben más a spanyol kocsmák világa?

A spanyolok élete jórészt vendéglátóhelyeken zajlik, és ha már itt élek, igyekeztem megismerni, megtapasztalni az itteni életvitelt, a különböző cafetériák, kocsmák nyüzsgő és zajos világát. Magyarországon nem jártam kocsmákba, talán egyszer-kétszer fordultam meg, viszont amit ott tapasztaltam, az nagymértékben eltér az itteni kocsmai idilltől. Mindenhol akkor jártam, amikor még nem lepte el a szigetet a turisták, főként az angolok hada. Az első négy főként idegenforgalmi látványosság, és az itt nyaralók járnak oda. A másik kettő pedig helybeliek törzshelye is.

San Antonio 2008-2009

A SKÓTKOCSMA AZ IGAZI?

Igazi skót dudaszó hallatszik ki az utcára, vegyülve a többi vendéglátóegység különböző zenéivel, azonban mégis megfog a zene. Skócia az álmom, talán a legnagyobb álmom, biztosan eljutok egyszer oda is! Természetes, hogy felderítő körutam első állomása a skótkocsma volt. Skóciára utaló, és a kocsma életéből való fotók tapétázták ki a falakat. A tulaj valóban skót, az alkalmazottak már nem. Kellemes hely, vannak külső ülőhelyek is az utcára nyílva, az egyik LCD-s tv-t az utcáról is lehet látni. Néhány szendvicsféle is kapható, ha valaki enni tér be ide. Ahogyan a keskeny helyiségben beljebb megyek, egyre sötétebb lesz, szinte már félhomály honol a bárpult mellett. A skótzenét hirtelen felváltja a rock, ami szintén tetszik a füleimnek. Az viszont, hogy egy sör 4 euróba, egy pohár kóla pedig 3 euróba kerül, az már nem annyira volt nyerő számomra. Ettől függetlenül az egyik legfelkapottabb szórakozóhely. DJ is teszi a dolgát éjszakánként.

AZ ÍR KOCSMA VOLT A LEGELITEBB

Tizenöt méter választotta el a skótkocsmától, elegáns hely volt, és a hatvanas évek rockzenéje invitált, mikor a nyitó bulira betértünk 2009 tavaszán, azonban hamarosan felcsendült az ízes ír zene is. Akkoriban még sok magyar volt körülöttem, és épp itt volt a lányom és a vőm is. Szállingózott a nép, a DJ is hangolt, a pincérek cikáztak az asztalok között, s látszott, hogy ide is visszajáró emberek jöttek, méghozzá jobbára külföldiek. Kisebb társaságunkat lefotózta valaki, és másnap már fenn voltak a fotók a neten. Hm. A fiúkat nem tudtuk táncba vinni, így a lányommal mentünk ki, mikor felhangzott egy Bon Jovi szám, nem tudtam ellenállni. Ezzel a többi nő kedvét is meghoztuk, mert hamarosan egy kört alkotott a női koszorú. Itt sem voltunk sokáig, mert három részre szakadt a kis asztaltársaság utána… A bulizósak hajnalig kitartottak, nekem még hangolni kellett magam…

AZ ANGOL KOCSMA VOLT A LEGOLCSÓBB

Pontosan átellenben van az ír kocsmával, talán öt-hat méter van közöttük, szűken elfér egy autó, de nem szezonban. Akkor ugyanis ezt az utcát este lezárják, mindkét oldalon kocsmák sora van, és az asztalaik az utcán vannak. Lassan lehet haladni. Az angol kocsma a legkisebb, mégis itt voltak mindig sokan, mert folyton sport műsorok mentek a nagy kivetítőn, és erre sok ember volt kíváncsi. Úgy láttam, hogy sok múlik a pult mögött lévő embereken is, hiszen az angol valóban közvetlen, segítőkész, jó humorú fickó volt. Ha már másodszor ment valaki, az már törzsvendégnek számított.

A PICES

San Antonio központjáról kb. két kilométerre, fenn a hegyekben található. Igazi kerti paradicsom. 2008-ban jártam ott néhányszor, közel volt a helyhez, ahol a vakációt töltöttem. Bár nem volt olcsó, a párom szívesen járt oda, mert az egyik pincér olasz volt, és jól el tudtak diskurálni olaszul. Egyik alkalommal másik pincér volt, s kiderült, hogy nincs a páromnál elég pénz. Mondta a pincérnek, hogy szeretne a főnökkel beszélni. Jött is a főnök.
- Valami probléma van? – kérdi.
- Igen, van. – mondta a párom, s mutatja a számlát a főnöknek, hogy azon 11 euro van, s sajnos csak 8 euro van nála, s közölte, hogy elmegy haza még pénzért.
Erre a főnök széttépte a számlát, és hozott még két sört, s közölte, hogy ez a ház ajándéka, és elvitte a nyolc eurót.
Vajon mi történt volna egy magyar kocsmában ilyen helyzetben?

A VÉNUS

Ebben a szállodában éltünk 5 hónapig. Mint minden hasonló apartmanban, itt is volt egy Cafeteria, ahol épp egy kínai étterem is üzemelt, de a bárpult mögött egy kedves idős ember volt. Katalán, de beszélt spanyolul, sőt angolul is. Néha mi is leültünk oda. A fiúk sört, vagy kávét ittak, én pedig márciusban még forró csokit, majd amikor beindult a szezon, fagyit kértem. A fagyit sokszor ki sem kellett fizetni, mert már ismertek, és néha ajándékba adták a sör mellé. Itt is volt egy eset, amikor a srácok munka után beültek, és az „öreg” kérdezte, hogy mit kérnek.
- Kérek egy sört, egy kólát és egy Hierbast, de nincsen pénzünk. Megisszuk, és elmegyek az automatához és veszek ki. – mondta a párom
- Ne menjél sehová, ez a cég ajándéka.
Másnap a párom ismét kért egy Hierbast és egy sört, és ki akarta fizetni az előző napi fogyasztást is.
Az „öreg” azt mondta, hogy csak a mostani számlát fizesse. Mikor megtörtént, ajándékba ismét adott egy Hierbast.*
Ilyen a spanyol mentalitás. Gyakran adnak második pohárral ajándékba a törzsvendégeknek. S itt teletöltik a poharat, szó szerint, mindig túlcsordul.
* A Hierbas egy tipikus ibizai ital. Gyógynövényes itóka, azonban elég ütős.
S még egy példa az itteni szolgáltatás milyenségére. A Vénusnak volt egy úszómedencéje. S hetente háromszor, még mielőtt el nem lepték az angol turisták, lejártam úszni, és közben napoztam egy kicsit. Az „öreg”, vagy a kínai pincér, akik már ismertek, néha hoztak nekem oda ajándékba vagy egy fagyit vagy egy gyümölcslét, csak úgy, a ház ajándékaként. Magyarországon sorban kellene állnom egy strandon az ilyenért, akkor is, ha mindennap ott lennék.

Eivissa (Ibiza város) 2010. május 2.

Vasárnap délutáni életkép
Új lakásunk környékének felderítése közben benéztünk több kocsmába is, azonban szinte mind tele volt, ezért addig mentünk, ahol találtunk egy szabad asztalt. Most még nem a turisták hada dőzsölt a cafetériákban, hanem a törzsközönség. Épp a Real-Madrid és az Osasuna meccset közvetítette a tévé. A spanyolok meccs ideje alatt ellepik az összes vendéglátó egységet és nagy drukkerek. Ha a Barcelona játszik a Real-Madriddal, akkor a fülem is be kell dugnom. Próbálják egymást túl kiabálni a nagy szurkolásban, ha valamelyik gólt lő, s a meccs végén kirohannak az utcákra és petárdákkal tűzijátékoznak örömükben. Ilyenkor nem jó egy BCN drukkernek a RMA rajongók körében, ha mondjuk, csak egyedül van. Bár ami a legszembetűnőbb a magyar kocsmákkal ellentétben, hogy itt mindenki nyugodt, nem veszekszik, s nem is verekedik senki. Tehát nem bántják az ellendrukkert, de túlkiabálják, az biztos. Bár biztosan volt már példa, hogy azért a nagy szurkolás hevében egymásnak estek. Még nem láttam, nem hallottam a saját fülemmel.
Itt mindenki otthon hagyja a gondját-baját, senki sem azt meséli a kocsmárosnak, vagy ismerősének, itt kikapcsolódnak az emberek. Nyugalom, türelem, tolerancia, lazaság, ebben valóban nagyon előttünk járnak a spanyolok.
Az ajtó melletti asztalhoz ültünk a sarokba, ahonnan az egész helyiséget láttam, és igazi mediterrán vasárnap délután játszódott le a szemeim előtt.
Két hatalmas LCD televízió volt felfüggesztve a kocsma két végében. Jojózó szemek követték a közvetítést mindkét irányba, attól függően, kinek melyik képernyőt volt jobb néznie.
Szemben velem egy „kettéfűrészelt” Kunta-kinte ült, talán fele lehetett méretben az eredetinek. Fekete arcán, vérbe borultak lázas szemei, már túl volt néhány vodka-tonikon. Öblös hangját azonban nem tudta senki sem túlszárnyalni. Gólt kapott a Reál, ekkor viszont olyan csendesen kullogott ki a mellékhelyiségbe, egy pisszenés se volt, amikor azonban egyenlített, akkor felhangzott egy csatakiáltás tőle. Kicsit jobbra egy nyári mikulás ült. Hosszú, őszbefordult, szürke szakállát marizsgatta, szemét le sem vette a képernyőről. Fején félrecsapott drapp színű svájci sapka, kockás inge alól kikandikált fehér trikója. Testes termetét a szék épp megtartotta, egész meccs alatt kitartott neki egy pohár vermut. Szemben vele ült a felesége, háttal a tévének. Egyetlen mondat el nem hangzott közöttük. Némán nézett maga elé, egy pohár narancslét szopogatott egész idő alatt. Talán egyidősek lehettek, a nő mégis inkább az anyjának látszott. Alsó pittye teljesen lekókadt, csendesen tűrte, hogy hitvese a meccsnek hódoljon.
Egy zöld tunikás hatvanéves nő ült a legjobb helyen, rálátott a hátsó tévére, s miközben magányosan szurkolt, elfogyasztotta estebédjét is. Nem zavarta, hogy egyedül volt.
A pultnál is zajlott az élet. Egyetlen férfi volt, aki fel és kiszolgált mindenkit, és mindenki türelmesen várt az ételére, italára. Egy frissen festett szőke nő, talán közelített ő is hatvanhoz. Fiatalabb férfiak között ült, és be nem állt a szája, felpüffedt arca arról tanúskodott, hogy nem először iszogatott itt.
A kocsma közepe környékén, egy asztalon zajos kártyaparti zajlott, négy férfi adogatta a lapokat. Amikor egy nő babakocsival tért be a kricsmibe, felbomlott a kártyás asztal, mert az egyik nagypapa odament az unokájához. Itt be lehet menni gyerekkel is. Sőt, minden kocsmában láttam eddig, hogy szemrebbenés nélkül több gyerekkel is beült az anyuka.
A másik tévével szemközt egy marokkói ült, az arcát nem sikerült látnom, mert egyszer sem fordult meg, viszont tincsekbe fonott, gyöngyökkel teletűzdelt haja elárulta.
2:2 Egyenlített a Reál, ismét üdvrivalgás töltötte be a kocsmát.
Vasárnapi apuka tért be 12 éves forma fiával. 25 fok volt, s a férfin mégis vastag zakó és sál volt, és le sem ült. Durván kérdezte a fiút, hogy mit iszik. Unottan ment a pulthoz és kért egy Cola Cao-t (forró csoki), de a gyerek üvegből itta hidegen. A fiú leült, nézte a meccset és lelkesen magyarázott az apjának valamit, aki mereven állt az ajtó mellett, és sürgette a fiát. Vajon a kocsmából akart elmenni, vagy már a gyereket akarta visszavinni az anyjához?
Az ajtón ki-be jártak az emberek, s betért néhány dél-amerikai indián is. A pult melletti székeken diskurzus folyt, nemcsak a meccsről, hanem úgy általában mindenről.
Elengedhetetlen kellék itt is a játékgép. Két darab üzemelt, és mind a kettőn lázasan akciózott két huszonéves.
Vége a meccsnek. Kikapott a Real-Madrid. Síri csend borul a kocsmára. Sokan fizetnek, és elmennek haza. A kártyacsata lassan tovább folytatódik, a félméretű ősz negro apó pedig int a kocsmárosnak, hogy bánatában még kér egy vodkát. Odavitte a poharát, a kocsmáros beletöltötte, ő pedig az asztalán lévő tonikot öntötte rá, és a gyöngyöző, hideg folyadék hamarosan eltűnt a bátya torkában, csak jégkockák árválkodtak a pohárban. Kék színű márkás pólójában, farmerjában, fehér zoknijában és fekete bőrcipőjében nem emlékeztetett azokra a feketékre, akiket a filmeken láttam, azonban az arca mégis felidézte ezeket a régi időket.
Szemben velem az egyik falon egy festményt láttam. Szemem elidőzött rajta, hiszen egy olyan jelenetet ábrázolt, amely lehetett bárhol Európában. Egy vidéki kastély, előtte lovaikon kiöltözött urak ülnek, mellettük kutyák, indulnak a vadászatra.
Ekkor jött vissza a párom, fizetett, s mi is elindultunk haza.

EZ IS EURÓPA 3.

AZ ARABOK ÉS AZ ISZLÁM
Látlelet 2010 áprilisában Ibiza szigetén

Az is jó ebben a szigetben, hogy szinte valamennyi náció képviselteti magát, és így sok embert tudok tanulmányozni, megfigyelni, kicsit belelátok a kultúrájukba, mert nem valószínű, hogy az életben ennyi helyre eljutnék. Nem is akarok.
S bár ezen a szigeten egy kicsit mindenki elengedi magát, talán kicsit asszimilálódik is, azonban egy nemzet sajátosságai azért megfigyelhetőek.

Az indiánok, románok, angolok jellegzetességei után most az arabokról írok. Az elmúlt év alatti tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy valószínűleg e nép képviselői vannak itt legtöbben, s ők nemcsak üdülési szezonban. Románok is sokan vannak, ám a szárazföldön valószínűleg többen, mint itt. Az araboknak azonban lakótelepeik vannak a szigeten. Bármelyik településen laktam eddig, s bármerre jártam, bizony számos arab emberrel találkoztam, találkozom minden nap. Mióta pedig Ibiza városába költöztem, ez még jobban szembetűnik.
Lehet a szigeten bármilyen meleg, a nők fejéről nem kerül le a kendő, és hosszú ruhákban járnak nyáron is. Bár az arcukat már nem takarják el. Rólam már dől a víz egy ujjatlan pólóban és egy rövidnadrágban is, ők pedig sokan feketében vannak nyáron is, csodálom őket, hogy betartják a tradíciójukat, nem inognak meg, és nem vetik le a viseletüket.
A legszembetűnőbb azonban az, hogy nem látok nőt babakocsi vagy két-három gyerek nélkül. Ha a népességük ilyen iramban nő a szigeten, lehetséges, hogy egyszer majd többségben lesznek itt is. A nők hangját nem nagyon hallani, ma sincsenek még jogaik, se beleszólásuk sok mindenbe. Gondolom munkalehetőség miatt jöttek ide először a férfiak, aztán kihozták a feleségeiket, és a gyerekek már itt születtek, születnek. Nem tudom, hogyan tudnak megélni, mert a nők még biztosan nem dolgoztak sehol sem, s ha nem, akkor még arra a négy hónapos GYES-re sem jogosultak, mert itt csak ennyi van és nem három év (GYED, GYES), mint Magyarországon. Biztosan van valami kiskapu, hiszen orvoshoz járnak, biztosításuk is kell legyen. Itt a kicsi négyhónapos kora után már dolgoznak a nők, már aki, mert azt is megfigyeltem, hogy télen-nyáron sok nő van az utcákon. Főkén a lakottabb részeken, mert télre sok település elnéptelenedik. Az arabok a két legismertebb településen Eivissán (Ibiza) és Sant Antoni (San Antonio) fordulnak elő nagyobb számban, de biztosan minden településen élnek már.

Egy kimutatásban olvastam, hogy a muszlimok száma öt generáció alatt 1900 és 2000 között 150 millióról 1,2 milliárdra növekedett, ami 800 százalékos emelkedést mutat, még Kínát is lekörözték, ahol ez csak 300 százalék. Közben nem csak Spanyolország, hanem egész Európa őslakossága csökken.

Most valamelyik szomszédban is arabok laknak, csak még nem jöttem rá melyik lakásban, mert itt minden áthallatszik, s még nem tudom beazonosítani, hogy vajon felülről, vagy mellettünk, vagy alulról hallom a hangokat. Van egy kisgyerek, még nem láttam, de lánynak tippelem, a nap 24 órájából van úgy, hogy 16 órát végigüvölt. Az anya néha halkan csitítja, de egyetlen hangos szót nem hallottam még a szájából. A férfiéból előfordult, sőt valamelyik este szerintem meg is fenyítették a gyereket. A kicsi valószínűleg sokat hisztizik, mert hallani, ahogy a lábával rugdos, vagy ugrál. Ma kifigyeltem, hogy ha a fürdőszobában vagy a konyhában vagyok (mindkettő ablaka egy szellőző aknára nyílik, s az ablakokból ítélve, ez szintenként 3 lakásban így van), akkor hallani legjobban. A kicsit bezárják valamelyik helyiségbe, mert hallani, ahogyan sír és veri az ajtót, falat. Nem tudom, hogy milyen felnőtt lesz, mert bár lehet egy hiperaktív – vagy nevezhetjük indigó – gyereknek is, ha nem foglalkoznak vele, akkor nem igazán az lesz belőle, aminek lennie kellene.

A Buli sziget nem kíméli ám az erősebb nemet sem. Talán egy hónapja a reggeli órákban láttam két arab férfit, akik szó szerint annyira részegek voltak és be is lehettek lőve, hogy nem tudtak egy lépést sem arrébb menni. Bár tiltja a vallásuk a szeszes italt, nem mindegyik férfi tartja be. Sok részeget láttam már itt, de ennyire még nem láttam kiütve embereket, mint ezt a kettőt.

Valami gond lehet azonban ezzel a vallással is. Egy huszonéves srác is dolgozik a párommal, és meséli, hogy a jövedelméből minden hónapban haza kell utalnia 600 eurót, akkor is, ha ő éhezik, vagy nincs munkája, mert a szüleit segítenie kell, és ő fizeti a húga iskoláját is. Az idősek nem tudnak dolgozni, és semmi jövedelmük nincs, ő marokkói. Hatalmas feladatot ró a férfi nemre ez az előírás, hogy köteles eltartani a férfi a szüleit, s persze még a saját családját is. (Nem tudom, hogy így van-e mindenhol, a férfi szavai szerint igen, ám a fordításnál lehet, hogy valami nem volt pontos.)
S ott vannak a kötelező imák, s ha munka van, az arab fiú szombat-vasárnap akkor sem dolgozik.
Az étkezésük is sajátos. Ugye a marhahúst eszik meg, de csak az olyant, amit látnak, hogy meg lett áldva a leölés előtt. Boltokban egyáltalán nem veszik meg a húst. Vannak arab hentesek a szigeten. S ha nincs nekik elég hús, akkor inkább nem is esznek.

Hamarosan egy indián jön hozzám vacsorára, ő megeszi a sertést is, magyaros kaját kért. Azonban nem tudom, hogy mit tennék az arab elé, ha esetlen ő is betoppanna a fiúkkal?
S milyen büszkén meséli, hogy már egyre több ember tért át a hitükre a szigeten is, és kimutatásuk van arról is, hogy pl. Spanyolországban és Európa többi országában is mennyien vannak.
Ez azért elgondolkodtató. Ha itt a szigeten többségben lesznek, mondjuk 15 év múlva, lehet, hogy ugyanez lesz Európában is?

EZ IS EURÓPA 2.
Angolok

(2010-04-07)

Nos, ha megismertem a románvirtust, azt kell mondanom, hogy elbújhatnak az angolok mellett. A szent hétre tele van tizenéves csitrikkel a szálloda, s amit ezek művelnek, az mellett még a románok is eltörpülnek. Minden apartmanban ők vannak csoportostul, és éjjel, hajnalban járnak haza, de olyan zenebonával, hogy nem kellemes erre felriadni, mikor épp elalszik az ember. Tűrtük, tűrtük egy ideig, de az éjjeli már betette a kaput. Zolit már alig tudtam visszafogni, hogy ne rohanjon ki és ne vágjon rendet a sok részeg és narkós, nyávogós, vihogós hülye picsa között. A románoknál megértem, hogy azért csapkodják az ajtót, mert olyan putriból jöttek ide, ahol nem volt ajtó a házon. De ezek az új gazdag csemeték, akiknek anyuci-apuci befizet ide 2 hétre, nyáron meg 2-3 hónapra, és élik a világukat, és szó szerint azt képzelik, hogy övék a világ, ők nincsenek tekintettel senkire, s ezért csapkodják az ajtókat. Elkeserítő ez.

A magyar fiatalok közül szinte a 99 % egyszer sem engedheti meg magának, hogy legalább egyszer az életében eljöjjön ide, és végigbulizzon egy éjszakát. És az angoloknak itt ez is el van tűrve. Nem számít, ha végighányják a folyosót és, éjjel ott üvöltöznek a folyosón. Azért hallottam, hogy volt egy csendes pisszegés is, talán az egyik lányban volt némi érzés, s megpróbálta csitítani társait, ám nem járt sikerrel.
Reggel a párom határozottan megkért, hogy ma ne legyek én sem kíméletes. Én nem szoktam ilyent csinálni, ám én sem aludtam az éjjel ismét miattuk. Ma fél 10-kor, mikor levettem a fülemről a fülhallgatót, amin a spanyol leckét hallgattam. Előszedtem az elpakolt némi felszerelést, cd játszót, hangfalakat, és pontosan fél 10 óta teljes hangerővel kénytelenek hallgatni az én egyik kedvenc rock válogatásomat. Kicsit még most is bánt, hogy ilyent csinálok, de azért valahol egy kis elégtétel is. Mert már egyik sem alszik. Felettünk, és mellettünk is verik a falat, én pedig nem veszem lejjebb.

Most már nem is izgatom magam, mert a héten úgyis elköltözünk, s úgy hallom, hogy alattunk a kocsmában is ezt csinálják, ott is üvölt a zene, lévén a kocsmáros is itt lakik.

Ha meg kell tanulnom az ellazulást, akkor most én sem lehetek szívbajos. Az azért viszont bántó, hogy ezek a "sápadt balfaszok" - itt így hívják az angolokat - nem ismerik sem Bon Jovit, sem a U2-t, sem a Sweetet, se a 60-as, 70-es évek híres zenéit. Ez az ő bajuk. Ők már csak a gépes hhejeje-t ismerik. Én még tudom mi az igazi rock.. Hál Istennek. Most viszont megismerik ők is, ha akarják, ha nem...

EZ IS EURÓPA!?

Románok

2010-02-20


Sudár, román nő pattant ki egy zöld opelből, majd követte őt unokahúga és kissé pufók, nyolc éves forma fia is. Kezükben bevásárló szatyrok. Az autó vezetője padlógázzal indított, csak úgy csikorogtak a gumik, a kocsi hátulja szinte súrolta a lány kezében botként használt kenyeret, merthogy azt rázta a sofőr felé fenyegetően, miközben két nyelven is káromkodott. Nem is csoda, hogy a férfi ilyen gyorsan elstartolt, valószínűleg stoppolták az autót, és nem hogy köszönetet mondtak volna a jótettért, hogy hazafuvarozta a díszes kompániát, még kígyót-békét kiabált e vérmes némber szegény emberre.

Fekete harisnyájában, tíz centi magas csizmájában, szinte semmit sem takaró fekete miniszoknyájában átballagott, mit ballagott, tipegett, vagy inkább pipiskedve lépegetett, mintha folyton kutyagumikat kerülgetett volna. Na, azt is lehet, hiszen abból is van bőven a szigeten. Fenékriszálása közben lenézett mindenkire, amit könnyen megtehetett, hiszen megmagasítva biztosan elérte a 185 cm-t. A lenézés azonban nem csak abból állt, hogy az ő tekintete volt magasabban, hanem abban is, hogy felsőbbrendű lénynek tartotta magát. Szinte sütött a szeméből – az én vagyok a valaki – kifejezés.

Felmentek az apartmanba, ahol a lakás nem volt nagyobb, mint egy jófajta szoba-konyha, csak még szoba sem volt. Egy hatalmas helyiség, amely egyben volt a szoba, a konyha, nappali, és lerekesztve a fürdőszoba. Bármilyen kicsi is a lakás, úgy gondolta, hogy sok ember kis helyen is elfér – egyelőre – hiszen már heten osztoztak a négy ágyon, illetve matracon. Kínai-román lakbérlő (élet)társa, a nyolc éves fia, a barátnője, és most érkezett meg az unokahúga, annak férje és a pici baba, no meg egy folyton ugató kutya.

Hősnőnk, foglalkozását tekintve az egyik legősibb mesterséget űzi, amit büszkén végez, és úgy gondolja, hogy ő a világ közepe.

Kis ezüstszínű Mercedesz Vito busz áll meg esténként az apartman előtt, és kis dudaszó jelzi, hogy megérkezett. A szállodából több román hölgy indul éjszakai műszakra vele.  A jármű sötétített, füstüveg ablakán két poszter is jelzi, hogy a cég szőkéket, barnákat is közvetít, azonban a jármű belseje láthatatlan.

A prostitúció a szigeten nagyon jövedelmező lehet, hiszen most már hét embert tart el hetek óta, mert csak ő dolgozik. Előbb-utóbb egyik-másiknak csak alakul majd valami!

A lakás azonban egy idő után mégis csak kicsinek bizonyult, és mert nem bírták már a kicsi baba mindennapos sírását, ezért a kisebb család egy szinttel feljebb költözött. S hogy még tovább növekedjen a család, Irina úgy döntött, hogy még édesanyját, másik húgát, öccsét és még a barátnőjét is idehozza. Kibérelt egy harmadik lakást is, amely most már közvetlenül az övék mellet volt, és abba költözött az újonnan jött rokonság.

A hetek csak teltek, és Irina most már 11 embert tartott el, legalábbis részben, mert volt, aki azért valamiféle segélyt kapott, elvéve a munkanélküli spanyolok elől. A többiek most sem dolgoznak, de van, aki már keresi a lehetőséget.

S milyen is a román virtus? Nem ismerik a csendes beszédet, mindenki mindenkivel kiabál, csapódik egy ajtó, akkor utána a másik is. Talán ha nem szállodában laknának, akkor kivernék a falat is, és nem rohangálnának egyik lakásból a másikba percenként. Egy-egy ajtócsapódás alkalmával az egész emelet beleremeg, s még nagy üvöltözés, veszekedés, olykor verekedés is követi. Tényleg nem ismerik a normális, emberi kommunikációt? - Úgy látszik, nem!

Szegény gyerek, nem csak az anyja szidja, hanem a nagyanyja és minden egyéb rokona is. Ám őt sem kell félteni, hamar kitanult a csintalanja! Nincsen neki apja, anyja. Utóbbi volna, csak nem érti, miért van neki gyereke. Nem érzi át, hogy aki ilyen munkát végez, és nem vigyáz, az bizony így járhat! A gyerek ugyanúgy szájal az idősebbekkel, mint ha ő felnőtt lenne, és nem ismeri a köszönést sem.

Szegény kutya. Vagy a kiabáláshoz adja a háttérzenét, ha a lakásban van, vagy pedig a szállodaudvaron szerelmeskedő mámorban úszó macskák énekét kíséri hosszú vonyítással, ha kizárták az erkélyre. Ez aztán a zenebona!

Szegény lakók! Nem elég a kiabálás, ajtócsapkodás, kutyavonyítás, hanem időnként felharsan a fület tépő román zene is a legmagasabb decibeleken. Van, aki megpróbálja más zenével tompítani, ám úgy látszik, hogy dj felszerelésük lehet, mert semmivel sem lehet a hangerőt túlszárnyalni! Hiába kopognak az emeleten lakók. Bezzeg, ha a szomszédok hallgatnak tűrhető hangerővel bármit is, a nappal alvó éjszakai boszorkány már döngeti is a falat, hogy csend legyen, mert ő alszik!

Nyolcszázezren felüli már a románok száma Spanyolországban, s hogy Ibiza szigetén mennyi, azt nem lehet tudni. Az ibizai újság szerint januárban 133.600-an voltak a szigeten, ami csak azok száma, akik regisztráltak és tb-t is fizetnek. Mindenki próbál megélni, boldogulni valahogy, azonban a legtöbben alkalmazkodnak egy ország szokásaihoz, kultúrájához, vajon egyesek miért nem tudnak? Ez is Európa…

 








Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!