Bejelentés



Földváry Gábor Általános Iskola 7. a osztályának weboldala
Jó nézelődést kíván a két szerkesztő: Merci és Ricsi!

MENÜ

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.







Szavazás


Fogalmazások tőletek



Ebben a menüpontban a Csöngő újságban is megjelent fogalmazásokat olvashatod melyeket a 7.a osztályosok irtak a különböző rendezvényekről!




Szivárványhíd levelező verseny

Az idei tanévben,szeptemberben indult egy irodalmi, műveltségi vetélkedő, amely 4 érdekes fordulóból állt. Ezekben a fordulókban életrajzokat dolgoztunk fel, fogalmazásokat írtunk, és visszatekintettünk a múltba néhány feladat erejéig. A feladatokat az internet és a könyvtár segítségével oldottuk meg. Nagyon sokat tanultunk ebből a fantasztikus versenyből. Eredményünk elismerésre méltó, hiszen 22. helyen végeztünk az ezernél is több versenyző közül. A teljesítményünk meghaladta a nyolcvan százalékot, így névre szóló Oklevelet kaptunk a verseny szervezőitől. Ha lesz lehetőségünk, indulunk a tavaszi versenyen is most már több tapasztalattal!
Köszönjük Eszter néninek a sok-sok segítséget!
A versenyzők: Antal krisztián, Nahóczky Máté, Kánisz Krisztián, Vincze Virág Róza és én.

Balázs Richárd (7.a)


~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~



Diáknak 2010-ben

Az idei tanév diáksága nagy hatással volt a diákságra. elmesélem, hogyan folyt azoknak, akik nem lehettek jelen. Iskolánk dalos pacsirtái gyönyörű szólamokkal köszöntöttek a legmeghittebb ünnepet és a jelenlévőket. A kedves ajándékok készítését én Szilvi néninél kezdhettem. Az egyik kedvenc elfoglatságom: a mézeskalácssütés. Miután befejeztük a tevékenykedést, sokat segíthettünk az alsósoknak, ugyanúgy, ahogy annak idején nekünk is segítettek az idősebbek. A foglalkozások befejezése után mindenki szép élményekkel, mutatós ajándékokkal térhettek haza

Antal Krisztián (7.a)


~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~



Német nyelvű vers és prózamondó Zuglóban

A német nyelvű vers és prózamondó verseny december 7-én volt Zuglóban. Az iskolánkat három tanuló képviselte. Idén már két-két versenyzőjelölt érdeklődött mindkét korosztályban, így házi fordulót szerveztek szaktanáraink. A "zsűri" döntése alapján Lengyel Roland, Vincze Virág Róza verssel és Antal Krisztián prózával indulhatott a kéttannyelvű iskolák országos versenyén. Eljött a nagy nap, amire mindhárman vártunk. Ahogy megérkeztünk a szervező általános iskolába, regisztráltak minket. Az ünnepélyes megnyitó előtt pogácsával, süteménnyel kedveskedtek nekünk, hogy erőt gyűjthessünk a nemes vetélkedőre. A verseny első fordulójában a kötelező verset kellett elmondanunk, majd a szabadon választottak.
Ezután következett az eredményhírdetés. Mi nem izgultunk különösen, mert tudtuk, jól szerepeltünk. Bár eredményt nem hoztunk, szerintem mindenki szép teljesítményt nyújtott.

Antal Krisztián (7.a)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


Gyalogló világnap:

2010. október 9-én a nagy iskolában volt a gyülekező. Nagyon szép idő volt, ezért sok diák, tanár és szülő is eljött a kellemes sétára. A suliban már Bea néni és Marika néni vártak minket, akiktől sorszámot kaptunk. ezek kiosztása után elindultunk a gát felé, ahová kis idő elteltével meg is érkeztünk. Nagyon jó hangulat uralkodott az úton, ahol sokat beszélgettünk és nevettünk. Mikor megérkeztünk a gátra mindenki kapott egy almát, majd megpihenhetett, képeket készíthetett. Az iskolába visszaérkezve mindenki sok élménnyel tért haza.
Remélem jövőre is ilyen sokan sétálhatunk!

(Balázs Richárd 7.a)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~



Október 23.:

Az idei október 23-i ünnepség tetszett eddig a legjobban!
Elmesélem, hogy lett ilyen színvonalas az előadás. 4 héttel a nagy nap előtt megkaptuk az előadás forgatókönyvét, amit mindenki nagyon érdekesnek talált.
Nagyon sokat próbáltunk, mindegyik héten több alkalommal. A főpróbán már Klárika néni és Eszter néni is szívből örült. A szereplésünket sok diák és felnőtt nézte meg, ami nagyon jól sikerült.
Szerepeljetek a műsorban jövőre ti is!

(Antal Krisztián 7.a)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~



Versmondó verseny 2010 november 11.:

A 2010 november 11-én megrendezésre került iskolai versmondó versenynek Tass község Faluháza adott otthont. Az idei tanévben rendhagyó módon, de hagyományteremtő szándékkal hívtuk meg óvodás gyerekeket megmérettetésre. Örültünk, hogy versmondásukkal színesítették versenyünket.
Az ünnepélyünket Városi Bernadett tanító néni által vezetett "Dalos Pacsirták" iskolai énekkat nyitotta meg színvonalas produkciójával. 77 iskolatársammal együtt álltam szinpadra. A zsűrinek nagyon nehéz dolga volt, mert tehetségesek voltak a jelentkezők.
Az első helyezettek meghívást kaptak a körzeti Erzsébet-napi versmondó versenyre, amelyet a kunszentmiklósi Varga Domonkos Általános Művelődési Központ szervezett.
Gratulálunk minden továbbjutónak és versmondónak!

(Antal Krisztián7.a)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~



Szivárványhíd levelezős irodalmi verseny:

Az idei tanévben a hetedik évfolyam öt tanulója részt vesz a Szivárványhíd általános műveltségi, irodalmi, levelezős tanulményi versenyben. A megmérettetés 10 fordulóból áll. A feladatokat havonta kapjuk meg, melyek megoldására általában két hetünk van. A végleges válaszainkat postára adjuk, majd izgatottan várjuk eredményeinket, amiket a verseny honlapján kísérhetünk figyelemmel. Eddig 4 forduló feladatait oldottuk meg sikeresen, s eredményeink alapján büszkék lehetünk magunkra, hiszen sok száz benevezett intézmény diákjai közül sikerült előkelő helyet szereznünk. A fordulók érdekes feladatai ismertetőül: Mikszáth Kálmán és Szabó Magda életrajzának feldolgozása, internetes búvárkodás, fogalmazásírás, stb.
A szorgalmas versenyzők: Antal Krisztián, Nahóczky Máté, Vincze Virág Róza, Kánisz Krisztián és én, Balázs Richárd.

(Balázs Richárd 7.a)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~



Nyílt tanítási hét(november 22-26)

Szerintem is nagyon jó volt ez a hét, bár nagyon kevés anyuka, apuka látogatott óráinkra. Ezek az órák nagyon jól sikerültek, sokat dolgoztunk csoportban és párban. Az egyik órán plakátot csináltunk a másik órán pedig új anyagot dolgoztunk fel.

(Oresztész Mercédesz 7.a)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


Backgorund Image








Hírek
Elkészült az új Kvíz!

Töltsd ki a Kvízt, írd alá a neved, küldd el, mi kijavítjuk és felírjuk a Toplistára! Legyél te a legjobb! Hajrá! :)

tovább >>








Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!